Horthy vagy a kommunisták?

A válság kultúrára gyakorolt várható hatásai: e témában ültettük össze György Pétert és Jankovics Marcellt. Heves vita mégis a kulturálatlanság okozóival kapcsolatban alakult ki az esztéta és a volt Nemzeti Kulturális Alap-elnök rajzfilmrendező között.

Forrás: Heti Válasz

 

Győzikéről egy szót sem! Jankovics kontra György

 

Jankovics: Először mindig a kultúra szenvedi meg a válságos időket, de a pénz mennyisége csak egy része a gondoknak. Szinte megszoktuk már, hogy a mindenkori kormány saját holdudvarával osztatja a pénzt ugyanannak a holdudvarnak. A négy- vagy nyolcévente bekövetkező váltás ilyen körülmények közt el is lehetetleníti a kultúrát.

György: Jól hangzik ez, csak nem stimmel. Akárki van hatalmon, a magyar kultúrát nem lehet leváltani. A kultúra nem oszlik jobb- és baloldalira: egyetlen kánon létezik. Az persze lehet kérdés, hogy Jancsó Miklósnak muszáj-e közpénzből leforgatnia sokadik filmjét, de a folyóiratokat például – húzzanak ide vagy oda politikailag -, akárki van hatalmon, támogatja. Ezt tetted te is, amikor NKA-elnök voltál.

Jankovics: Az én elvem az volt, hogy sok helyre keveset. Gyereklapokat támogattunk, sikerült megváltoztatni az addigi fele-fele arányt Budapest és vidék között: kétharmadra, a vidék javára…

György: Ez rokonszenves is. Valóban tűrhetetlen, hogy kizárólag az elit kánonja érvényesül.

Jankovics: A valódi gond nem is ez, hanem hogy a politikának fogalma sincs, mit értsen kultúrán. Még a tudománytól is elválasztják, ami nonszensz. Szerintem még az egészségügy is ide tartozik – a pszichoszomatikus megbetegedések oka sok esetben kulturális probléma. Ilyen mocskos, élhetetlen, graffitikkel elborított várostól megbetegszik az ember. Bécsben például a pályaudvaron még van falfirka, a belvárosban már nincs. Ezek az alapvető kulturális bajok.

György: Már megbocsáss, de a graffiti is a kultúra része.

Jankovics: Szubkultúra, amelyet úgy kell büntetni, hogy ne érje meg. Téged talán gyönyörködtet egy összefújkált belvárosi homlokzat?

György: Néha zavar, de az sokkal jobban, ha olyan okos ember, mint te, azt mondja: mindezt törvényi szigorral meg lehet oldani. Összekevered az okot az okozattal. A graffiti az utóbbi: vannak itt emberek, akiknek a jelenlegi kulturális térben nincs médiumuk, ezért a közteret használják arra, hogy kifejezzék magukat.

Jankovics: Ne tegyünk már úgy, mintha szegény ágrólszakadtakról beszélnénk! A festékszóró drága. A falfirkák oka, hogy a nagyvárosokban nem beszélhetünk közösségről, csak tömegről, amelyben a szélsőségesen individualizált egyének semmilyen tekintettel nincsenek másokra. Mennél nagyobb a város, annál élhetetlenebb, mert annál kevésbé tartja kordában a benne élőket. Faluhelyen elképzelhetetlen, hogy valaki kirúgjon a hámból, hiszen figyeli a közösség.

György: Marcell, szerintem te összekevered a népmeséket, amelyeket rajzolsz, azzal a világgal, amelyben élsz. A magyar falvak tele vannak nyomorult alkoholistákkal, ráadásul felelőtlenség ellentétet gerjeszteni Budapest és vidék közt.

