Harsányi Attila: „Nem Rudolf Hess, hanem a saját fasizmusom érdekel”

Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című monodrámájával a kolozsvári Tranzit Házban vendégszerepelt vasárnap az Aradi Kamaraszínház. Harsányi Attila magyarországi színművész az általa életre keltett náci vezér figurájáról és az előadás hatásáról beszélt.

Forrás: Erdély Ma

 

Hány éves az előadásbeli, öngyilkosságra készülő Rudolf Hess?

A történelem szerint kilencvenhárom, de mivel Rudolf Hess végig hű maradt az elveihez, és gyakorlatilag évekkel később is ugyanazzal a lendülettel állt ki az igaza mellett, szinte mindegy, hogy ezt a számvetést a börtönben töltött első napon, vagy a negyvenhét év fogságot lezáró utolsó napon végzi, ezért meg sem kíséreltem, hogy harmincöt évesen egy öregembert játsszak.

A szöveg öt éve íródott, de már több színház is műsorára tűzte. Ön látta valamelyik előadást?

Marosvásárhelyen volt az ősbemutatója, és Pécsen is játszották, de egyik előadást sem ismerem. Most épp Marosvásárhelyen voltunk, ott volt az írónő és az első előadás rendezője is. Miután megnéztek Alina Nelega azt mondta, hogy a szöveget így képzelte el a színpadon, és félelmetes volt az, hogy amikor írta, akkor nagyjából ezt látta maga előtt.

Játszott már más monodrámát is?

Nem, de szoktam verseket előadni, és ez némiképp hasonlít ehhez a műfajhoz. Nagyon szeretem Kassák A ló meghal és a madarak kirepülnek című szövegét, azt már több mint hat éve „mondom”, és ott is közel negyven percig vagyok egyedül a közönséggel szemben. Egyedül álldogálni úgy, hogy nincs senki és semmi, csak néhány tárgy, mégis „nézhető” előadást létrehozni – ezt piszok nehéz megcsinálni.

Ismerte korábban a szöveget?

Tudtam, hogy létezik, de csak azután olvastam, hogy Tapasztó Ernő, a rendező felkért erre a szerepre.

És Rudolf Hess neve mit mondott önnek?

A történelemórákon emlegetett szörnyeteget, hiszen a náci birodalom és a holokauszt története valami módon mindenkibe beleégett. De engem nem is Rudolf Hess, hanem a saját fasizmusom érdekel ebben a szövegben, az, hogy az ember megpróbálja fölnöveszteni magában azokat az indulatokat, amelyeken a hétköznapokban különböző okoknál fogva uralkodik. Döbbenetes, hogy mi rejlik az emberben. Volt olyan előadás, hogy az első sorban ülők nem vették észre, de hosszasan bólogattak, és én iszonyúan megijedtem ettől. Hessként mondom, hogy a zsidókat kinyírtuk, és most helyettük ott vannak a törökök, „elárasztanak az arab beduinok és a japán turisták…”, ül velem szemben egy ember, elszántan bólogat, és tényleg félelmetes, hogy teremtő Úristen, ez most is jelen van. Nem Észak-Vietnamban vagy Koreában, hanem itt nálunk, és bármikor újra megtörténhet. Csak egy szikra kell, és újrakezdődik. Vannak olyan pillanatok, amikor ledől az emberben valami gát – kinyílik egy ajtó, és mögötte láthatóvá válik az a pokol, amely mindannyiunkban ott van.

Döntött már úgy, hogy ma este valami teljesen másról fog szólni az előadás, ma Rudolf Hess nem áll meg itt?

Ez a gondolat vagy indulat mindig bennem van. Ezért minden előadáson valami más kap nagyobb hangsúlyt, egyéb pedig háttérbe szorul. Szigorúan meg van határozva az út, hogy mettől meddig kell eljutni, a két pont közötti lavírozás pedig rajtam múlik, hogy hogyan érek el a végéig.

Más ezt itt Kolozsváron, egy egykori zsinagógában játszani?

Korábban is játszottuk már zsinagógában Szegeden, és valóban ad némi pluszt az, hogy mindez egy szakrális térben hangzik el.

