Zsidó skanzent alakítanak ki Erzsébetvárosban
Galéria: Erzsébetvárosi Zsidó Helytörténeti TárFotó: Bődey János
Statikailag szóba se jöhet, hogy esetleg ezt is romkocsma-hasznosításra adják bérbe. A túlzott elromkocsmásodástól egyébként is ódzkodnak a hatóságnál – szerintem teljesen érthetően, hiszen addig kell ritkítani a trendvonatot, amíg nem úgy hirdetnek a sajtóban budapesti túrákat, hogy: „100% romkocsmamentes!”. Így aztán az önkormányzat úgy döntött, hogy az épületet a mai Belső-Erzsébetváros arculatát alapvetően befolyásoló, a XIX. század második felében Budapestre özönlő, asszimilálódó zsidóság bemutatására szenteli.
Az erzsébetvárosi önkormányzat vagyonkezelőjétől érkezett Bencze György kalauzol a romhalmazban:
“Az udvart üvegkupolával fedjük le, Itt előadóterem lesz az aulában, hátul pedig raktárak.
Számítógépes ötletterv (Fotó: Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár)
“Az utcai frontrészen, ahol most a kenukat tárolják, ott lesz a kávéforrás” – mondja.
Hmm, kávéforrás? Ezeknek a rafkós erzsébetvárosi zsidóknak feltört a talajból a kóser kávé?
– morfondíroznék magamban, de azért ennyire még én sem lehetek hülye. Csak annyira, mint a legtöbb olvasónk, hisz fogadni mernék, hogy kevesen tudtátok: régen a zsidó kávéházakat hívták kávéforrásnak.
Az épületről
A jelenlegi állapot szerint is egyemeletes, U-alaprajzú, zártsorú beépítésben álló, nyeregtetős, főlépcsőházas és cselédlépcsős, historizáló stílusú épület nem egészen ilyennek épült, ám rendkívül korán alakultak ki domináns jegyei.
Először is 1872-ben, Klein H. János tervei alapján húztak fel egy földszintes lakóépületet, Fodor István tulajdonos megrendelésére. 1882-ben – amikor is Terézvárosból kivált Erzsébetváros – még Fodor István és Fodor Leó Gyula volt az épület tulajdonosa, 1885-ben már csak az utóbbi.
Majd egy újabb tulajdonosváltást követően Winkelhoffer Mátyás és felesége, Kovács Júlia 1887-ben Phillip János tervei alapján építtetett a földszintes házra egy emeletet. A homlokzat is ekkor nyerte el végleges formáját.
Azt, hogy milyen pörgős volt az erzsébetvárosi ingatlanpiac a XIX. század végén, ékesen tanúsítja, hogy 1896-ban a házat Robitsek József szűcsmester és neje vásárolták meg. 1907-ben az egyik utcai szoba műhellyé alakításához kértek engedélyt a hatóságtól, majd rá két évre az udvaron egy toldalék épületet emeltek. 1918-ban tovább bővítették az udvari műhelyt Dávid János és fiai kivitelezésében. (Ebből az építészdinasztiából származik Dávid Károly Kossuth-díjas építész, aki számos megaprojektben, többek között a Népstadion-, valamint az építészetileg rendkívül nívósnak tartott Ferihegy I tervezésében is részt vett.)
1946-ban a bérház a szűcsmester Robitsek József fia tulajdonában állt, ekkor a Radar Cipőgyár kért engedélyt varrógép, tisztítógép és présgép felállítására.
Az időutazásban most értünk a közelmúlthoz: az épület udvarán és a földszinten a kiürítés előtt szórakozóhely üzemelt.
Gazdag zsidók, szegény zsidók
Azonban a fő látványosság az emeleten lesz. Ott rendezik be ugyanis a zsidó lakásokat.
Az első lakás egy sikeres zsidó vállalkozó családi fészke 1896-ból. A millennium évében mind Magyarország, mind a magyar zsidóság a csúcsra ért. A tiszaeszlári vérvád már megtörtént, bizonyos antiszemita indulatok már dúltak, ám Belső-Erzsébetváros ekkor valódi zsidónegyed, hisz a lakosság 80 százaléka zsidó, ami arányait tekintve ezt követően csökken.
A fiktív 1896-os zsidó vállalkozócsaládban két gyermeket neveltek. Ráadásul a technológiai fejlődés áldásait is ki tudták használni: a vezetékes ivóvíz-, csatorna-, sőt az áramszolgáltatás is beindult már. 1895-ben a földbe ásott villanykábel nyomvonala épp a Csányi utca alatt húzódott.
A kiállítás korabeli polgárcsaládja kétnyelvű: magyarul és németül is beszéltek. Mind a családfő, mind a neje részt vett a Pesti Izraelita Hitközség életében.
A teljes cikk itt olvasható.
