70 éve hozták létre a pesti gettót

A gettó szó a középkorban zsidónegyedet jelentett, egy városrészt, amelyet a mindenkori hatalom jelölt ki a zsidók számára kényszerlakhelyül. A legutolsót, a római gettót a pápai állam felszámolása során a garibaldisták szüntették meg 1870-ben. A modern gettót a német nemzeti szocialisták hozták létre az általuk megszállt lengyel, szovjet és más területeken.

Farkas Ákos, Budapest polgármestere 1944. június 15-én leiratban rendelkezett arról, hogy a hivatalosan zsidónak minősülő lakosok sárga csillaggal jelölt házakban kötelesek lakni. A csillagos házakba való beköltözés június 24-éig megtörtént. A jogfosztott és rettenetes körülmények között élő emberek akkor még nem volt közvetlen életveszélyben.

A nyilaskeresztesek 1944-ben, egy hónappal a náci támogatással megvalósult hatalomátvételük után szervezték meg a zsidók bekerítését és elkülönítését. A Zsidó Tanácsot 1944. november 18-án értesítették a budapesti gettó létrehozásáról, a belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg. (A vidéki zsidóságot, több mint 400 ezer embert, a márciusi német megszállás után már május-júniusban deportálták, július 7-én, amikor a budapestiekre került volna sor, Horthy Miklós kormányzó leállította a deportálást.)

1944. november 15-én először az úgynevezett XIII. kerületi, újlipótvárosi gettó jött létre a pápai, svájci, svéd, spanyol és portugál védelem alatt álló házakból; ezek együttesét nevezték “nemzetközileg védett gettónak”. Ezt a területet, ahol az engedélyezett 15 600 ember helyett legalább háromszor annyian éltek, nem határolták körül. A védettség ellenére a nyilasok csoportosan keresték fel ezeket házakat, hogy kirabolják, majd a Duna-partra hajtsák és agyonlőjék az embereket. A Váci út, Wahrmann (ma Victor Hugo) utca, Újpesti rakpart és Szent István körút alkotta négyszögből a Budapestet decembertől támadó szovjet hadsereg 1945. január 16-án szorította ki a németeket.

A pesti “nagy gettó” a VII. kerületben, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt, területen helyezkedett el. A beköltöztetés már a rendeletben megszabott 1944. december 7-i határidő előtt öt nappal megtörtént.

Az itt lévő 4513 lakásban 40 ezer embert zsúfoltak össze, ide telepítették a város más részein lakókat is, míg a keresztényeket – “a zsidókérdés gyökeres megoldása érdekében” – kiköltöztették. Az élelemfejadag napi 7-800 kalória volt, az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki a zárt területről. A napi kenyéradag 15 dkg volt.

December 27-ére Budapest körül bezárult a szovjet ostromgyűrű, ettől kezdve a város, különösen a gettó élelmiszerhelyzete kritikussá vált. Januárra már csaknem 70 ezer budapesti zsidót zsúfoltak össze a gettóban. 1945. január 18-án a szovjet katonák közeledtére a nyilas őrség eltűnt, a kerítés deszkapalánkjait az emberek eltüzelték.

Az ostromot 58 ezer gettólakó élte túl. A gettó felszabadulásakor a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak. A valamikor gettófal vonalában emlékfalat építettek a 70. évforduló alkalmából. A falon interaktív térkép mutatja be a városrész történetét.