Bontsák le a Horthy-emlékműveket!

Elképzelhető-e, hogy Hitlernek is emlékművet állítsanak? Ha nem, akkor a vele szövetséges Horthyéinak sincsen helyük…

– állítja lapunknak adott interjújában Paul Shapiro, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Felsőfokú Holokausztkutató Központjának igazgatója. Mint mondja, a náci történelem is mutatja, milyen veszélyes, ha a kormány rá akarja tenni a kezét a médiára és az igazságszolgáltatásra. Szerinte nemzetközi történészbizottság kutathatná az egykori kormányzó történelmi örökségét.

– Az Amerikai Zsidó Bizottság ügyvezető igazgatójával és a Bnai Brith zsidó szervezet alelnökével együtt levélben fordult Orbán Viktorhoz, kifogásolva a magyarországi Horthy-emlékműveket és lépéseket sürgetve? Miért?

– Hadd tegyem ezt világossá: az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának egyik vezetője vagyok. A mandátumunk, amellyel szövetségi kormányintézményként rendelkezünk az USA kongresszusának felhatalmazásából, a holokauszt emlékének megőrzésére, a vele kapcsolatos igazság tudatosítására, valamint arra vonatkozik, hogy őrizzük az áldozatok emlékét. Horthy Miklós egykori kormányzó világos szerepet játszott a holokauszthoz vezető események alakításában, illetve a magyarországi holokauszt végrehajtásában is. Emlékművek állítása a holokauszt-korszak gyilkosainak – én márpedig éppen így minősíteném az egykori kormányzót – olyasminek számít, amivel kötelességünk szembeszállni a fentebb említett mandátumunkból fakadóan.

– Miért éppen Orbán Viktornak címezték a levelüket? Hiszen a miniszterelnök nem vett részt ezeken az emlékműavatásokon.

– Ez így van. De a miniszterelnök a kormány feje. Felelős kormánya tagjainak, illetve a kormányintézményekben dolgozók tetteiért is. Ráadásul felelős azért, hogy olyan légkört alakítson ki az országban, amely megadja a hangot a demokratikus értékek megőrzéséhez, a toleranciához, az idegenellenességgel való szembehelyezkedéshez. Vagyis olyan értékekhez, amelyeken a nyugati világ alapul, beleértve az egyesült Európát is. Ezeket az értékeket a holokauszt idején megsértették. Úgy vélem, feltétlenül helyes volt, hogy a kormányfőhöz fordultunk. A kormánynak egyébként az is feladata, hogy proaktív, nem pedig pusztán reaktív legyen, vagyis ne csak reagáljon a fejleményekre, hanem maga is jelölje meg a helyes irányokat. Különösen igaz ez a Fidesz-kormányra, amely igen széleskörű felhatalmazás alapján, nagy parlamenti többséggel kormányoz. Van egyébként a levelünkben valami ironikus. Ugyanis korábban, még az első Orbán-kormány idején, mi, a mostani levél aláírói nagyrabecsülésünket fejeztük ki a miniszterelnöknek és kabinetjének a holokauszt emlékének megőrzéséért, az emléknap bevezetéséért. Ennek nyomán ma is úgy véljük, Orbán miniszterelnök érzékenyen viszonyul ehhez a kérdéshez.

– Levelükben – a Horthy-emlékművek elszaporodására utalva – azt írják: „a Fidesz-vezetés prominens tagjai nemhogy eltűrik ezt a nagyon aggasztó tendenciát, de úgy tűnik, még támogatják is”. Nemrég pedig Randolph Braham professzor washingtoni előadásához fűzött bevezetőjében ön ennél is tovább ment, amikor azt mondta: „A Fidesz-kormány olyan törvényeket hozott, amelyek korlátozzák a médiát. Kérem, nézzék meg kiállításunkat (ti. a washingtoni Holokauszt Múzeumban – a szerk.) a náci propagandáról és a média náci manipulálásáról, ha emlékeztetőre van szükségük, milyen veszélyt jelent ez a demokráciára nézve. A Fidesz-kormány lépéseket tett az igazságszolgáltatás átpolitizálására. Emlékezzenek, kérem, a náci Németország antiszemita törvényeinek betartatására az ellenőrzött igazságszolgáltatás részéről”. Nem tartja-e utólag túlzottnak a náci párhuzamot?

