Sarah Palin Jeruzsálembe helyezné az amerikai követséget
Sarah Palin, alaszkai kormányzó, a Republikánus Párt alelnök-jelöltje egy október 2-i televíziós vitában amellett foglalt állást, hogy az Egyesült Államok Izraeli követségének Jeruzsálemben a helye. Mint tudjuk, a külföldi követségek – egy-két jelentéktelen kivétellel – mind Tel Avivban vannak, annak jeleként, hogy a mögöttük álló országok nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának.
A figyelemre méltó megjegyzés az alelnök-jelöltek közötti tévé vitában hangzott el, melynek a során a vitapartnerek egymást túllicitálva biztosították támogatásukról a zsidó államot. Ennek során Palin kormányzó hitet tett a két-állami megoldás mellett és kijelentette, hogy „Izrael a legerősebb szövetségesünk.” Hozzátette: „Biztosítanunk kell őket, hogy soha nem engedünk meg egy második Holokausztot… annak ellenére, hogy ilyen szózatokat hallani Iránból és más országokból, amelyek Izrael elpusztításán törik a fejüket… Támogatni fogjuk Izraelt, a két-állami megoldást, a követségünket is Jeruzsálemben fogjuk felépíteni – mindezt bizonyosan képesek leszünk megvalósítani ezzel a békére törekvő nemzettel, amely már bizonyította, hogy képes a békeegyezményeket tető alá hozni.”
Vitapartnere, Joe Biden szenátor, a Demokrata Párt alelnök-jelöltje válaszul kijelentette, hogy „az Egyesült Államokban nincs nála jobb barátja Izraelnek”. Hozzászólásában elsősorban a Bush kormányzat bírálatára összpontosított, elmarasztalván azt, amiért támogatta a Palesztin Autonómia területén történő választásokat, aminek eredményeként a Hamasz került többségbe a törvényhozásban. Ugyancsak elmarasztalta a Bush-kormányt, amiért megengedte, hogy a Hezbollah szerephez jusson a libanoni kormányban.
„Ezt a politikát meg fogjuk változtatni, átgondolt, reális és aktív diplomáciával, amely belátja, hogy Izraelt támogatni kell, oly módon, hogy hagyjuk tárgyalni, támogatjuk a tárgyalásokat és mellettük állunk, és nem ragaszkodunk a jelenlegi adminisztráció hibás politikájához.”
Iránról szólva Palin kijelentette, hogy vele szemben az Egyesült Államok használhatná nukleáris erejét – elrettentésként. „Így lehet a nukleáris fegyverzetet biztonságosan használni” – jelentette ki, miközben támogatásáról biztosította az Észak-Korea és Irán elleni szigorú gazdasági szankciókat, megakadályozandó, hogy ezek az országok atomfegyverhez jussnak.
Biden szenátor ez utóbbi megjegyzéshez csak annyit fűzött hozzá, hogy már Barack Obama is kijelentette egy ízben: „Tennünk kell valamit, nehogy a nukleáris fegyverek a terroristák kezére jussanak.”
IsraelNationalNews.com cikke alapján