TGM vitacikke a Chartáról és a hvg.hu főszerkesztőjének válasza

Tamás Gáspár Miklós a HVG és hvg.hu szerkesztősége címére küldött írásában megvédi a Magyar Demokratikus Chartát, amelyet szerinte a HVG múlt heti számában megjelent cikkek méltatlanul bíráltak. Az alábbiakban közöljük TGM vitacikkét (amely a csütörtökön megjelenő hetilapban is helyet kap) és Hirschler Richárd főszerkesztő válaszát.

Forrás: HVG

 

Tamás Gáspár Miklós: Tények mögött a lényeg

Az Orbán/Gyurcsány eszkatológia láthatólag az őrületbe kergeti a magyarországi értelmiséget. Nevetséges. Ebbe nem érdemes belebolondulni, hölgyeim és uraim, kedves barátaim.

Erre a tébolyra a legjobb példa a Magyar Demokratikus Charta. Az én kedves, drága barátom, dr. Schiffer András azt írja a HVG szeptember 6-i számában, hogy a nyilas erőszakkal szembeni kollektív föllépés nem egyéb, mint Gyurcsány Ferencnek és szövetségeseinek a trükkje avégett, hogy összehozza a szocialisták és liberálisok új szövetségét (mintha lehetne), ugyanezt írja Riba István, a HVG munkatársa ugyanitt, ráadásul – mondja Schiffer dr. – abba az életveszélyes helyzetbe hozza a melegeket, hogy gyurcsányista balliberálisnak tetszhetnének, ami még annál is veszélyesebb, mintha MLBT (meleg, leszbikus, biszexszuális, transzszexuális. A szerk.) valaki. Ha ez igaz – azaz szociálliberálisnak vagy balliberálisnak látszani életveszélyes – , ez talán nem elegendő ok a szervezkedésre?

A magyarországi sajtó úgy tesz, mintha az antifasiszta összefogási kísérletek arra szolgálnának, hogy jobb helyzetbe hozzák Gyurcsány Ferenc híveit az esedékes választásokon. Valóban van olyan eszelős, aki azt képzelné, hogy a mai Magyarországon antifasizmussal szavazatokat lehet szerezni?!

Vérmérséklet szerint hahotázni vagy zokogni kell ezen a képtelenül álszent föltevésen.

A HVG az első, a valamikori Demokratikus Charta története ügyében is az eredetileg szélsőjobboldali, időközben mindenki által átvett és elhitt narratívába illeszti a sajátját. Több mint másfél évtizede hajtogatják, hogy a Demokratikus Charta arra szolgált anno, hogy a liberálisok és a szocialisták politikai megegyezését összehozza. Mint a hajdani Demokratikus Charta kezdeményezője, közölhetem, hogy ez orbitális szamárság. A szocialista párt akkor olyan jelentéktelen volt, hogy ez a kérdés semmilyen formában nem merült föl. A Charta egyetlen aktuálpolitikai célja az volt, hogy a Tölgyessy-ügy miatt megbénult szabadelvű politizálást fölélessze, egyezséget hozzon létre liberális és liberális között. A HVG azt állítja, hogy az én kedves, drága barátomra, dr. Bozóki Andrásra hivatkozva, hogy „a mozgalom központja […] az SZDSZ székházában volt, anyagilag a szabad demokraták tartották fenn az MSZP-vel és a szakszervezetekkel közösen…” Az SZDSZ székházában akkor a Demokratikus Chartát gyűlölő személyiségek tanyáztak, a mozgalomnak semmiféle központja nem volt, s ha hiszik, ha nem, nem kellett hozzá semmiféle pénz, egy-egy tüntetés hangosítása pedig zsebből történt. Paranoia és rágalom ez, hölgyeim és uraim, kedves barátaim.

Ha hiszik, ha nem, semmilyen fontos kezdeményezéshez (demokratikus ellenzék, MDF, Fidesz, Hálózat, Baloldali Alternatíva, Budapesti Anarchista Csoport, SZDSZ, Demokratikus Charta) nem kellett – és nem is volt – pénz. Fontos kezdeményezésekhez nem pénz kell. Olyasmi kell hozzá, amiről a mai elmélkedőknek halvány fogalmuk sincs, és nem is lehet.