Jankovics: Persze Budán laksz te is, én is, ráadásul mindketten Pasaréten – a legélhetőbb helyet választottuk. Én laktam lakótelepen is. Borzalmas volt. A szocializmus a lakótelepekkel teremtette meg az igénytelenség, a gondolattalanság kultúráját. Az ott élőket ez hatja át, örülnek, hogy lakhatnak valahol, és nem szólnak bele semmibe. Ideális közeg a médiának, amely egyébként ma keresztbe verné a legideálisabb klebelsbergi kultúrpolitikát is. Mert rajta, annak is a legbulvárosabb válfaján nevelkedik most Magyarország. Nálunk alig várják, hogy meghaljon Szabó Magda, és végre musicalt készíthessenek belőle. Zanzásítják Jókait. “Ócsítás” minden szinten – hogy egy halhatatlan magyart idézzek.

György: Áldatlan vita, hogy mi a bulvár. Figyeld meg, harminc év elteltével az is a nemzeti kulturális örökség részévé válik. Ez történt az operettel, Latabár Kálmánnal…

Jankovics: Latabár kedves bácsi volt, de ma sem tudom a magyar kultúra csúcsaira helyezni. A tájékoztatás, ismeretterjesztés, szórakoztatás háromszögéből világéletemben utáltam az utolsót. Legalább a közszolgálati médiának nem lenne szabad piaci intézményként működnie. Nem jelenhetnének meg a helyesírási hibás SMS-ek, amelyekben hülyék j-vel írják a hülyét. Az a műsorvezető sem, aki olyan anglomán borzadállyal köszön el, hogy “legyen egy szép napjuk”.

György: Nem a médiát kell szidni a bulvárosodásért, a médiapiac ugyanis nem olyan, mint a fű. A szabályozás teremti, nem magától nő. Az viszont igaz, hogy nem lehet nemzeti kultúrát fenntartani egy posztnemzetállami korban médiaszabályozás nélkül. Kellene egy vízió. Ma nincs, ami a politikusok felelőssége. Az ő döntésük, hogy a kábeltévé-szabályozásban hány csatornát adunk meg kötelezőként a szolgáltatóknak. Létrehozhatnának, kötelezővé tehetnének egy kultúrcsatornát, egy magyar filmcsatornát meg egy színházit. A széles kulturális kínálat aztán megteremtené a keresletet.

Jankovics: Előbb azonban meg kell tanítani az embereket arra, hogy képesek legyenek választani a lehetőségek közül.

György: Szerintem meg adj minőségi kínálatot, aztán bízd rájuk, mit választanak.

Jankovics: Nem bízom rájuk.

György: Hogyhogy nem? Be akarsz menni a hálószobájukba, nyomkodni a távirányítót?

Jankovics: Nem, de az igenis orvosolandó, hogy nagy tömegek képtelenek értelmesen választani. Nem csak kulturális értelemben. Kikérem magamnak, hogy egy nagy tudású professzornak és egy hajléktalannak ugyanannyit ér a szavazata. Fogalma sincs, miről voksol, megvehető egy fröccsért, a csőcselék mégis egyenlő jogokkal rendelkezik.

György: Tisza István is ilyesmivel érvelt, amikor nem akart választójogot adni a románoknak. Hogy a pásztorkodás mellett úgysem jut idejük arra, hogy kiműveljék magukat, és tudják, miről is szavaznak. Ennek az ostoba hozzáállásnak köszönhetjük, hogy eltűnt az ország nagy része.

Jankovics: Trianon okai ennél azért sokrétűbbek, s én csupán anynyit mondok, hogy az a démonkrácia, amely itt kialakult, a szocializmus terméke. 1945 után minden vagyonuktól megfosztották az embereket, lumpenné, sehonnaivá tették őket. A természetes kapcsolatot vágták el köztük és a haza között. A haza ugyanis nem a magasban van: ott kezdődik, hogy hajlandó vagyok megvédeni a házamat…

György: A magyar parasztság nevében kell kikérnem magamnak ezt a csőcselékezést! Azok nevében, akik a két háború között napszámosként éltek. Akiket épp a Horthy-rendszer rövidlátó urai tartottak nincstelenségben, s mert nem volt tulajdonuk, a nép részének sem tekintették őket. Csak csőcseléknek. Rosszul vagyok a szótól.

