Zsidók családostul való kiirtását vállalták egy hirdetésben

Írta: Híradó - Rovat: Hírek - lapszemle

A BRFK eljárást indított egy, az Expressz című újság internetes oldalán megjelent, zsidók kiirtását kínáló “cég ellen”

 

Forrás: Híradó

 

Zsidók kiirtására szakosodott cégünk vállalja hájfejű parlamenti zsidók, újgazdag brókerek, MSZP-s és SZDSZ-es népsanyargató képviselők, magyarellenes cionista, fitymás neo- és divatzsidók, esetleg önkormányzati bürokrata semmittevők és polgármesterek likvidálását, nyilvános internetes kivégzését, ha kell, családostul – idézi a 168 Óra egy, az Expressz internetes kiadásában megjelent hirdetést.

Kádár Katalin, a cég jogi képviselője a lapnak elmondta: hirdetést bárki feladhat, aki megad egy e-mail címet és elfogadja a portál üzleti szabályzatát.

Az ügyvédnő tudatta azt is: moderátoraik kiszűrik azokat a hirdetéseket, melyek jogszabályba ütköznek, sértik mások jogos érdekeit. Ez a folyamat a feladott hirdetések magas számára, valamint az Expressz Magyarország Zrt. rendelkezésére álló emberi erőforrásokra való tekintettel azonban sokszor több napot is igénybe vesz.

A “zsidók kiirtására szakosodott cég” ajánlatát a megjelenés utáni napon törölték a webfelületről.

A hetilap a hirdetés szövegét elküldte a Nemzeti Nyomozóirodához, mely az ügyet továbbította az illetékes XIII. kerületi rendőrkapitányságnak.

Ízléstelen, elítélendő és provokatív, de nem több, mint rossz ízű tréfa – kommentálta a hirdetést Simon Éva, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza, aki szerint az ügy büntetőjogilag nem értékelhető, nem történt jogsértés, bűncselekmény. Véleménye szerint az elektronikus kereskedelmi törvény alapján a szolgáltató, az Expressz nem felelős a szerverére feltett tartalomért. A hirdetés ettől még a szolgáltató felhasználási feltételeibe ütközhet, melyet a feladó elfogad, mielőtt igénybe veszi a felületet, de egy ilyen vicc nem meríti ki az ajánlkozás kategóriáját, ezért a hirdetés jogilag értelmezhetetlen.

Tenner György, a Magyar Antifasiszta Liga elnöke azt mondta: nem kívánnak jogi lépéseket tenni, mert nem hisznek abban, hogy az egyébként hosszadalmas eljárás precedensértékű lehetne.

Az orgánum megszólaltatta Kádár Ferenc, budapesti ügyvéd ugyanakkor feljelentést tett az ügyben. Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – citálja a Btk. vonatkozó passzusát a szakember.

Idéz egy, a terrorcselekményekre vonatkozó paragrafust is, miszerint aki abból acélból, hogy a lakosságot megfélemlítse, személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntette miatt 10-től 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ügyvéd úgy véli, az internetrendőrség bevonásával kell felderíteni az apróhirdetés kérelmezőit, akár úgy, hogy az Expressz szerkesztőségében házkutatást tartanak. Hangsúlyozta: kérni fogja a nyomozó hatóságot, ha munkája eredményes, kezdeményezze az őrizetbe vételt és – a bűnismétlés veszélye miatt – az előzetes letartóztatást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügy – súlyosságára való tekintettel – a XIII. kerületi kapitányságról azonnali hatállyal átkerült a BRFK Bűnügyi Főosztályára, ahol megindították az eljárást.
 

[popup][/popup]