Antiszemita levelet továbbítottak a mezőberényi városházáról?
A Hír6 portál birtokába került elektronikus levél alapján “valószínűsíthető, hogy a mezőberényi polgármesteri hivatal egyik hivatali munkaállomásáról egy köztisztviselő továbbította azt a súlyos antiszemita kitételekkel tűzdelt levelet.”
Forrás: Népszabadság
“Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a honvédség rabbinátusának vezetője?” – kérdezi a Hír6 portál Békés megyei szerkesztője annak kapcsán, hogy egy birtokukba került elektronikus levél alapján “valószínűsíthető, hogy a mezőberényi polgármesteri hivatal egyik hivatali munkaállomásáról egy köztisztviselő továbbította azt a súlyos antiszemita kitételekkel tűzdelt levelet, amelynek „főszereplője” Fröhlich Róbert, a Honvédelmi Minisztérium tábori rabbinátusának vezetője, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija. A levél szerzője nemzetbiztonsági kockázatnak nevezi a vezető rabbi hadseregen belüli ténykedését.”
A levél „Subject: no comment, azaz tárgy, téma: kommentár nélkül” ment tovább a mezőberényi polgármesteri hivatal egyik köztisztviselőjétől, és Fröhlich Róbert életútját veszi sorra. Annak ellenére, hogy „no comment” a levél jelzete, a levél elején rögtön ez olvasható: „Persze, hogy a seregben is ott vannak: íme egy lauderes, rabbiképzős dandártábornok rabbi + olvasó.”
Az életrajzi adatok után a továbbított levél “Kurucok a nemzetbiztonsági kockázatról” címmel, és “Kedves Kurucok!” megszólítással a “zsidó zsoldosok” képviselte “kockázatról” fogalmaz meg kérdéseket. A szöveget a Hír6 cikke közzétette. A
A Hír6 mindehhez a Wikipédia alapján hozzáteszi:
“A hatályos jogszabályok, valamint a szabad vallásgyakorlás elveit szem előtt tartva a történelmi egyházak elöljárói, így a Magyarországi Zsidó Hitközség képviselője is tagja a Magyar Honvédségnek. „Tábori lelkészeknek, vagy katonalelkésznek nevezik a Magyar Honvédség lelkészeit, papjait. Munkájukat a Tábori Lelkészi Szolgálat keretei közt végzik, amely önálló egyházmegyei, illetve egyházkerületi szervezet, élén a katonai püspök(ök)kel. A katonalelkész egyszerre visel egyházi és katonai felelősséget. Feladata a csapatok erkölcsi erejének fenntartása, istentiszteletek tartása, sebesültek, gondokkal küszködők lelki gondozása, halottak végtisztességben részesítése, illetve a katonák családjaival való kapcsolattartás.”
“A mezőberényi polgármesteri hivatal számítógépéről és elektronikus levélcíméről továbbított levél ügyében Debreczeni Gábor önkormányzati képviselő szombat délután írásban Baji Mihályhoz, Mezőberény jegyzőjéhez fordult. Ugyanis felmerül az esettel kapcsolatban a gyanú, hogy köztisztviselő továbbította a levelet” – olvasható a Hír6-on.