Az izraeli társadalom – filmjeik tükrében
Korábban beszámoltunk a november elején Budapesten rendezett izraeli filmhétről. Ezúttal a művekben felbukkanó emberi konfliktusokra irányítjuk olvasóink figyelmét: immár nemcsak az etnikai és vallási ellentétek nehezednek rá e filmek hőseire, hanem nyomja őket a magány, a kivetettség is, hiába vannak körülvéve családdal, közösséggel. Mindezt e filmek tabukat ledöntve ábrázolják.
Forrás: HVG
Egy nehéz környezetben felnőtt, mindössze hatvan éves demokrácia pillant bele művészeinek tükrébe, s e tükörképet, ha néha elgyötört arcot mutat is, nem fél megmutatni a nagyvilágnak, mert maga is úgy érzi: terheit meg kell osztania másokkal.
Egyiptomból Izraelbe látogató rendőrzenekar téved el és keveredik Petach Tikva helyett Bét Hatikvába, egy sivatagi lakótelep-városba. Már a város neve (A remény háza) és lepusztult miliőjének ellentmondása is fanyar mosolyt csalhatott arcunkra, s eszünkbe juttathatta a Hatikvát, az izraeli himnuszt is… A zenekar látogatása (Eran Kolirin 2007-es filmje) azt sugallja, hogy van olyan dimenziója a létnek, a személyes emberi sorsé, aminek mentén lehet empátia és közeledés. Átütő jelenete a filmnek, amikor a laza arab trombitás a görkorcsolyás művház-diszkóban csajozni tanítja a gátlásos zsidó fiút, mozdulatról-mozdulatra mutatva be kezén, térdén, hogy vigasztalja-hálózza be másik oldalán ülő, kiszemelt partnerét. A lakótelep-városban egy-egy villanásra rémlik csak fel a nemzeti ellentét; ahogy közelednek egymáshoz az itt ragadt zenészek és az őket egy éjszakára befogadó helybéliek, közös emberi sorsuk iróniával ellensúlyozott nyomorúsága felülírja a kollektív bizalmatlanságot.
A Titkok (2007) – amelyről röviden beszámolt korábbi, hasonló témával foglalkozó cikkünk – egy női jesivában, zsidó tanulmányok elsajátítására létrehozott iskolában játszódik, Noemi, egy ortodox rabbi lánya, anyját gyászolja. Nem akar férjhez menni, rabbinikus műveltségre, önállóságra vágyik. Michel francia-izraeli, mérsékelten vallásos szülők rebellis gyermeke, akit csillapodni küldenek ide. Izzik az ellentét a két lány között, amikor beteglátogatóba kell menniük a bűntudata elől idemenekülő, halálos beteg francia Anoukhoz. A – mint később kiderül – keresztény nő múltjában családot szétdúló szado-mazo szerelem húzódik egy zsidó festővel, akit egy titokzatos dulakodás során halálosan megsebesített. Menedéket, megtisztulást keresne, és sorsa összefonódik a két lányéval.
A két lány között szenvedélyes kamaszszerelem bontakozik ki. A gyengédségre kiéhezett testek közti ellenállhatatlan vonzalomtól és a szerelemtől a lázadó Michel megriad, míg Noemi egyre tudatosabban vállalná intellektuális és érzéki késztetéseit, rabbinikus érdeklődését, apjával szembeni lázadását. A két fiatal lány kapcsolata úgy épül kockáról-kockára, úgy csúsznak bele az érzéki szenvedélybe, hogy hajlamos a néző azt gondolni: mindez valóban elkerülhetetlen. Noemi, az ortodox rabbi lánya, anyja nehéz életének és halálának tapasztalatával, apja erős vonzásában és egy ellenszenves férjjelölttől menekülve képtelen a hagyományos női szerepre, Michel, akinek szülei kevésbé vallásosak, de harmóniában élnek, megbékél a hagyományos női sorssal.
A Buborékok Tel Aviv-i melegek közé kalauzol. Egyikük összejön egy palesztin fiúval, így kétszeresen is érzékeny témát jár körül a rendező. Homoszexuálisnak lenni Tel Avivban, úgy tűnik, nem jelent különösebb társadalmi problémát, nem úgy Nabluszban. A derűs békeharcos izraeli fiatalok szubkultúrája kissé túl problémamentesnek tűnik, a palesztin miliőt hitelesebben mutatja be a humort sem nélkülöző, ám olykor kissé érzelgőssé váló film. A homoerotika bemutatása tekintetében valószínűleg ez a film is úttörő Izraelben. Ám mintha patikamérlegen méretne ki egy hetero, egy meleg ölelkezés, szintúgy a dráma: Tel Avivban öngyilkos palesztin merénylet történik, melyben az egyik főszereplő lebénul, majd Nabluszban, terroristákat üldözve, lelőnek egy vétlen asszonyt.
