Párizs: lelőtték egy antiszemita merénylet gyanusítottját
Egy gyanúsított meghalt, három rendőr megsérült szombaton Strasbourgban, abban az országos terrorelhárítási akcióban, amelynek során hét radikális iszlamistát vett őrizetbe a francia rendőrség – közölte a francia elnöki hivatal.
Francois Hollande köztársasági elnök közleményében megerősítette, hogy az állam “teljes mértékben elkötelezett a franciák megvédésére a terrorizmus minden formájával szemben”.
A Strasbourgban megölt 33 éves gyanúsított tüzet nyitott a rendőrökre, akik az otthonában akarták őrizetbe venni. Az akció során három rendőr könnyebben megsérült, az egyiket a fején és a szíve környékén érték a golyók, de a rohamsisak és a golyóállómellény felfogta azokat. A gyanúsított élettársát a helyszínen őrizetbe vették.
Egy másik veszélyes gyanúsított Párizsban szintén fegyverrel fogadta a nyomozókat, a dél-franciaországi Cannes-ban letartóztatottak viszont nem tanúsítottak ellenállást.
A letartóztatott iszlamistákat azzal gyanúsítják, hogy közük van a Párizs közeli Sarcelles városának egyik kóser élelmiszerboltja ellen szeptember 19-én végrehajtott robbantásos merénylethez. A támadásban egy személy könnyebben megsérült abban a 60 ezer lakosú északi elővárosban, ahol a fővárosi régió egyik legjelentősebb, az 1960-as években Észak-Afrikából érkezett zsidó közössége él. A merényletre abban az időszakban került sor, amikor a zsidó újév és az engesztelés napja, a jom kipur ünnepe között a leglátogatottabb az üzlet.
Az ügyben az ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást, a nyomozást a belső elhárítás központi igazgatósága (DCRI) vezetette.
A terrorelhárítók szombaton megerősítették, hogy valamennyi őrizetbe vett személy az iszlám radikális szalafista mozgalomhoz tartozik és azzal gyanúsítják őket, hogy közvetve vagy közvetlenül részt vettek a kóser bolt elleni támadásban. A France2 közszolgálati televízió értesülése szerint a gyanúsítottak a közeljövőben nem készültek újabb támadásra, de volt egy listájuk “célpontokról”. A rendőrök most azt szeretnék megállapítani, hogy a lista mire vonatkozott pontosan: konkrét későbbi merénylettervek helyszínét vagy csak a gyanúsítottak között szóba került lehetséges célpontokat tartalmazta.
A szeptemberi támadáskor a rendőrök elutasították azt a feltételezést, hogy az ügynek közel lehet A muzulmánok ártatlansága című iszlámellenes film miatt a muzulmán világban kirobbant zavargásokhoz, amelynek kapcsán Párizsban az amerikai nagykövetség előtt egy betiltott iszlamista tüntetésen antiszemita jelszavakat skandáltak szalafista tüntetők. A franciaországi zsidó szervezeteket képviselő tanács (CRIF) azonban úgy vélte, hogy a támadásnak köze lehet a film által kiváltott indulatokhoz. Yossi Gal, Izrael párizsi nagykövete pedig elítélte “az antiszemita támadást”.