Jankovics: Eszem ágában sincs megsérteni a parasztságot, amely Horthyék alatt kalákában azért fel tudott húzni egy házat. Nem rájuk mondom, hogy csőcselék, ami egyébként bevett magyar kifejezés. Mi bajod vele?

György: Süt belőle az úri középosztály leereszkedése. Holott a becsületnek, tartásnak és a tulajdonnak zéró köze van egymáshoz.

Jankovics: Dehogy nincs. Petőfi sehonnai bitang emberről beszél, akit épp azért, mert sehonnai, mert semmije sincs, nem is foglalkoztat a haza ügye.

György: Félreérted Petőfit. A sehonnai nála annyit tesz, hogy gyáva.

Jankovics: A nyelvet pontos kategóriának tekintem, és egy sor példát találok benne arra, amit mondtam. A “talajtalan” szó is remekül fejezi ki, hogy nincs semmije, tehát nem is kötődik semmihez. És elnézést, a haza szó miből származik? A házból.

György: Lehet, hogy neked a házad a hazád. Nekem nem. Nekem az a hely a hazám, ahol jogaim vannak. Az etimológiát meg ne fogadjuk már el társadalommagyarázó elvként! Ha a nagy házzal bíró magyar elitre nézek, ízlésben, mentalitásban is lumpennek látom őket. Az egyik folyóirat egyszer nehéz helyzetbe került, én meg arra gondoltam, alkalmazzuk a Nyugat által is használt receptet. Rendezünk egy vacsorát, az elismert magyar írókat összeültetjük bankárokkal, nyilván nyílik majd a buksza. Bankár ismerősöm kiröhögött. Míg Hatvany vagy Fenyő Miksa örült, ha láthatta Karinthyt, ezeket – mondta – feszélyezné a helyzet, hiszen egy sort sem olvastak Esterházytól.

Jankovics: Nyilván a ráncos szájú öreg Rockefeller sem volt olyan kulturált, mint az unokája. Első generációs milliárdosaink vannak.

György: Ha csak ízléstelen házat építenének maguknak, nem érdekelne. Csakhogy ellentétben azzal, amit mondasz, nem a szegények miatt rohad a kultúra vagy a város. Hanem mert akiknek dolguk lenne élővé tervezni, tesznek az egészre. Ne a szegények igénytelenségével gyere. Mondjuk ki inkább, hogy amit Finta József az elmúlt húsz évben Budapesten művelt, az szégyen. Hogy néz ki például a Kempinski?

Jankovics: A WestEnd legalább illeszkedik a Váci útba, ellentétben Rajk László förtelmes Lehel piacával. Arról a borzalomról meg, amit Z. Halmágyi Judit művelt a Kálvin térrel, már ne is beszéljünk.

György: Éppen azért építhetett olyan jóvátehetetlen épületet Siklós Mária is, amilyen a Nemzeti Színház, mert a magyar politikai kultúrába még nem szüremkedett át az a gondolat, hogy esetleg a városlakókra tartozik, milyen helyen élnek. Ezért építheti be a Duna-partot Demján Sándor, elzárva a folyót a Ferencvárostól, megfojtva a IX. kerület legígéretesebb részét. A mostani válságnak mindenesetre lehet jó oldala. Ki fog derülni, hogy a politikai elit megérti-e végre: a kultúra nem vidéki nagybácsi, akinek illik adni valami kis pénzt, hogy éhen ne haljon. Hanem az ország egyetlen stratégiai ágazata.

Jankovics: Nem akarlak elkeseríteni, de nézzük meg, hogy áll a pécsi kulturális főváros. Rosszul. Nem úgy fest, hogy rádöbbennek.

György: Nagyon finoman fogalmazol. Én személyes sértésként élem meg, amit Tasnádi polgármester művel, valamint hogy a kormányzat elnézi neki, ahogy blamálni fogja az egész országot. De ha nem lennék kényszeredetten optimista, már megőrültem volna.