Rettegnek a mozik a fideszes zsidótól

Péntek este, Budapest. Dugig megtelik a Vörösmarty mozi nagyterme; van, aki a pótszékekért harcol, a többiek a földre ülnek. 

Forrás: Origó

 

Dokumentumfilm és izgalmas kísérlet. Nem elégszik meg azzal, hogy bemutassa a problémát, de megpróbál változtatni is a kialakult helyzeten – profi mediátor segítségével ad teret hőseinek ahhoz, hogy elinduljanak egymás felé.

Békésen hangzik. De ahogy elkészült A fideszes zsidó…, máris kipattant egy kisebbfajta botrány: Hajdú hiába próbálta két budapesti művészmoziban is levetíteni a filmjét, azt a választ kapta, hogy ehhez először meg kell változtatnia a címet. Erre azonban nem volt hajlandó.

“Azt gondoltam, hogy az legyen a filmnek a címe, amiről szól. Úgy látszik azonban, hogy ma Magyarországon nem lehet dolgokat kimondani. Sokáig azon gondolkoztam, hogy azzal van-e baj, hogy “fideszes”, vagy azzal, hogy “zsidó”, vagy a kettővel együtt… nem tudom. Dehát ennek a filmnek erről szól az első fele, egy fideszes zsidóról. Ajánlottak alternatívákat, mondták például, hogy legyen “Jobb-bal, jobb-bal” a címe inkább, de én úgy éreztem, hogy ezek a típusú címek csak elkenték volna az ügyet. Bántott, hogy meg se nézték a filmet és mindkét helyen, az Odeonban és a Művészben is így utasították el, mindenféle magyarázat nélkül. Éppen azért kerestem meg ezeket a mozikat, mert szeretem ezeket a helyeket, különösen az Odeont, és olyan art mozit kerestem, ami a központban van. Nagyon meglepett a reakciójuk, meglepett, hogy semmiféle nyitottság nem volt a részükről arra, hogy erről a nagyon is aktuális problémáról beszéljünk. Úgy érzem, fontos, hogy az, aki azzal foglalkozik, hogy kultúrát ad át ma Magyarországon az embereknek, felelősen gondolkodjon ezekről a dolgokról.”

A filmet Hajdú és Gát Balázs forgatókönyvíró együtt jegyzik. “Az ötlet Balázstól jött, akivel teljesen véletlenül találkoztunk egy Filmszemlén – hiszen ki jár a Szemlére dokumentumfilmet nézni? Aki csinálja…” – mesél a kezdetekről Hajdú. “Ott találkoztunk és akkor már régóta foglalkoztatott a kettészakadt Magyarország témája, csak azt nem tudtam még, hogyan lehetne megfilmesíteni. Balázs pedig akkor találkozott a mediáció intézményével, őt ez a téma izgatta. Összeraktuk a gondolatainkat és így született meg ez a film, az ötlet, hogy a két oldalt a mediáció segítségével próbáljuk meg közelíteni egymáshoz.”

A nagy kérdés persze az, lehetséges-e valaha átlépni ezen a szakadékon. A film első fele két egykori barát, Sebes Gábor zsidó származású fideszes országgyűlési képviselő (a címben szereplő “fideszes zsidó”) és a szintén zsidó származású Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója történetét meséli el. Látjuk őket a mediátor két oldalán ülve mélyeket, nagyokat sóhajtani; szívszorító átélni a kettejük drámáját és főleg azért, mert – a párbeszéd legelső perceiben, óráiban legalábbis – úgy tűnik, nagyon messziről, nagyon tétova léptekkel indulnak el egymás felé.

“Komoly konfliktus ez, annyira mélyről feltörő családi félelmekről, fájdalmakról szól, hogy nem tudom, találnak-e valaha is megoldást” – tűnődik a rendező. Az viszont biztos, hogy nem normális dolog, hogy ha valaki jobboldalinak érzi magát, akkor nem találhatja meg a helyét a magyarországi zsidó közösségben. Nem akarom, hogy olyan országban kelljen élnünk, ahol, ha valaki konzervatív módon akar élni, ne lehessen zsidó. Sosem az érdekelt, hogy ki milyen oldalon áll, hanem maga az ember, aki valamilyen oknál fogva szembemegy az árral.”

Huszonnyolc órányi felvett anyagot, beszélgetést sűrítettek 72 percbe az alkotók. A film ősbemutatója alig két hete volt Erdélyben, Kolozsváron, a Filmtett fesztiválon, de már most érződik, hogy a megosztottság a film fogadtatását is befolyásolja. “Azt éreztem, hogy a film első részében éppen azért, mert ott a baloldali érzelmű, zsidó emberek vannak többségben, ők válnak ellenszenvessé. Számomra ez a rész Sebes Gábor története, akit azért, mert fideszes, kirekesztenek. Ő van kisebbségben, ő az, aki szimpátiát ébreszt a nézőben. A baloldali ismerőseim közül sokan nem is szerették a film első részét, mert feszengtek, rosszul érezték magukat amiatt, hogy a saját korlátaikkal találták szembe magukat. Izgalmas, hogy a film első felét a jobboldali nézők szeretik általában, míg a második felét nézve inkább a baloldaliak csettintenek a nyelvükkel, hogy “Tessék, igen, ilyen ez a Lajos, elűzte a feleségét, mert az nem értett egyet a jobboldali nézetekkel.” Érdekes és szomorú is egyben, hogy a reakciók éppen úgy tagolódnak két egymástól élesen különböző oldalra, mint maga az ország.”

Lajos, akit Hajdú most felemleget, a film második részének egyik főszereplője: nemzeti érzelmű, jobboldali, paraszt származású családapa, akitől felesége, a liberális, baloldali nézeteket valló Zsuzsa a 2002-es parlamenti választásokat követően költözött el – a történtekért mindketten a politikai vitákat és feszültségeket teszik felelőssé. Zsuzsa hátrahagyta kamaszlányát, Zsófit, aki apja pártjára állt a családszakadáskor. A házaspár kapcsolatán sokat lendített a filmes mediáció. “Lajos és Zsuzsa újra összeköltözött azóta és úgy tűnik, az, hogy kibeszélhették a problémáikat a kamera előtt, komolyan segített a közeledésben. Lajos például szeretné folytatni a filmet, mert úgy érezte, rengeteg minden benne maradt, amit el szeretne mondani. Jó ötlet, örülök ennek, főleg, hogy jönnek a 2010-es választások…”

Hajdú feláll, búcsúzkodunk, késő van. Feldmájer Sándor, a magyarországi bemutatónak végül helyet adó Vörösmarty mozi vezetője lép hozzá, néhány gyors szóban megbeszélik: leülnek és tárgyalnak arról, műsorra tűzi-e a hosszúcímű filmet a Vörösmarty. A rendező bizakodó, bár nem könnyű a helyzet. “Ma Magyarországon a forgalmazók abból a koncepcióból indulnak ki, hogy senki nem néz dokumentumfilmeket és ha ebből indulnak ki, akkor tényleg nem is fognak nézni – ez egy ördögi kör. De ez a film olyan témával foglalkozik, ami ebben az országban rengeteg embert érdekelhet. Tévétársaságokat is meg fogok keresni; a magyar adófizetők pénzéből készült a film, az MMK támogatta, úgyhogy mindenképpen azt szeretném, ha eljutna a magyar nézőkhöz. Látod, lehet, hogy itt, a Vörösmartyban vetítik majd. És aztán ki tudja, hátha fantáziát lát benne egy forgalmazó…”

A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció-t november 4-én, du. 6-kor vetítik a budapesti Toldi moziban, az 5. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretében.