Mérgezés és múltfeltárás

Spanyolország máig nem nézett szembe a múltjával – véli a baloldali történész annak kapcsán, hogy a jobboldal a sebek felszaggatásától tart, miután egy vizsgálóbíró a Franco-rendszer köztársaságpárti áldozatait kezdte számba venni.

Forrás: Metazin

„A jobboldali politikusok, akik Garzón bíró végzése ellen berzenkednek, el akarják zárni a történelmi önismeret útját, és meg akarják tagadni a halottaktól a kötelező végtisztességet” – írja az El Paísban Ángel Viñas történész.

A spanyol polgárháborúban több mint félmillió ember halt meg, közülük kétszázezernyit Franco tábornok katonái öltek meg a front mögötti tisztogató műveletek során. A baloldali köztársaságpártiak sok tízezernyi ártatlan áldozatáról Franco emberei méltóképpen emlékeztek meg, az ellenoldal halottait azonban jeltelen tömegsírokba hányatták.

Balthasar Garzón bíró (akit az egykori chilei diktátor, Augusto Pinochet tábornok elleni elfogatóparancsáról és az argentin katonai junta halálbrigádjai ügyében indított vizsgálatáról külföldön is jól ismernek) ezúttal „igazságbizottságot” hozott létre, s felszólította a legkülönbözőbb hatóságokat és az anyakönyvvezető parókiákat is, hogy szolgáltassanak adatot a megölt köztársaságpártiakról. A vizsgálatnak az a célja, hogy a hátramaradottak és a leszármazottak kárpótlást követelhessenek a spanyol államtól.

Viñas felháborítónak tartja, hogy miközben a náci rendszer bűneiről részletes ismereteink vannak, sőt, ma már a kommunizmus rémtetteiről is egyre több tudható meg, Spanyolországban még az áldozatok kiléte is titok.

A biológia immár lehetővé teszi a maradványok azonosítását, s ebből a célból a leszármazottak génbankot állítottak fel, Garzón bíró kezdeményezése tehát valóságos országos mozgalomhoz kapcsolódik. A szocialista kormány az elmúlt években rehabilitáltatta a Franco-rezsim áldozatait, és megnyitotta a kutatók előtt az archívumokat – mint a történész megjegyzi, a honvédelmi levéltárak kivételével. Márpedig a halálos ítéletek jelentős részét úgynevezett haditanácsok hozták, és az ő dokumentumaik a katonai levéltárakban keresendők.

Viñas szerint Spanyolország könnyen köznevetség tárgyává válhat, ha nem tárja fel múltját. Hiszen megtették a dél-afrikaiak, az argentinok és a chileiek is. Hát csak a maguk mintaszerű demokratikus átmenetére büszke spanyolok ne tehetnék meg? A szerző nem említi, hogy a mintaszerű átmenetnek éppen az volt az egyik feltétele, hogy a felek fátylat borítanak a múltra. Ezt fejezte ki, hogy az új alkotmánnyal egy időben általános és kölcsönös amnesztiát hirdettek a polgárháború kapcsán elkövetett bűncselekményekre.

Tény azonban, hogy a köztársaságpárti áldozatok nem kapták meg a végtisztességet. Viñas úgy tudja, hogy egyedül Turia városában több mint huszonhatezer embert temettek tömegsírba 1939 után. Annyit, amennyire az argentin diktatúra áldozatainak számát taksálják.

„A történelmi önismeretnek útját állni gyerekes dolog. Csak nem ásná alá a demokráciát, ha közelebbről is megtudnánk, milyen bűnök kísérték a francóista megtorlást és a diktatúra létrejöttét? Ugyan már!”

A konzervatív ABC egy volt francóista katona, Eugenio de Azcárraga vallomását közli Garzón bíró kezdeményezésével kapcsolatban. A 92 éves férfi a hivatalos iratok szerint az Elesettek Völgyében van eltemetve (erről névtábla is tanúskodik a helyszínen), s úgy érzi, joggal beszélhet azok nevében, akiknek a névtáblája nem tévedésből került oda. A megtorlást annak idején ellenezte, „le is vörösözték” emiatt, de a bíró ötletét is elhibázottnak tartja. Garzón bíró nem talált fel semmi újat, amikor adatszolgáltatásra szólította fel az Elesettek Völgyében szolgáló plébánost, ugyanis „már a köztársaságpártiaknak is szokásuk volt, hogy rendőröket küldjenek a papok nyakára”. Ez a nyilvánvaló túlzás (hiszen annak idején egy-egy rendőri látogatásnak tragikus következményei voltak) arra vall, hogy a régi sérelmek ma is élnek. De Eugenio de Azcárraga éppen a kiújulásuktól akarja óvni Spanyolországot.

„Akik ott fekszenek, az én nemzedékemhez tartoznak. Egy olyan múlthoz, amelyre nem lehetünk büszkék. Ma nem volna szabad a régi gyűlölettel megmérgezni a fiatalokat.”