Schiffer dr. – az én drága barátom – azt írja, hogy a Magyar Demokratikus Chartának nincs jogcíme arra, hogy a melegeket, romákat stb. ért terrortámadások, atrocitások, egyebek miatt tiltakozzék, mert a kormány úgyszólván semmit se tett a nők érdekében (családon belüli erőszak, távoltartás), a pszichiátriaviseltek (ez nagyszerű kifejezés, használni fogom), a kábítószerfüggők, a betegek, a romák, a fogyatékkal élők, hajléktalanok érdekében. A kormányt illetően dr. Schiffernek igaza van, s ami engem illet, egyetlen könnyet se fogok ejteni az MSZP és az SZDSZ küszöbön álló bukása miatt, ott egye meg őket a fészkes fekete fene. Ámde a Magyar Demokratikus Charta nem a kormány.

Hadd emlékeztessem dr. Schiffert arra, hogy amikor az őt ékességei között számon tartó Védegylet meg azok a baloldali körök, amelyeket képviselhetni volt meg nem érdemelt szerencsém, mindenféle kampányokban vettek részt a Gyurcsány-kormány egészségügyi, infrastruktúra- és szociálpolitikája ellen, bennünket a végletesen elfogult szociálliberális (voltaképpen persze neokonzervatív) körök avval vádoltak, hogy a Fidesz és a főmumus, Orbán Viktor szekerét toljuk. Elvégre a Fidesz szervezte az ellenállást ezekkel szemben, rátelepedvén az új szociális mozgalmak akcióira. Helyes volt ez a vád? Szép volt? Nem volt se helyes, se szép, és főleg: nem volt igaz. Orbán Viktorék semminő furfangja nem változtat azon, hogy a népszavazás a nagyobbik rosszat akadályozta meg. Orbán ügynökei lettünk volna? Ezen majd szívesen nevetek ráérő perceimben.

Pedig ezt ma is komolyan gondolják többen. Az én kedves, drága barátom, Bauer Tamás professzor Gyurcsány és az SZDSZ „az ország szempontjából szükséges stabilizációs és reformprogram”-járól ír az ÉS szeptember 5-i számában, „amelyet [szerinte] a legalantasabb módon támad két éve a Fidesz vezette jobboldali ellenzék és az által[a] mozgósított »civil« szervezetek”. Bauer tanár szerint tehát a Fidesz által mozgósított „civil” szervezet az MSZOSZ, a SZEF, az ÉSZT, a Magyarországi Munkáspárt 2006, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, a Humanista Mozgalom, az Eszmélet, az Egyenlítő, az ATTAC Magyarország, amelyeknek a vezetői mind aláírták közös tiltakozásunkat, azaz Fidesz-ügynök majdnem a teljes magyarországi baloldal.

Elmebeteg dolgok ezek, hölgyeim és uraim, kedves barátaim.

Az antifasiszta összefogásban csakugyan részt vesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a Magyar Szocialista Párt elnöke. Én Gyurcsány, az MSZP és az SZDSZ politikáját ellenzem és kárhozatosnak tartom. Ugyanakkor az antifasiszta népfrontban bárki részt vehet, aki antifasisztának érzi magát. Gyurcsány nem zárhat ki ebből engem, de én se Gyurcsányt. Az új Chartát épp azért ette meg a fene – ezt még az alapító ülés előtt írom – , mert itt mindent a legkezdetlegesebb hatalmi politika, s ezen belül a Gyurcsány/Orbán mánia és kontramánia függvényében szokás megítélni, ha jól tudom, a szocialistákkal szembefordult liberálisok többségének sem akaródzik csatlakoznia.

Egyszerű az egész: Gyurcsány vesztésre áll, és sokan tartanak tőle, ha valamiben ő is benne van, akkor a vereség stigmája ragályosnak bizonyulhat. Magyarán: ha elveszítheti a hatalmát, akkor már bizony nem jó fej.

A derék magyar antifasiszta értelmiségről Dashiell Hammet klasszikus krimijének, Az üvegkulcsnak egyik emlékezetes párbeszéde jut eszembe:m Fél? – Fél. Úgy is lehet mondani, hogy csúnyán be van szarva.”

