Kártérítés a terrorcselekménnyel gyanúsított palesztin fogorvosnak

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Kétmillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt első fokon a Fővárosi Bíróság a magyar állammal szemben annak a palesztin fogorvosnak, akit 2004-ben terrorcselekmény előkészülete miatt őrizetbe vettek, majd szabadon engedtek, és az eljárást is megszüntették ellene.

 

Saleh Tayseer Budapesten élő palesztin fogorvost Móse Kacav akkori izraeli elnök 2004 áprilisi látogatása előtt néhány órával vették őrizetbe a rendőrök, terrorcselekmény előkészületének gyanújával. A Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelést javasolt a fogorvos ellen, mert a nyomozók szerint Saleh Tayseer 2003 végén megbízást adott egy személynek robbanószer beszerzésére azért, hogy szintén az ő megbízásából egy harmadik személy merényletet kövessen el egy zsidó múzeumban. A főügyészség azonban az év júniusában szabadlábra helyezte, mert álláspontjuk szerint nincs kellő bizonyíték a vádemeléshez.

Az előzetes letartóztatásban töltött idő miatt júniusban a fogorvos mintegy harmincmillió forintot kért kártalanításként a magyar államtól, amelyből kedden kétmillió forintot ítélt meg a bíróság. Eleinte 200 millió forintos nem vagyoni kártérítést kért, ez azonban az eljárás során ügyvédváltás miatt módosult. Saleh Tayseer 20 millió forint nem vagyoni kárt kért, továbbá vagyoni kárként 8 millió 118 ezer forintot és ennek kamatait.

A fogorvos ügyvédje többek közt arra hivatkozott, hogy ügyfele jövedelme az előzetes letartóztatásban töltött idő miatt felére csökkent a 2003-as jövedelméhez képest, a letartóztatás miatt többletköltsége keletkezett és a letartóztatásban töltött idő, valamint az alaptalan gyanúsítások rendkívül megviselték őt és családját, illetve magyar és külföldi kapcsolatainak nagy részét is elvesztette a korábban a vallási és a közéletben részt vevő férfi.

Az állam képviselője viszont a vagyoni kártérítés teljes elutasítását kérte a bíróságtól, ugyanis a felperes által benyújtott jövedelemigazo­lásokat nem tartja alkalmasnak a kereset alátámasztására és úgy vélte: a fogorvos ellentmondó nyilatkozatai vezettek az előzetes letartóztatás elrendeléséhez és fenntartásához. Az állam objektív felelősségét viszont elismerte, és arra kérte a bíróságot, hogy a bírósági gyakorlatnak megfelelően mérlegelje a két hónapnyi előzetes letartóztatás miatt járó összeget.

A bíróság a vagyoni károk megtérítését elutasította, részben bizonyítás, részben az okozati összefüggés hiánya miatt. A nem vagyoni kártérítés mértékének megállapításakor egyebek mellett értékelte a fogva tartásban töltött időtartamot, a köztudomású, bizonyításra nem szoruló tényeket, illetve többlet tényállási elemként azt, hogy a fogorvos vallási vezető és egészségügyi szolgáltatást nyújtó személy, akinek tevékenységéhez fokozott bizalomra van szükség, amely most jelentős mértékben megrendült.

 

[popup][/popup]