Mégis közszereplők?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A megismételt eljárásban is közszereplőnek minősített hat egyházi vezetőt a Fővárosi Bíróság – a csütörtökön kihirdetett döntésről az ügyben perre menő újságíró tájékoztatta az MTI-t.

Forrás: Hírextra

Kozák Dániel, a Blikk munkatársa elmondta: 2005 elején kérte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától, hogy adatokat kaphasson arról: kapcsolatban álltak-e a titkosszolgálatokkal a Kádár-rendszer idején a négy nagy történelmi egyház épp hivatalban lévő vezetői. Mint mondta: a cikkírás mellett az is célja volt, hogy rámutasson: „milyen rossz a jogszabály”, amely rendezi ezen iratok megismerhetőségének ügyét.

Mint mondta, számos személy ügyében kért ilyen tájékoztatást, de a római katolikus egyház három vezetője (Bosák Nándor, Seregély István és Veres András), valamint Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója és két evangélikus egyházi elöljáró (Frenkl Róbert és Szebik Imre) azt közölte: nem tekintik közszereplőknek magukat. Ezért indította el végül a pert – közölte.

Emlékeztetett arra: másfél éve a Fővárosi Bíróság már igazat adott neki, de a másodfokon eljáró ítélőtábla – formai okokra hivatkozva – új eljárást rendelt el.
 

[popup][/popup]