– Nem akarom azt állítani, hogy ami Magyarországon történik, az megfelel annak, ami a náci Németországban ment végbe. Másfelől a média feletti ellenőrzés feltétlenül szerepet játszik annak kialakításában, hogy a szélesebb közvélemény, illetve a politikai és a kulturális élet szereplői miként vélekednek bizonyos kérdésekről. Mivel pedig a kormány tett bizonyos lépéseket annak irányában, hogy felügyeletet gyakoroljon a média felett, a médiában megjelenteket a közvélemény úgy értelmezheti, mint amikkel a kormány egyetért. Hasonló a helyzet az igazságszolgáltatás ellenőrzésével. Tudományos kutatások igazolták, hogy a jogrendszert üldöztetésre használták fel a náci időkben. Minden olyasmiben tehát, ami érinti az igazságszolgáltatás függetlenségét, megvan a lehetőség arra, hogy a jogrendszer szerkezetét az emberi méltóság megsértőinek, nem pedig az emberi méltóságnak magának a védelmezőjévé tegye. Ez volt az összehasonlításom alapja. Ma Magyarországon a kormány nagyon erős helyzetben van ahhoz, hogy használja a hatalom, illetve a véleményformálás fórumait. Lehet, hogy ezeket pozitív célok érdekében használja. De az is lehet, hogy megengedi a negatív célok szolgálatát. Különös felelőssége van tehát mindebben a kormánynak.

– Visszatérve Horthy Miklósra: levelükre Martonyi János külügyminiszter válaszolt. Azt írja, „Biztosíthatom Önt, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában Horthy kormányzó rehabilitálása. Egyáltalán nincs ilyen szándék, de alap sincsen rá. Megfelelő történeti kutatás mutatja majd meg, milyen helyes vagy helytelen dolgokat tett, illetve a hibákat, amelyeket elkövetett.” Elégedett-e a válasszal?

– Nem. Ugyanis mi azt kértük a levelünkben, hogy a kormány lépjen fel, és állítsa le a Horthy-emlékműavatásokat. Martonyi úr a szándékokról ír, de a mégoly nemes szándékok és a tettek között sokszor széles szakadék tátong. Konkrét lépésekre várunk. A már felavatott emlékműveket illetően arra: távolítsák el azokat! Ilyesmiről nem szól a külügyminiszter levele. Pedig a kormánynak lehetősége volna stabil parlamenti többségére építve törvényt elfogadtatni arról, hogy a holokauszt időszakának gyilkosainak ne állíthassanak emlékművet.

– Magyarországon vitatják a történészek Horthy szerepét. Általában rámutatnak a vidéki zsidóság deportálásában játszott szerepére, de arra is, hogy fellépett a budapesti zsidóság elpusztításának tervével szemben.

– Martonyi úr válaszlevelének legaggasztóbb, egyben viszont legreménykeltőbb részének azt tartom, ahol éppen erre az ellentmondásos megítélésre utal. Amennyiben ez valóban így van, akkor az utat nyit egy olyan javaslatnak, miszerint vizsgálja meg nemzetközi történészbizottság a magyar holokauszt dokumentumokkal bőven alátámasztott történetét. Arra, hogy a nyugati világban hogyan ítélik meg Horthyt, arra azt mondanám, nem vélemények, hanem a tények alapján: a náci Németország szövetségesévé tette Magyarországot, hogy területeket szerezzen vissza a szomszédos államoktól. Szerepet játszott Európa destabilizálásában. Szerepet játszott Csehszlovákia megerőszakolásában. Szerepet játszott zsidók lemészárlásában 1941–42-ben, még jóval Magyarország náci megszállását megelőzően.

– A kamenyec-podolszkiji mészárlásra gondol?

