Holtpontra jutottak a Gilád Salit elengedéséről szóló tárgyalások

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A szíriai emigrációban élő Mesaal a Le Figaro című francia napilapban hétfőn megjelent interjúban beszélt erről. A tárgyalások az izraeli fél “megbízhatatlansága” miatt jutottak zsákutcába, mert “mindig visszakanyarodnak a már elfogadott pontokhoz” – jelentette ki.

Forrás: Metropol
A francia állampolgársággal is rendelkező izraeli katonát 2006 júniusában izraeli területről rabolták el három palesztin csoport – köztük egy Hamászhoz tartozó szervezet – fegyveresei.

A Gázai övezetet 2007 júniusa óta ellenőrző Hamász több száz bebörtönzött palesztin elengedését követeli a katonáért cserébe. Az iszlamista szervezet Egyiptom közvetítésével próbál egyezségre jutni Izraellel. Egy magas rangú izraeli tisztségviselő szeptember végén úgy nyilatkozott, hogy a Hamász listáján 450 palesztin fogoly szerepel, akiket Izrael kész lenne szabadon engedni Gilád Salitért.

Az interjúban Mesaal bevallotta, hogy nem fűz nagy reményeket a leendő izraeli kormányhoz, amelynek megalakítására a Kadima párt új elnöke, Cipi Livni külügyminiszter kapott megbízást.
“A palesztinok tudják, hogy Izraelben a vezetőváltás ritkán hoz módosulást az ország alapvető stratégiájában” – jelentette ki.

Hónapok óta Livni irányítja az izraeli küldöttséget a palesztinokkal folytatott béketárgyalásokon, de annak ellenére nem sikerült áttörést elérni a 2007 novemberében Washington védnöksége alatt újraindított megbeszéléseken, hogy az eredeti tervek szerint az év végéig eredményre kellett volna jutni.

“Semmi hasznos nem jöhet ki ezekből a találkozókból, amelyek csak Izrael PR-jának javítását szolgálják anélkül, hogy akár a legcsekélyebb engedményt elérnénk” – vélekedett Mesaal.
A palesztinok régóta várnak egy európai és különösen egy francia, kezdeményezésre – fűzte hozzá, nem sokkal azután, hogy Bernard Kouchner francia külügyminiszter kétnapos látogatást tett a Közel-Keleten.

“A várakozás azért is olyan nagy, mert az amerikaiak közvetítőként diszkvalifikálták magukat amiatt, hogy elfogultak Izraellel szemben” – mondta a Hamász vezetője.
Kouchner szombaton Ciszjordániában járva közölte, hogy az Európai Unió, amelynek soros elnöke Franciaország, kész nagyobb politikai szerepet játszani az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban. A francia külügyminiszter vasárnap Jeruzsálemben nem cáfolta, hogy Párizs félhivatalosan érintkezésbe lépett a Hamásszal.
 

[popup][/popup]