A Magyar Nemzetnek kínos az Orbán-beszéd

…megcenzúrázta.

 

Egy fél ország hűlt ki Orbán turulszobor-avató beszédének annál a mondatánál, amelyben a társadalmi-nemzeti kötelékeket egyértelműen a vérségi kötelékekkel tette azonossá. („A turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik.”) Ezzel ugyanis – akár butaságból tette, akár csak ócska számításból – szükségképpen rácsatlakozott a fajelméletekre, majd a konzekvens végigvitelük során szintén szükségképpen népirtásokhoz vezető koncepciókra. (Lásd Mihancsik Zsófia cikkét is a témában: A „vérközösség” országáról és miniszterelnökéről.)

Az általános kihűlés valószínűségéről a kormánylap szerkesztőinek és íróinak is kell tudniuk, azon egyszerű okból, hogy itt nőttek fel. Ez azonban náluk kevésbé eshetett latba –mondhatnám, idegenszívűek ebben az országban, amelyben még az egypártrendszer idején sem lehetett norma a vérség alapú emberhierarchia, ráadásul állami szinten tiltották a képviseletét. Győzött viszont bennük egyfelől a pártos elkötelezettség („akkor is mellette maradunk!”), másfelől pedig – és a látványnak azért hurrá! – ismét az irhamentés. Azt már ők nem vállalják, hogy kurzushalál után bizonyíthatóan az általuk oly nagy kéjjel kimondott „ordas eszmék” legalázatosabb szolgáiként nevezzék meg majd őket. Hogy egyértelműen bizonyítható legyen az agyuk megnáculása. Mégiscsak a huszonegyedik században voltak értelmiségiek.

Így aztán fogták, és kihagyták a beszéd leglényegesebb, az „oldalukra” nézve is legkínosabb gondolatát – „Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik” –, majd az egész beszédet a határon túli magyarsággal való összeolvadásra hegyezték ki. Kiemelték, hogy „az eseményt megelőzően 98 külhoni magyar tett állampolgársági esküt Ópusztaszeren”, és hosszasan értekeztek arról, hogy mennyivel egyszerűbbé vált az eljárás az állampolgárságot illetően.

„Az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabják az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását, továbbá az alkotmányos alapismeretek-vizsgát” – értesítették az olvasóközönségüket arról, hogy mit is jelent a „magyarok világnemzet” kifejezés, konkrétan lebontva a mindennapi gyakorlatunkra.

A cím pedig az, hogy „Orbán: össze kell fogniuk a magyaroknak”. Így, ilyen puritán módon – semmi vérség, közös szülőföld, amelyen a vér folyni szokott –, jut eszembe, vérfolyatásokért felelős Sátán úgyszintén kihagyva, hadd higgye az a jobboldali újságolvasó magyar, hogy Orbán megint valami nagyon szép, hazafias-összetartozós beszédet mondott, elfolyva a benne túláradó, keresztényies szeretettől. Jó, volt ott egy kis turul, de hát az belefér, már az egyisten küldötte volt az a madár, nem valami pogány izé.

És hogy amikor a jobboldali újságolvasó azt hallja, hogy a ballibek meg az uniósok, meg majd biztosan az a ronda vörös Cohn-Bendit is belekezdenek a háborgásba, akkor ne is értsék, hogy ezeknek már megint mi bajuk van. Tessék, itt a bizonyíték, hogy még az ilyen, emelkedetten hazafias ügyeinkbe is folyton beleszólnak, hogy folyton magyargyalázkodnak.

Így kell ezt, ilyen egyszerűen – csak elő kell kapni egy ollót, mondhatni manikűr kérdése az egész. Megoldják ezzel egyetlen csapásra a maguk tisztára mosását is, meg az emberek kellő egymásra uszítását is.

Mi viszont épp most tanultunk egy jó kis szót tőlük: regisztrálás. Tetszik nekünk is, úgyhogy alkalmazzuk. Igaz, ezúttal nem önmagunkat, hanem őket regisztráljuk, pontosabban mindazt, amit tesznek. És nem választási jegyzékbe, hanem a sajtótörténetbe.

Aztán reménykedünk, hogy egyszer majd valamelyikünk unokája meg is érti.