Utószó – Kundera és a múltfeltárók

Milan Kundera életében és műveiben több olyan epizód is akad, amelyeket más megvilágításba helyezne, ha igazak lennének a vádak az író informátori múltjáról. A sztori ugyanakkor kapóra jön egy új prágai intézetnek.

Forrás: HVG

Jaromilnak mindent pontosan el kellett mondania; hogy hogy hívják a barátnőjét… mikor közölte Jaromillal bátyjának szökési tervét; hogy ki is ez a fivér pontosan, mit tud róla Jaromil. És Jaromil sokat tudott… épp ez az oka, amiért nagyon fontosnak tartotta az ügyet, és amiért sietett elvtársait, harcostársait, barátait tájékoztatni róla” – így tette Milan Kundera a kommunista titkosrendőrség informátorává a túlfűtött, mimózalelkű, ám kissé lobbanékony természetű főhőst Az élet máshol van című, 1973-as regényében. A kedvesét és annak bátyját börtönbe juttató önjelölt költő története – más Kundera-regények cselekményével együtt – új megvilágításba kerülhet, miután a cseh nemzeti emlékezet intézete (hivatalos nevén: Totalitárius Rendszereket Tanulmányozó Intézet, ÚSTR) a múlt hét elején nyilvánosságra hozott egy 1950-ből származó, Kunderát igencsak hasonló ügyben kompromittáló rendőrségi jegyzőkönyvet

A prágai intézet elsősorban az elnyomó – a náci megszálló, majd a hazai kommunista – rendszerek működésének vizsgálatát, bűneinek dokumentálását és nyilvánosságra hozatalát tűzte zászlajára. Idén januári megalapítását hosszas politikai huzavona előzte meg. A szociáldemokraták csakúgy, mint a politikailag ugyan elszigetelt, de támogatottságukat tekintve a harmadik legnagyobb cseh pártnak számító kommunisták mindent latba vetve igyekeztek megfúrni az intézményt, mondván, hogy a történelem újraértelmezésére fog törekedni, és ezzel nem utolsósorban a jelenleg kormányzó jobboldali koalíció napi politikai érdekeit képviseli. Miután a parlament tavaly ősszel mégis zöld utat adott az alapításnak, a szociáldemokraták idén áprilisban az alkotmánybíráknál is fellebbeztek. Hiába, mert a bíróság sem az addigra már működő intézetet nem ítélte alkotmányellenesnek, sem azt, hogy annak tagjai kizárólag olyan történészek lehetnek, akik a szocialista érában sem a kommunista párttal, sem az állambiztonsági szervekkel nem álltak kapcsolatban.

A mindössze néhány hónapja működő ÚSTR most azt tartja a legfontosabbnak, hogy rendszerezze és a kutatók számára könnyebben hozzáférhetővé tegye mindazokat a dokumentumokat, amelyek eddig különféle levéltárakban – például az Állambiztonsági Hivataléban vagy a titkosszolgálatokéiban – porosodtak. Az állami költségvetésből finanszírozott hivatal, régebbi kutatásokra építve, gyorsan látványos eredményekkel is előállt. Az 1968-as prágai tavasz 40. évfordulójára feldolgozta és a világhálón szabadon böngészhetővé tette 13, a kommunista hatalomátvétel idején kirakatperekben kivégzett mártír élettörténetét, valamint a csehszlovák katonai hírszerzés ügynökeinek a névsorát.

A Kunderát gyanúba keverő rendőrségi jegyzőkönyvnek köszönhető világhírnév már csak azért is fontos lehet az újdonsült intézménynek, mert vezetője, a cseh titkosszolgálatról máig mintegy tucatnyi könyvet publikáló Pavel Zacek épp a múlt hónapban jelentette be, hogy Csehország jövő januártól esedékes EU-elnöksége alatt egy hasonló uniós intézmény létrehozását is indítványozni fogja. A Kunderáról szóló dokumentumra Adam Hradilek történész állítólag véletlenül bukkant rá, felfedezését – mint mondja – több hónapos kutatómunkával támasztotta alá, majd egy mértékadó cseh közéleti hetilapban, a Respektben publikálta a múlt hét elején. A több mint fél évszázados – az ÚSTR honlapján csehül és angolul is közzétett – rendőrségi jegyzőkönyv szerint egy bizonyos Milan Kundera feljelentése nyomán kerítettek kézre egy katonai dezertőrt, Miroslav Dvoraceket, aki a kommunista hatalom elől Nyugat-Németországba menekült, majd kémként tért vissza. Csak egy hajszálon múlt, hogy a balszerencsés katonaszökevényt kivégezzék, végül 22 évnyi börtönre ítélték.