Az Aradi Kamaraszínház mellett melyik színháznál dolgozik?

Magyarországon tanultam, és már több társulatban is játszottam: két és fél évente mindig váltok, elmegyek valahova máshova – vagy megutálnak, vagy nekem nincs kedvem maradni, így kicsit vándorló színész lettem. Vezetek egy kisebb társulatot Szegeden, Hetek Csoportja a nevünk, pedig öten vagyunk. Irodalmi esteket rendezünk, például Szilágyi Domokos-szövegeket adunk elő, Hervay Gizella-, Juhász Gyula-, Kassák Lajos-, Ady Endre-, József Attila- versek vannak a repertoárunkban. Minden műfajban szívesen játszok: énekeltem operettet, musicalt, most épp operát tanulok.

A kortárs román drámairodalmat mennyire ismeri?

Amiket lefordítottak magyarra, azokról a szövegekről tudok, szeretem is őket. Őszintén megvallva, románszínház-párti vagyok. Nagyon szeretnék a Bulandrában vagy itt a kolozsvári színházban díszletet tologatni.

Díszletet tologatni?

Igen, mert amik itt történnek a színpadon, azt én hátulról, a takarásból is szívesen nézném. Valamiféle szellemi közösséget hiányolok a magyar színházból. Nem akarok feltétlenül szerepelni, csak egy olyan közegben lenni, amely inspirál, és ahol formát tudok találni, hogy kifejezzem magam. Itt Kolozsváron biztos olyan dolgok történnek, amitől újra ötévesennék, és röpködnék az örömtől, hogy mennyi mindent lehet itt tanulni.

Rudolf Hess szerepe nem inspirálta?

Dehogynem. Rangsorolni tudom azokat az előadásokat, amelyek meghatározták a színházi szemléletemet meg a játékmódomat: egy Pirandello-darabban, a Nem tudni hogyanban játszottam Romeo Daddit, a Dosztojevszkij A Karamazov tesvérekében pedig Aljosát, a Rudolf Hess tízparancsolatán kívül ezek voltak sorsfordítóak. A mai előadás nyilván még holnap is bennem lesz – ma este még remegek egy órát, kettőt, tízet. Mindig meg lehet találni azt az egyetlenegy mondatot, amellyel megragadhatóvá válik egy szereplő – azt a pár szót kell kivetítenem és felnagyítanom ötven percre. Hess ugyanaz, mint „a fém-íz a számban”, ezt a figurát számomra ez fogalmazza meg a legmarkánsabban. Öt évig Ruszt Józsefnél tanultam, aki nem a Sztanyiszlavszki-féle realista és lélektani vonalat erősítette fel, hanem a gesztusokhoz kötöttünk érzéseket. Úgy próbálom felépíteni a szerepet, hogy gesztusokat keresek hozzá. Nagyon jó mozdulatokat lehet látni az utcán, van egy „gesztuskönyvem”, amelybe mindig feljegyzem őket: a járást vagy a lélegzési módot. Felveszem a sajátos gesztusokat, és azok automatikusan érzelmeket generálnak. Ez a technika segít.

Részt venne egy olyan beszélgetésen, ahol azokkal a színészekkel találkozhat, akik játszották már az Alina Nelega által megszólaltatott Rudolf Hesst?

Nagyon izgalmas lenne, ha mindenki elmondhatná a maga benyomásait és gyötrődéseit. Én a próbafolyamat vége felé már csak világosban, felkapcsolt lámpával vagy csak reggel tudtam aludni, nem bírtam a fal felé fordulni, mert folyamatosan azt éreztem, hogy valami hideg érinti a tarkómat. Ez már az őrültség határát súrolta: sokszor hajnali ötig-hatig nem tudtam elaludni, és ha valami árnyékot láttam, vagy neszt hallottam, valósággal remegni kezdtem. Amikor Hesst játszom, annyira leköt, hogy egy idő után már nem hallok és nem látok semmi mást, vagy zavar, hogy néznek, és az a gondolatom támad, hogy most mindenkit be kellene küldeni ebbe a fekete-fehér térbe, és igenis mindenki mondja végig ezt a tízparancsolatot.