– Többek között. Kétségkívül ő volt a helyzet ura. Kormányokat nevezett ki, amelyek végrehajtották a gettósítást, illetve a magyarországi zsidók deportálását, beleértve a visszafoglalt területeken élőkét is. Amikor mindennek légkörének kialakításáról beszélünk, akkor azt mondhatjuk: a történelmi tények fényében vehemensen zsidóellenes szerepet játszott. A magyarországi zsidóság deportálása és megölése tény, nem vélemény. A nyugati történetírás nem vonja ezt kétségbe. Egyébként a magyar sem. Már csak ezen tények alapján is megkérdőjelezhetjük az emlékműállítások helyességét, sőt kijelenthetjük: ezzel hibát követnek el. Mert az ilyen embereknek való emlékműállítással azt állítják, hogy azok a régi dolgok rendben voltak. De elfogadhatjuk-e vajon, hogy emlékművet állítsunk Adolf Hitler szövetségesének? Elképzelhető-e, hogy Hitlernek is emlékművet állítsanak? Ha nem, akkor Horthy Miklós emlékműveinek sincsen helyük. De nemcsak erről van itt szó. Vannak ma Magyarországon olyan fejlemények is, amelyeket a kormány időnként közvetlenül felkarol, de legalábbis szemet huny felettük, s amelyek azt kommunikálják a magyar és a külföldi közvéleménynek is, hogy eltűrik a szélsőséges nézeteket és cselekedeteket.

– Mikre gondol?

– Ott volt Nyirő József ügye, ami nagyon veszélyes. Ez az ember nyilaskeresztes lapot szerkesztett, amelyben hemzsegtek a gonosz, zsidó- és romaellenes szövegek. Vagy ott van nemcsak Nyirő, de Wass Albert és mások műveinek felvétele a tananyagba. Olyanokéinak, akik egy bűnös rendszerhez köthetők. Az ilyesmi azt az üzenetet közvetíti a közvéleménynek: ezek az eszmék elfogadhatóak. Sőt, nemcsak elfogadhatóak, de követendő példaként is állíthatóak. Ha a pozitív elemet keresem Martonyi úr levelében, akkor fel tudom idézni azt a részt, amelyben arról ír: a kormány elejét akarja venni a szélsőségesek felemelkedésének. De vannak arra példák Közép-Európából, hogy a két világháború közötti időszakban kormányok abban látták a szélsőjobboldal feltartóztatásának helyes módszerét, hogy átvették azok mondanivalóját és programját. Vannak ma azzal kapcsolatos félelmek, hogy a Fidesz stratégiája is ilyen lehet. Hogyan is lehet másképp magyarázni mondjuk Szőcs Géza akkori kulturális államtitkár részvételét a Nyirő-eseményen? Tudván, hogy Nyirő nyilas volt? Tehát egyrészt reményre ad okot Martonyi levelének ez a része, de kérdést is felvet: mennyire szilárd elkötelezettséggel lépnek fel. A kormány az események után megnyilatkozik, ami elismerésre méltó, de nem elégséges. Arról is szó van a levélben, hogy a Magyar Gárda nincs az utcán. De azóta visszajött.

– Fontolgat további lépéseket is emiatt? Egyáltalán, mi a szerepe a Holokauszt Emlékmúzeumnak az amerikai külpolitika alakításában?

– Nem a mi dolgunk, hogy megmondjuk a magyar kormánynak, mit csináljon, és nem vagyunk külpolitikai intézmény sem. Oktatási intézmény vagyunk, amely az USA kongresszusának támogatását élvezve szólal meg, biztathatunk kormányokat bizonyos lépésekre, és ezt meg is tesszük. Mégpedig azzal a céllal, hogy hatékonyan szembeszálljunk a nácipártoló, antiszemita, a holokauszt igazságával szembehelyezkedő megnyilvánulásokkal a különböző országokban. Nem fogadom el, hogy úgy tegyük fel a kérdést, fokozni kívánjuk-e a nyomást a magyarokra? Készen állunk ellenben arra, hogy segítsük a magyar kormányt bizonyos kérdésekkel való szembenézésében. Olyan kérdésekével, amelyek Magyarországon talán ellentmondásosaknak tűnhetnek, mint például Horthy tengernagy hírneve. Feltétlenül készek vagyunk, hogy rendelkezésükre bocsássuk ezzel kapcsolatos szakértelmünket. Másfelől saját küldetésünknek is meg akarunk felelni: reagálunk a holokauszt bagatellizálására, történelmének eltorzítására.

– Magyarországon szokás a fasiszta, illetve a kommunista diktatúrák bűneit egymáshoz mérni. Ön szerint mi a helyes megközelítés?

– Semmiképpen sem az, hogy összemérjék őket. Legyenek dokumentumokra és tanúvallomásokra épülő történeti kutatások egyikről és másikról is, önmagukban állva meg a helyüket.