70 év után újra rabbija van Székesfehérvárnak

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Sajtótájékoztatón mutatták be a Székesfehérvári Zsidó Hitközség új rabbiját, Darvas Istvánt. Fontos esemény ez a hitközség életében, hiszen Székesfehérváron már közel 70 éve nem volt rabbi.

Darvas István rabbi

A helyi városházán pénteken tartott tájékoztatón  írja a Székesfehérvár Városportál – a rabbi elmondta: nagy elánnal veti bele magát a munkába, és a hitéletszervezői tevékenységbe. Egyik fő célkitűzésének a zsidó és nem-zsidó emberek közötti kapcsolat elmélyítését jelölte meg:

– Az a tapasztalatom nemcsak Székesfehérváron, hogy időnként a zsidó közösség elzárkózik attól, hogy a nem zsidó embereknek megfelelő információkat tudjanak a zsidó életről és közösségről átadni. Az elsődleges feladatunk az lesz, hogy a zsidó hitéletet erősítsük és meg stabilabbá tegyük, de legalább annyira fontosnak tartom azt is, hogy híd szerepet tudjunk betölteni Székesfehérváron belül a zsidó és nem-zsidó közösség között – mondta Darvas István.

Hozzátette, a zsinagógák és az imaházak mindenki számára nyitva állnak, akik kíváncsiak a zsidó vallásra. Előremutató a hitélet fellendülésének szempontjából, hogy a rabbi beszámolója szerint egyre több család és fiatal érdeklődik a vallás iránt.

A székesfehérvári önkormányzat 2020-ban döntött úgy, hogy támogatja a Székesfehérvári Zsidó Hitközséget egy új rabbi foglalkoztatásában. A sajtótájákoztatón elhangzott, hogy a támogatás szándéka a 2020-as auschwitzi kegyeleti látogatáson fogalmazódott meg. Mint dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta:

„Ami történt, azt nem tudjuk meg nem történtté tenni, de van felelősségünk abban, hogyan tud növekedni lelki és szellemi értelemben egy közösség, hiszen erős közösség nélkül a város egésze sem elképzelhető. Annak külön örülök, hogy István az a személyiség, aki ezt a szolgálatot és hitéletszervező tevékenységet itt végzi. Rövid ismeretségünk alapján megállapíthattam róla, hogy pozitív gondolkodású ember, aki mindig azt nézi, hogyan tudunk előre menni”. 

Teljes cikk

[popup][/popup]