70 éve számolták fel a lódzi gettót

Megemlékezések Lengyelországban

Lengyelországban nagyszabású programsorozattal emlékeznek meg a lódzi gettó felszámolásának 70. évfordulójáról.

A kerek évfordulón kiállítással, filmvetítéssel, koncertekkel, vezetett sétákkal, felolvasással, zsidó és keresztény egyházi szertartásokkal, faültetéssel, beszélgetéssel, szabadtéri látványosságokkal és számos más egyéb eseménnyel idézik fel az egykori tragikus eseményeket.

A közép-lengyelországi, három népcsoport – lengyelek, németek és zsidók – által lakott, jelentős iparral rendelkező Lódz város nevét a németek Adolf Hitler parancsára Karl Litzmann porosz tábornok, náci politikus után 1940. április 11-én Litzmannstadtra változtatták. Céljuk a város elnémetesítése, a zsidó lakosság kifosztása, majd teljes megsemmisítése volt.

Litzmannstadtban állították fel a leghosszabb ideig működő gettót a megszállt Lengyelország területén. Fennállásának idején csaknem 200 ezer ember fordult meg benne. A gettóban számos intézmény és hivatal működött. Az adminisztrációs vezető a zsidó Chaim Mordechaj Rumkowski volt, akinek feladata a német felettesek parancsainak végrehajtása volt. Ő volt az összekötő a város “árja” része és a lezárt zsidó gettó között. A németek arra kényszerítették, hogy működjön együtt velük a gettó munkatáborrá történő átalakításában és lakosainak kifosztásában.

A gettó határainak lezárásakor 160 320 zsidó élt ott, köztük 153 849 lódzi illetőségű volt. Később a németek szállítottak oda nyugat-európai zsidókat is, többek között Berlinből, Bécsből, Luxemburgból és Prágából. A 10 és 65 év közötti lakókkal nehéz kényszermunkát végeztettek napi 10-12, olykor 14 órában. Ezért a rabszolgamunkáért semmilyen fizetséget nem kaptak, csak élelmiszerjegyeket, amelyek mindazonáltal létfontosságúak voltak számukra, habár alapvető szükségleteiket nem elégítették ki.
A németek a gettó területén két különálló tábort is létesítettek, egyet az ausztriai Burgenlandból oda deportált több mint ötezer cigány, egy másikat pedig 8-16 éves lengyel gyerekek és fiatalok számára. Utóbbiak árvák vagy nevelőintézeti gyerekek voltak, továbbá olyanok, akiknek szüleit koncentrációs táborokba zárták, illetve azok a fiatalok, akiket a földalatti ellenállással való együttműködéssel vádoltak. A gyerekeket is dolgoztatták, sokan közülük éhen haltak vagy az embertelen munka őrölte fel egészségüket.

1942. szeptember 3-12. között elszállították a gettóból a 10 év alatti gyerekeket, a betegeket és a munkavégzésre alkalmatlan személyeket, összesen 15 680 embert. Valamennyiükkel a chelmnói megsemmisítő táborban végeztek, olyan teherautókban, amelyek kipufogó gázát az utastérbe engedték. 1944 májusában újabb deportálások kezdődtek. A Vörös Hadsereg közeledése miatt a németek úgy döntöttek, hogy felszámolják a gettót, melynek adminisztratív vezetőjévé Rumkowski helyett a német gettóigazgatóság vezetőjét, Hans Biebowot nevezték ki.
Az első zsidó transzport 1944. június 23-án indult Auschwitzba. 1944. augusztus 29-ig a nácik több mint 72 ezer embert szállítottak el. Többségük nem maradt élve, gázkamrákban végeztek velük.

1500 embert a németek a gettóban hagytak. Ezekből létrehoztak egy 800 fős kommandót, amelynek feladata a gettó megtisztítása volt. A többieket, a gettóbeli “tisztségviselőket” a Berlin közelében fekvő königswurstenhauseni munkatáborba vagy drezdai gyárakba deportálták. Többségük viszonylag elviselhető feltételek között vészelte át a háború utolsó hónapjait.

Az évforduló keretében a Marek Edelman Párbeszéd Központ és a Lódzi Közlekedés- és Útfelügyelet kezdeményezésére 90 gránitkockát helyeznek el köztereken, amelyek az egykori gettó határát jelölik.