Zsidónak lenni Izraelben – Ultraortodox-cionista ellentét

Izraelben egyre többször vetődik fel a kérdés, hogy kit kell zsidónak tekinteni, és mennyiben kell az államnak a vallási hagyományok betartását számon kérnie állampolgárain. Griff White, a The Washington Post kolumnistája egy nemrégiben történt eset kapcsán vizsgálja, hogy milyen súlyos jogi problémákat okoz az állampolgárság és a vallás összefonódása.

Forrás: Globusz.net

 

A vezetékneve elhallgatását kérő dán protestáns családba született Yael 1992-ben vette fel a zsidó vallást, és tizenöt éve Izraelben él. Izraeli származású férjével a zsidó hagyományok szerint nevelik gyermekeiket, és a fontosabb vallási ünnepeket megtartják. Amikor Yael tavaly válni akart férjétől, megdöbbentve szembesült vele, hogy a válási ügyekben eljárni hivatott ultraortodox rabbik mindenekelőtt azt kezdték vizsgálni, hogy Yael szigorúan betartotta-e a vallási előírásokat, miután felvette a zsidó vallást, és vele az izraeli állampolgárságot. Egyebek között azt tudakolták, hogy megtartotta-e a szombatot, és tartózkodott-e a szexuális együttléttől menstruáció alatt és után. A rabbik nem voltak megelégedve Yael válaszaival, ezért érvénytelenítették Yael tizenöt évvel ezelőtti áttérését a zsidó vallásra. Így válásról sem lehetett szó, hiszen a döntés értelmében a házasság semmisnek tekintendő. Sőt, mivel az ultraortodox rabbik szerint Yael nem zsidó, így gyermekei sem tekinthetők annak.

A döntés megdöbbentette és felháborította a negyvenhárom éves nőt. Fellebbezéssel fordult az Izraeli Legfelsőbb Rabbinátushoz. A rabbinátus határozata nem csak hogy helybenhagyta az eredeti döntést, hanem egyúttal olyan precedenst teremtett, amely a Yaelhez hasonló ezrek státuszával kapcsolatban vet fel súlyos aggályokat – írja White. A Legfelsőbb Rabbinátus 51 oldalas indoklása ugyanis hangsúlyozza, hogy a zsidó vallásra áttértek esküt tesznek rá, hogy a vallási előírásokat maradéktalanul betartják, és ha mégsem, akkor az áttérés érvénytelennek tekintendő. A rabbinátus kitért arra is, hogy elfogadhatatlan, hogy a „zsidó nép szőlőskertjébe továbbra is beengedjék a nem zsidókat”.

Yael esete kapcsán felvetődik a kérdés, hogy tulajdonképpen kit is lehet zsidónak tekinteni – hívja fel White az ügy általánosabb vonatkozásaira a figyelmet.

A kérdés már régóta megosztja az izraeli társadalmat. Az egyik oldalon a zsidóságot mindenekelőtt vallásnak tekintő ortodoxok állnak, akik szerint az tekinthető zsidónak, aki anyai ágon bizonyíthatóan zsidó származású. A zsidó vallásra áttértek csak akkor, ha a vallási előírásokat szigorúan betartják. Mivel a családjogi ügyekben kizárólag a rabbinátus hivatott eljárni, a rabbik hatalma igen nagy.

A szekuláris izraeliek és a vallásos cionisták szerint azonban a zsidóság elsősorban az Izrael államhoz való tartozást jelenti. Szerintük az a legfontosabb, hogy Izraelben a zsidók legyenek többségben. Mivel a palesztinok több gyereket vállalnak, félő, hogy a közeljövőben a zsidók kisebbségbe kerülhetnek. A jelenlegi demográfiai arányok fenntartására törekvő világiak és a vallásos cionisták ezért kevesebb feltételhez kötnék az állampolgárságot, mint az ortodoxok. Számukra nem a zsidó vallási hagyományok, hanem Izrael állam fenntartása a legfontosabb. Az ultraortodoxok viszont egyáltalán nem tartják fontosnak a zsidó állam létezését, sőt sokan kifejezetten ellenzik a cionisták céljait. (Néha még az is előfordul, hogy az ultraortodoxok együtt tüntetnek Izrael állam ellen a palesztin szélsőségesekkel, és arra is volt példa, hogy ultraortodoxok támogatásukról biztosították Ahmedinezsád iráni elnököt, akivel egyetértetek abban is, hogy Izrael államot fel kell számolni. – A szerk.) Az izraeli népesség felduzzasztása érdekében a nem zsidóknak is állampolgárságot adó cionistákat az ortodoxok a zsidóság árulóinak tekintik.

Az izraeli kultúrharc különösen azóta éleződött ki, hogy az elmúlt két évtizedben több százezer bevándorló érkezett Izraelbe a volt Szovjetunió tagállamaiból. Bár a többségük nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani az anyai ági zsidó származást, az ultraortodoxok sokáig mégsem tiltakoztak a befogadásuk ellen. Újabban azonban egyre inkább arra az álláspontra helyezkednek, hogy csak azokat a zsidó származású bevándorlókat, és a vallási törvényeket szigorúan betartó áttérteket szabad beengedni az országba, máskülönben – fogalmazott egy ultraortodox – „sérül a zsidó közösség integritása” .

Bár az ultraortodoxok csak a társadalom 11 százalékát teszik ki, a befolyások mégis nagy. Ennek oka elsősorban az izraeli választási rendszer, amely nem ismeri a parlamenti küszöb fogalmát. A választások után a győztesnek mindig koalíciót kell kötnie, és ehhez mindig szükség van az vallási pártok támogatására is.

A jelenlegi helyzet tarthatatlanságára korábban Ariel Saron is felhívta a figyelmet. „Én magam sem tudnék megfelelni az áttérőktől elvárt követelményeknek” – idézi a volt miniszterelnök indulatos szavait egyik közeli munkatársa.

Yael nem adta fel a harcot, és ügyével a legfelsőbb bírósághoz fordult. Ügyvédje azt reméli, hogy a legfelsőbb bíróság pozitív döntése után sor kerülhet a jelenlegi rendszer átfogó refomjára, és csökkenhet az ultraortodoxok befolyása és hatalma. „Addig a kormány és a rabbinikus tanács egymás ellen dolgozik. A kormány milliókat támogatja a zsidó vallásra való áttérést, miközben a rabbinátius mindent elkövet az áttérés megnehezítése érdekében.”