Lehet-e a Biblia szerint élni?
Különös tesztet hajtott végre egy amerikai újságíró: megpróbálta egy éven át betartani a Biblia összes parancsát, mondván, az igazi hívők csak szemezgetnek belőlük.
Forrás: HVG
Már az első félóra után úgy érezte Arnold Stephen Jacobs, az Esquire című amerikai férfimagazin szerkesztője, hogy kudarcot vallott. Történt ugyanis, hogy ráklikkelt a legnagyobb online könyvkereskedő oldalra, és szomorúan konstatálta, hogy az Encyclopaedia Britannicát ironikusan elemző könyvének eladása visszaesett. De nem a könyve kudarcát élte meg bukásként, hanem azt, hogy ilyen rövid idő alatt bűnbe esett: sértette a műve iránti érdektelenség, vagyis szembesülnie kellett hiúságával, ráadásul egy kanál vízben meg tudta volna fojtani az övénél népszerűbb könyvek szerzőit. Márpedig ezek az igencsak hétköznapi érzések egy éven át tiltólistán voltak a negyvenéves Jacobs számára.
A magát agnosztikusként – azaz a hit és az ateizmus közötti mezsgyén egyensúlyozó kételkedőként – jellemző szerkesztő ugyanis újságírói kalandvágyból elhatározta, hogy egy évig pontosan betartja a Biblia parancsolatait, előírásait. A vallástalan zsidó családból származó Jacobs állítólag azért szánta rá magát e spirituális kalandra, mert zavarta a magukat istenfélőnek mondók képmutatása, vagyis hogy ízlésük szerint válogatnak a parancsolatok között, miközben – mint egy 2005-ös Gallup-felmérésben az amerikaiak 33 százaléka tette – azt állítják magukról, hogy szó szerint veszik az Írást. Az újságíró ezért kipróbálta, működik-e a fundamentalizmus, majd az Egyesült Államokban tavaly kiadott – magyarul néhány hét múlva megjelenő – Egy évem az Írás szerint című bestsellerében beszámolt tapasztalatairól.
Első lépésként Jacobs összeírta a szem előtt tartandókat: összesen hétszáz szabályt, tanácsot talált a Bibliában. Ez nagyjából megegyezik a zsidó bölcsek által mintegy kétezer évvel ezelőtt megállapított parancsolatok számával. “Bár van némi eltérés a bölcsek értelmezése között, az ortodox zsidók 613 parancsolatot ismernek el. Ebből 83-at a mai körülmények között is meg lehet tartani, a többi viszont például azért kivitelezhetetlen, mert a 70-ben lerombolt jeruzsálemi szentélyhez kötődik. Így nem lehet ott áldozatot bemutatni” – magyarázza Köves Slomó rabbi, hozzátéve, hogy egy-egy parancsolathoz sok alszabály is tartozik. A “próbahívő” zsurnaliszta nemegyszer olyan szabályokat betartott, melyeket az ortodox zsidók nem: például a Prédikátor könyvének kilencedik fejezetében található intést – “Ruhád legyen mindig fehér, és fejedről ne hiányozzék az olaj!” -, Jacobs minden reggel fehér ruhát öltött (“a turisták buzgón fotóztak”), és haját olajjal paskolta meg. “Miután ez nem tórai – Mózes öt könyvéből származó – parancsolat, így az ortodox zsidókat nem is kötelezi” – mondja Balázs Gábor vallástörténész.
A listában foglaltak korrekt betartásában a szerzőt egy lelkészekből és rabbikból álló csapat segítette, minden este megtárgyalva vele, hogy eléggé bibliai módon töltötte-e a napját. Ettől függetlenül a Biblia szerinti élet alaposan próbára tette Jacobs idegeit, elsősorban azért, mert szerinte a legtöbb előírás követéséhez angyali türelem szükségeltetik, különösen a tízparancsolatéhoz. Munkamániásként (“még videózás közben is csekkolom az e-mailjeimet”) például nehezére esett a szombati pihenőnap megtartása. De New York-i újságíróként kínszenvedéssel járt számára a kilencedik parancsolat is – “Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” -, hiszen vissza kellett fognia magát a pletykálkodásban, a pikírt megjegyzésekben. Most először okozott problémát neki a tizedik parancsolat – “Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé” -, mivel rájött, rendszeresen irigyli mások dolgait, például mobiltelefonját. A “felebarátai felesége” által megtestesített kísértés ellen bevallása szerint úgy küzdött, hogy megpróbálta az illető hölgyeket a saját édesanyjaként elképzelni. Az pedig, hogy ótestamentumi előírás szerint kénytelen volt a Central Parkban megkövezni – ezt néhány apró kaviccsal teljesítette – egy öregurat, aki bevallotta neki a házasságtörését, kifejezetten lelki konfliktust okozott neki. “Ha szó szerint vesszük a Bibliát, őrültként viselkedünk” – kommentálta most ezt az esetét a HVG-nek.
