Elfogadhatatlan lenne Jichák Hercog, az izraeli szociális ügyek minisztere szerint XII.Pius pápa szentté avatása a náci népirtással szembeni magatartása miatt.
Hercog, aki az antiszemitizmus elleni harc, valamint a keresztény közösséggel való kapcsolatok felelőse is az izraeli kormányban, a Háárec című lapnak adott interjút, amelyet teljes terjedelmében pénteken közölnek, de már csütörtökön olvashatók voltak belőle részletek lap honlapján.
“A Soá idején a Vatikán pontosan tudta, hogy mi történik Európában. A pápa hallgatott, és talán még rosszabbat is tett, ahelyett, hogy a bibliai előírások szerint felemelte volna szavát a vérontás ellen. A mai napig nincsen arra bizonyíték, hogy olyan lépést tett volna, amelyet, mint egyházfő, hatalmában állt volna megtenni. Éppen ezért az ő szentté avatása a feledékenység kihasználása, a figyelem hiánya lenne” – mondta a miniszter.
Tíz nappal ezelőtt XVI. Benedek pápa az elődje halálának 50. évfordulója alkalmából pontifikált misén ismét állást foglalt XII. Pius boldoggá avatása mellett. Ugyanakkor még nem jelentette be, hogy aláírta volna a néhai egyházfő “hősi erényeit” deklaráló rendeletet, amely elengedhetetlen a boldoggá avatási eljárás folytatásához.
XII. Pius 1939 és 1958 között ült a pápai trónon, miután apostoli nuncius volt Berlinben Hitler hatalomra jutása idején. Boldoggá avatásának eljárása már az 1960-as években elkezdődött, de VI. Pál pápa leállította a folyamatot, mivel nemcsak a zsidó közösség tiltakozott ellene, hanem a római katolikus egyházon belül is számos ellenzője akadt. A Vatikán azt állítja, hogy míg XII. Pius félt nyilvánosan szót emelni a holokauszt ellen, mert attól tartott, hogy a nácik a keresztényeken torolják meg kiállását, titokban zsidók ezreit mentette meg. Mindazonáltal a Szentszék mindeddig nem volt hajlandó megnyitni XII. Pius pápaságának dokumentumait őrző archívumát.
Párbeszéd a Vatikánnal Új típusú párbeszédet sürget a Vatikánnal Eric Yoffie rabbi, az Amerikai Héber Kongregációk Uniójának, azaz a reformmozgalomnak a vezetője. A rabbi elutasította azt az éles hangnemet, melyet több zsidó csoport is használt a pápával és a Vatikánnal szemben. Sürgette, hogy a reform- és a konzervatív zsidóság vezetői…
December 19-én, szombaton XVI. Benedek pápa ellátta kézjegyével azokat a dekrétumokat, amelyek megnyitják az utat többek között II. János Pál és XII. Piusz pápa boldoggá avatása előtt. Míg a négy évvel ezelőtt elhunyt egyházfő boldoggá avatását a legtöbben üdvözölték, a második világháború alatti katolikus vezető ilyen címmel való felruházása ismételten…
A boldoggá avatási eljárásban a védőügyvéd szerepét betöltő Peter Gumpel szerint egyértelmű, miért nem látogatott el még Izraelbe XVI. Benedek, és a 2005-ös pápává választásakor ígért út miért nem szerepel a jövőbeli programok között sem. Forrás: Népszabadság A Vatikán és Izrael kapcsolatait a Jad Vasemben a második világháború alatt vitatott szerepet…
Árnyalta az izraeli körökben megütközést keltő nézeteit az ország vatikáni nagykövete, aki korábban még elismeréssel szólt XII. Pius pápának a holokauszt idején tanúsított bátor kiállásáról. forrás:mult-kor.hu Mordechai Lewy közleményében azt írja, hogy a XII. Pius szerepével kapcsolatban tett állásfoglalása „elhamarkodott” volt, s meg kell várni, míg a problémakört alaposabban megvizsgálják. Lewy…
A katolikus egyházfő fontolóra veszi, hogy felfüggessze-e egyik elődje, XII. Pius szentté avatási folyamatát - mondta el egy izraelita delegáció vezetője csütörtökön a XVI. Benedek pápával folytatott vatikáni tárgyalásokat követően. Forrás: STOP A pápa komolyan megfontolja a lehetőséget, hogy szüneteltessék a szentté avatási eljárást, amíg meg nem nyílik a kutatók előtt…
A holokausztot túlélők egyik legbefolyásosabb szervezete arra kérte a Vatikánt, hogy függessze fel XII. Pius pápa szentté avatásának eljárását, mert a nácik általi népirtás idején uralkodó egyházfő "nem emelte fel a szavát az abszolút gonoszsággal szemben". Forrás: STOP A Zsidó Holokauszttúlélők és Leszármazottaik Amerikai Gyülekezete elnevezésű, New York-i központú szervezet világméretű…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.