A szerző az MTA Filozófiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Válasz TGM-nek, drága barátomnak

Kedves barátom, Tamás Gáspár Miklós!

Sajnálom, hogy ennyire felbőszítettek a HVG múlt heti számában megjelent Charta-cikkek. Fel vagy háborodva, mert szerinted a HVG “a valamikori Demokratikus Charta története ügyében is az eredetileg szélsőjobboldali … narratívába illeszti a sajátját” (kiemelés tőlem). Ezek szerint a legújabb Magyar Demokratikus Charta történetét is. Felrovod  a HVG-nek, hogy azt merte állítani: a Demokratikus Charta anno arra szolgált, hogy a szocialisták és a liberálisok megegyezését létrehozza, szinte megágyazott a 94-es koalíciónak. Azzal érvelsz, hogy akkor a szocik pártja jelentéktelen volt. De hiszen éppen erről volt szó: a rendszerváltás utáni izoláltságból kellett őket kimozdítani, és erre jó ürügy volt a „fasiszta veszély”, „jobboldali puccsveszély” elleni fellépés. Erre várt a reformkommunisták és a demokratikus ellenzék számos tagja, akiket rendkívül zavart pártjuk radikális kommunista-ellenessége.

Ha pedig igaz az amit állítasz,  miszerint az egyetlen aktuális politikai cél a liberálisok közötti béke megteremtése volt, akkor még kínosabb ez a Charta-ügy: ezért kár volt annyi embert lefasiztázni, ennél kisebb áron is meg lehetett volna teremteni az SZDSZ-en belüli békét.

Megható, ahogyan kedves drága barátom,  a hősi időkre emlékezve, írod: „Fontos kezdeményezésekhez nem pénz kell. Olyasmi kell hozzá, amiről a mai elmélkedőknek halvány fogalmuk sincs és nem is lehet.” Az elmélkedők azonban már 1997-ben sem értettek semmit. A szélsőjobboldali elfogultsággal aligha vádolható Bozóki András írta meg akkor a Politikatudományi Szemlében, hogy az 1992. szeptember 24-i charta-tüntetés “anyagi támogatásának legnagyobb részét a Hit Gyülekezete nevű vallási közösség vállalta” a civil mozgalom röplapjainak kinyomtatásáról pedig az MSZP, az SZDSZ és a szakszervezetek gondoskodtak. Bozóki mindennek tetejébe még azt is megírta, hogy 1993. január 10-én egy vita után az az álláspont győzedelmeskedett, hogy a charta ne legyen független a pártoktól, és ne utasítsa el a pártok pénzügyi támogatását. Úgy tudom, hogy még Tölgyessy regnálása alatt, az SZDSZ, szegény megboldogult Bossányi Kati unszolására, pénzt adott a Charta kasszájába.

Ami a mostani Chartát illeti, kedves Gazsi, nem lehetsz  olyan naiv, hogy Gyurcsányt, mint egyszerű résztvevőjét említed a „mozgalomnak”. A „civil szerveződést” Gyurcsány miniszterelnök hirdette meg – jó, elhiszem, hirtelen felháborodásában -, azután a megalakulás elhalasztását is ő jelentette be, majd a névváltoztatásról is ő döntött. A kitűzött demonstráció új, szeptember 20-i dátumát pedig a minden bizonnyal a mozgalomhoz csatlakozott, szintén antifasiszta kormányszóvivő jelölte meg. Furcsa egy civil szerveződés ez, nem véletlen, hogy Konrád György, a korábbi Charta informális vezetője nem kér belőle.

Kedves drága barátom, Gazsi! Kétség nem fér hozzá, hogy Te őszintén és lelkesedésből, országod és néped féltése okán csatlakoztál akkor és most a Charta mozgalmakhoz. Nem a Te hibád, hogy egyesek saját önös aktuálpolitikai céljaikra akarják felhasználni a nemes és emelkedett eszményeket hirdető mozgalmat, visszaélve a hozzád hasonlók jóhiszeműségével. Jó, ha résen vagy.

Szeretettel

Hirschler Richárd