A nyilvánosságot, különösen pedig a cseh újságírókat negyed százada kerülő író feltűnő gyorsasággal reagált, jóllehet az inkriminált iratot megszellőztető Hradilek állítása szerint a cikk megjelenése előtt nem volt hajlandó válaszolni a történész kérdéseire. A CTK cseh hírügynökségnek adott telefoninterjújában a vádat aljas hazugságnak, a hetilap cikkét pedig életműve elleni merényletnek titulálta, és sérelmezte, hogy sem az intézet, sem a hetilap munkatársai nem keresték meg. A szóban forgó írás megjelenése után alig 48 órával Zdenek Pesat cseh irodalomtörténész a Párizsban élő írófejedelem segítségére sietett. Közel hat évtizeddel az események után felidézte, hogy egyetemista korában már találkozott Dvoracek nevével, mégpedig úgy, hogy egy akkori diáktársa, az 1990-es években elhunyt Miroslav Dlask négyszemközt bevallotta neki: ő jelentette fel a kémet a rendőrségen. Az ÚSTR történészei azonban kitartanak amellett, hogy a Kunderáról szóló rendőrségi jegyzőkönyv eredetiségéhez nem férhet kétség. De ha ez így van – vetette fel Jiri Pernes cseh történész -, vajon miért nem használta fel az iratot a csehszlovák titkosszolgálat az 1975-ben Franciaországba emigrált író ellehetetlenítésére?

A világszerte ünnepelt, ám Csehországban ellentmondásosan megítélt, az 1980-as évek óta franciául publikáló Kunderát eddig más összefüggésben gyanúsították azzal, hogy nem teljesen őszinte a saját múltjával kapcsolatban. Szinte mániákusan igyekszik például utólag korrigálni a saját életművét. Az 1990-es évek elején nem adott engedélyt a zalaegerszegi színháznak, hogy színre vigye 1961-es, egyébként magyarul is megjelent, Kulcstulajdonosok című drámáját, arra hivatkozva, hogy azt már nem ismeri el az életműve részének – hoz magyar kontextusú példát a sajátos önbírálatra Berkes Tamás, bohemisztikával foglalkozó irodalomkutató.

Máskor az életrajzát is kozmetikázta: öt évvel Párizsba emigrálása után a New York Timesnak azt nyilatkozta, hogy “fél életét meglehetősen ismeretlen cseh értelmiségiként töltötte”. Sors- és kortársa, Milan Jungmann cseh irodalomkritikus viszont a “kunderai ellentmondásosságot” (is) górcső alá vevő 1988-as tanulmánykötetében azt írta, hogy “Kunderáról – az összes kortársával ellentétben – kijelenthető, kiemelkedően népszerű és ismert volt attól a pillanattól kezdve, hogy belépett az irodalmi életbe… Az 1950-es évek végére hírneve beárnyékolta sok idősebb és akkoriban jelentősebb szerzőét.” Kötetében Jungmann azt is pedzegeti, hogy egyes regényhőseihez való hozzáállása kérdésessé teszi, szembe tud-e nézni Kundera a kommunizmushoz fűződő saját – mintegy két évtizeden át meglehetősen bensőséges – viszonyával.

Tény, hogy Kundera utólag több ízben relativizálta az egykor általa is képviselt 1968-as prágai tavasz jelentőségét, az addigi rendszerrel szemben az emberarcú szocializmusért küzdő szereplőinek hősiességét. Több elemzője szerint kompenzációnak is beillik, amilyen gyűlölettel viseltetik szereplőinek esendőségével szemben olyan regényeiben, mint Az élet máshol van, a Tréfa vagy A lét elviselhetetlen könnyűsége. Jungmann nyomán az utóbbi két évtizedben több – Kundera irodalmi munkásságát egyébként kivétel nélkül méltató – irodalomtörténészben is felmerült, hogy ennek okai esetleg a szerző elfojtott emlékeiben keresendők. Más ítészek viszont mindeddig arra az irodalmi alapvetésre hivatkozva vetették el ezt a feltételezést – érzékelteti a napokban kipattant botrány irodalomtörténeti jelentőségét a már említett Berkes Tamás -, hogy a szerző és hőse életútja nem feleltethető meg egymásnak, egyiké sem vezethető le a másikéból.