Schwezoff Dávid a BZSH új ügyvezető igazgatója
Schwezoff Dávid közgazdászt, a nemzetközi kapcsolatok szakértőjét választották a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatójává a szervezet csütörtöki közgyűlésén – adta hírül a szervezet.
Először arról vitatkozott a képviselő-testület, hogy nyolc hónapra – a lemondott Zoltai Gusztáv mandátumából visszamaradt időre -, vagy négy évre válasszanak ügyvezető igazgatót. Bár Heisler András Mazsihisz, és Tordai Péter BZSH elnök is az ideiglenes mandátum mellett érvelt, a közgyűlés kis többséggel a négy éves ciklus mellett döntött.
Majd négy személyt nevezett meg a jelölőbizottság a posztra: Ács Tamást, Dr. Grósz Andort, Dr. Kunos Pétert és Schwezoff Dávidot. Horváth Józsefet, a Lágymányosi körzet elnökét – akit korábban a jelölőbizottság nem vett fel a listára – a helyszínen ismét jelölték.
Ács Tamás még a szavazást megelőzően visszalépett.
A jelöltek röviden bemutatkoztak, céljaikról, programjukról beszéltek. Ezt követte a szavazás. Az első körben Dr. Grósz Andor 9, Horváth József 6, Dr. Kunos Péter 15, Schwezoff Dávid 24 szavazatot kapott. Minthogy a szavazáson egyik jelölt sem érte el az 50%-ot, így második fordulót kellett tartani. Itt Kunos Péter és Schwezoff Dávid, a két legtöbb delegátussal rendelkező körzet: a Dohány utcai és a Bethlen téri gyülekezet jelöltje indulhatott.
Kunos Péter 24, Schwezoff Dávid 27 szavazatot kapott.
A Budapesti Zsidó Hitközség új ügyvezető igazgatója így Schwezoff Dávid, a Bethlen téri körzet küldötte lett. Rövid beszédében megköszönte támogatóinak, hogy rá szavaztak és megköszönte a szavazást azoknak is, akik Kunos Péterre szavaztak. Munkájához együttműködést és eredményes közös munkát kért a közgyűléstől.
Rövidesen bővebb tudósításban számolunk be az eseményekről.