Meglehet, a Közel-Kelet valósága az önismétlő, így a művészet sem tehet mást: újra és újra felmutatja a tragédiát. A palesztin fiút, aki szembeszállna családjával, félelmével, vállalná izraeli szerelmét s a kettős coming out-ot, nővére halála magával rántja. Nem tud kibújni közege mentalitásából: a terror eszköze lesz maga is, de öngyilkos merénylete egyszersmind személyes sorsa zsákutcáját is jelzi. Kétségbeejtő a szembenállás egy nemzedéken belüli feloldhatatlansága, kétségbeejtő az erőszak spirálja, ahogy a határokon átívelő szerelem halálra ítéltsége is – érezzük, hogy a Rómeó és Rómeó történet tragédiával ér véget – s a kettős tragédia (bár kissé hatásvadász módon) be is következik. A fiatalok buborékléte szétpattan.
Az Őrült föld, Dror Shaul filmje a hetvenes évek kibucvilágában játszódik. A történet nem a hősi közösségi eszméket énekli meg, nem is iróniával közelít tárgyához, hanem a kommunitárius ideológia és a hétköznapi valóság éles ellentmondására reflektál. A gyerekházakban, szüleiktől a hétköznapokon külön lakó kicsik világa szeretetlen, nevelőik érdesek. A meglehetősen komor hangulatot szépen komponált, ám ugyancsak elszigetelt magányt sugárzó tájképekkel erősítő film centrumában egy tizenkét éves kisfiú és súlyos depressziós anyja áll, akin a kibuclakók nem tudnak segíteni.
A közösségben elvész az egyén, akinek, a kelet-európai ötvenes éveket idéző „kollektív szellem” következtében, élete mégis állandó téma a falugyűléseken. A sorból kilógót legfeljebb kórházba juttatják, segíteni rajta nem tudnak, sőt a kibuc durva világából még szerelmét, a vendégségbe érkező, kissé meseszerű svájci dzsúdóbajnokot is elűzik, aki mentőövet jelenthetne a beteg asszony számára. Sokatmondó pillanat, amikor a csecsemők felügyeletére kirendelt kisfiú egy üveg tejjel indul megetetni az egyik babát, amikor anyját, kezében vodkásüveggel pillantja meg a kibuc játszóterén, egy hintában. Az anyai szeretet, a család hiánya nem pótolható, csak a mámorral tompítható.
A kissé túlzottan és egyhangúan sötét színekkel felvázolt környezetben mindenki felelős az állapotokért. Minden fontosabb szereplő megcsalja partnerét (egyikük egy tehénnel) – mindezt az anyjáért harcoló kisfiú szeme láttára, aki nemcsak azt tudja meg, hogy a kibucból szabadulni vágyó apja is öngyilkos lett, hanem végül maga segíti hozzá anyját egy nagy adag Váliumhoz, hogy ő is végezhessen magával. Az anyjának küldött svájci repülőjeggyel, szerelmével együtt ő menekül végül, szülei helyett a szabadságba.
A kissé régebbi, 2004-es, Shemi Zarhin rendezte Bonjour Monsieur Shlomi című filmben egy marokkói eredetű, zűrös családot egy 16 éves fiú tart össze. Ő látja el kissé szenilis, de éleslátó nagyapját, főz félrelépő, s ezért kidobott apjára, elviseli a férjétől minduntalan hazamenekülő nővérét, nagyképű bátyját, mindenkire sértett, dühös, kisebbségi komplexusoktól gyötört anyját. Amikor kiderül, hogy iskolai problémáit diszlexiája okozza, amit családja sosem vett komolyan, iskolája igazgatója veszi szárnyai alá, és kiderül, nehézségei mögött sokoldalú tehetség lappang. A figyelem, a törődés lassan felkelti önbizalmát és bátorságát. Ahogy lassan elhiszi, hogy szerethető, értékes lény, és joga van élnie a saját életét, kilép a család árnyékából.
A humorral ellenpontozott izraeli családi drámák mindennapos helyzeteket idéznek fel, de rendkívül érzékenyek a társadalmi problémákra és a gyermeki személyiség törékenységére. A kibucbeli egykori családhiányos neveltetéstől, a militarista gondolkodás torzító hatásain át az izraeli zsidó társadalmon belüli etnikai feszültségekig számos fontos jelenséget élesen vetnek fel az ábrázolt gyermeki és fiatal felnőtt-sorsok.
Döntően realista filmeket láttunk, a mikrokörnyezet, a család analízisét; a családba, nemzetbe zárt individuumok önemancipációját. Ezeknek a filmeknek társadalmi tétjük van.
Az Odeon-Lloyd moziban tolongtak a nézők, s a vetítések között beszélgettek egymással. Érdemes talán megfontolni a szervezőknek, hogy a sikeres vetítéssorozatot jövőre esetleg kerekasztal-beszélgetések, viták színesítsék. Arról nem is beszélve, hogy a magyar televíziók is tágíthatnák perspektívájukat, hogy a szélesebb közönség is gyakrabban láthassa az európai mércével mérve is jelentős izraeli filmeket.
