Büntetőjogász: bíró nem nyilváníthat politikai véleményt

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

…ha mégis megteszi, akkor fegyelmi következményekre számíthat.

–  Busch Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara büntetőjogi tanszékének vezetője a kereki Horthy-szobor megrongálásáról szóló ítélet indokolásával kapcsolatban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

A Somogy megyei Kerekiben május közepén állították fel Horthy Miklósnak, a két világháború közötti kormányzónak a szobrát, amelyet nem sokkal később Dániel Péter ügyvéd piros festékkel leöntött, és ráakasztotta a “tömeggyilkos”, illetve “háborús bűnös” feliratokat. Tettével mintegy százezer forintos kárt okozott.

Az ügyvéd ellen rongálás miatt indult büntetőperben szerdán első fokon, nem jogerősen a Siófoki Városi Bíróság kimondta a vádlott bűnösségét, ám büntetést nem alkalmazott, csupán intézkedést, abból is a létező legenyhébbet, a megrovást.

A bíróság szóbeli indoklásában többi között úgy fogalmazott: a “vádlottnak a szoborállítás elleni tiltakozása a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt, magatartásával azonban a szabad véleménynyilvánítás határait túllépte”. A rongálási ügy indoklásában felmerültek a zsidótörvények és a kormányzó történelmi felelőssége is.

Mindezzel kapcsolatban Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, büntetőkollégiumának vezetője csütörtökön közölte: elfogadhatatlan, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősít erőszakos cselekményt, például egy szoborrongálást. Továbbá a bíróságnak mindig ügyelnie kell arra, hogy kerülje a cselekmények történelmi vagy politikai értékelését, a szóban forgó ítélet rendelkezése, a bűnösség kimondása pedig ellentétes az indoklásban megfogalmazott bírói véleménnyel.

Busch Béla pénteken reggel a kúriai vezető álláspontját megerősítve kiemelte többek között, hogy a vádbeli cselekmény mint politikai véleménynyilvánítás lehet szimpatikus, vagy kevésbé szimpatikus, de a cselekmény mindenképpen átlépi a jogellenesség határát, és rongálást valósít meg. Az indoklás ugyanakkor nem felel meg annak a bírókkal szemben támasztott alapvető követelménynek, hogy semlegesek legyenek, ne foglaljanak úgy állást, ahogy a siófoki bíró megtette.

Arra a kérdésre, hogy a történteknek lehet-e következménye, a büntetőjogász elmondta: álláspontja szerint a bíró számíthat fegyelmi retorziókra az igazgatási keretek között, mert ezt nem tehette volna meg.

Az ügyben Dániel Péter bűncselekmény hiányában történő fellebbezésért, az ügyészség a büntetés súlyosításáért fellebbezett, így várhatóan a Kaposvári Törvényszéken folytatódik a kereki Horthy-szobor megrongálásának ügye.

Csütörtökön Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője gyalázatosnak, érthetetlennek, megmagyarázhatatlannak és cinikusnak minősítette a siófoki bíróság döntését, továbbá emlékeztetett arra, hogy Budaházy Györgyöt és társait a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os megrongálásáért pénzbüntetésre és felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. Az ellenzéki párt nyomatékosan felkérte Navracsics Tibor igazságügyi minisztert, hogy kérjen tájékoztatást az Országos Bírósági Hivatal elnökétől a szovjet emlékmű és a Horthy-szobor megrongálása megítélésének ilyen mértékű különbözőségéről.

[popup][/popup]