Lehetetlen értelmezni?
Az ő praxisában is akadtak egyébként a 21. században betarthatatlannak bizonyuló parancsok. “Súlyos büntetést vont volna maga után, ha betartom Mózes második könyvének egyik abszurdnak tűnő utasítását: »Varázsló asszonyt ne hagyj életben!«” – hoz példát Jacobs. Ötletesen vágta ki magát ugyanakkor abból a csapdahelyzetből, miszerint nem ülhetne ugyanarra a székre, amelyről menstruáló nő állt föl. Miután nem óhajtotta nap mint nap végigállni a metróutat, egy hordozható kisszéket vitt magával. Akkor viszont ő is feladta, amikor “a feleségem egy szörnyű ügyfeléről panaszkodott, akit nekem a kilencedik parancsolat értelmében nem volt szabad szidnom, ugyanakkor egy másik előírás szerint a feleségem mellé kellett volna állnom. Csak hallgattam, mert nem tudtam, mit tegyek.”
“A Bibliát önmagában, kommentárirodalom nélkül lehetetlen értelmezni. Jacobs a saját magyarázatára hagyatkozik, így ő is szelektál. A vallásos zsidók nem a Biblia szövegét tartják szem előtt, hanem az azt értelmező bölcsek magyarázatát” – értékeli a kísérletet Balázs Gábor. Szerinte két, a rabbinikus zsidóságból kivált, ma is létező szekta jár a legközelebb az “igazi” fundamentalizmushoz: az egy évezrede önálló, Európában és Amerikában élő karaiták, valamint a Jeruzsálemtől északra megtalálható ótestamentumi eredetű nép, a szamaritánusok (HVG, 2005. január 15.). Jacobs ugyanakkor szigorúságát a 3. század közepén elhunyt alexandriai ókeresztény mártírra, Origenészre vezeti vissza. Az egyházi dogmák első kialakítói közé tartozó mártírról feljegyezték, hogy Máté evangéliumának szavait is szó szerint véve – “vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná a mennyek országáért” – kasztrálta magát (igaz, mai vallástörténészek ezt nem tartják valószínűnek).
Értelemszerűen kevesebb betartanivalót talált Jacobs az Újtestamentumban – ahol Jézus Krisztus új parancsban foglalta össze tanítása lényegét: “ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást”. De azért a Hegyi beszéd nyomán igyekezett úrrá lenni robbanékony természetén, valamint az elmélyülés fokozása érdekében – a zsidó imákkal együtt – imádkozta a Miatyánkot is.
A szerző, úgy látszik, megtalálta a megfelelő hangot. Írása mind az egyházi, mind a világi médiában kedvező visszhangot kapott. Igaz, az Egy évem típusú könyveknek mostanában nagy divatjuk van a tengerentúlon (lásd Egyéves könyvek című írásunkat). “Jobb, mint a Biblia” – írta róla Matt Labash, a Slate Magazine című internetes hírmagazin újságírója. “A szerző megértette a különbséget a Biblia bölcsessége és abszurditása között. Milyen szégyen, hogy papjaink és politikusaink képtelenek e különbségtételre” – lelkesedett például John Shelby Spong nyugdíjas episzkopális püspök annak kapcsán, hogy az újságíró szerint “a leglényegesebb törvény, hogy jót tegyünk másokkal”.
De nem csak anyagi értelemben vált gyümölcsözővé az egyéves próba a szerző számára. “A kísérlet jó irányba vitte az életemet. Megtanultam például értékelni azt a sok jót, ami nap mint nap történik velem, ahelyett, hogy a három-négy balul elsült dologra koncentrálnék” – fogalmazott a HVG kérdésére a magát legújabban már “áhítatos agnosztikusként” aposztrofáló szerző. “A magatartásod formálni tudja a gondolkodásodat. Ha jó emberként cselekszel, jó emberré is válsz. Nem vagyok Gandhi vagy Angelina Jolie, de fejlődöm” – szűrte le a számára legfontosabb tanulságot Jacobs. Az egyre többek számára riasztó vallási rítusok védelmében pedig könyvében leszögezte: “kívülről minden rítus érthetetlenek tűnik, hiszen hogyan magyarázzuk el egy marslakónak, hogy miért fújunk el gyertyákat egy születésnapi tortán?”
