“Ha az újságírókat védik, a demokráciát védik”

Írta: HVG - 2008-09-03 Rovat: Hírek - lapszemle

Fejlett demokráciákban a tanúk padjára sem ültethetik a titoksértő újságírókat – állítja Haraszti Miklós, a bécsi székhelyű Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-biztosa (63 éves), akinek figyelmét a Magyarországin kívül 55 másik ország médiája köti le.

Forrás: HVG

HVG: Az EBESZ békefenntartói szerepre törekszik az orosz- grúz háborúban. Hogyan értékeli az ottani fejleményeket?

H. M.: Az én hivatalom a sajtószabadság szempontjából követi a történéseket. Az EBESZ most elsősorban a megfigyelők számának száz főre emelésén dolgozik, s azon, hogy be is engedjék a megfigyelőket az oroszok ellenőrizte területre. Az orosz-grúz összecsapásokban eddig több újságírót öltek meg, mint amennyi ilyen halált szervezetünk átlagosan évente regisztrál az összes EBESZ-tagállamban. Adataink szerint eddig öt orosz, két-két grúz és török, illetve egy-egy holland, izraeli és amerikai újságírót sebesítettek meg. Célzott támadások is folytak az újságírók ellen. A tűzszünet óta sem engedik be az újságírókat a feldúlt, kiürült dél-oszétiai grúz falvakba. A tájékoztatás ellen már a tényleges háború előtt cybertámadás indult, lebénították a grúz állami hivatalok weboldalait, nem lehetett elérni a grúz média honlapjait sem. A támadásra a grúz oldal válaszolt, Grúziában elérhetetlenné tettek minden olyan honlapot, amely .ru-ra végződik, s elsötétítették az orosz tévéadásokat.

Háborúban hallgatnak a múzsák – igaz ez a sajtóra is?

Ha nem is a sajtóra, de a sajtószabadságra sajnos igen. Csak nagyon stabil demokráciák képesek háborús körülmények között is fenntartani a mérlegelő, kritikai szellemet. A fő baj az, hogy a tájékoztatás mindkét oldalon eleve elfogult. Oroszországban például összesen négy országos tévécsatorna létezik, s praktikusan mindegyik állami kézben. Az egyetlen “magántévé” a Gazprom-Media vállalaté, amely persze az állami tulajdonú energiacégé. Grúziában pedig a tavaly novemberi szükségállapot idején a hatóságok becsukták és fel is dúlták a népszerű magántelevíziót, az Imedit. Akkor Adam Michnikkel együtt kerestem fel Szaakasvili elnököt, a rózsás forradalom hősét, s igyekeztünk megértetni vele, hogy a demokráciával összeegyeztethetetlen a kritikus, akár elfogult média “kikapcsolása”. Három hét múlva az Imedi újra üzemelt. Azóta viszont anyagilag tönkrement.

Ön 2004 óta vezeti az EBESZ sajtószabadság-központját. Legutóbbi évkönyvük szerint tavaly nemzetközi ombudsmanként száznál is több esetben interveniált a sajtószabadság ügyében. Mire szól a mandátuma, s mit tud elérni?

Az EBESZ az északi félteke biztonsági szervezete, három független intézménye a tagországok emberi jogi vállalásainak teljesülését ellenőrzi, így a parlamenti választások tisztaságát, a nemzeti kisebbségek jogait, és a sajtószabadságot. A sajtószabadság-központ a világ egyetlen államközi sajtószabadság-ügynöksége, 1997-ben alapította az EBESZ 56 tagországa, európai, észak-amerikai, kaukázusi és közép-ázsiai államok. Tizennégy munkatársammal követjük a sajtóvilág eseményeit, egyéni és diplomáciai megkereséseket, panaszokat is kapunk, s mindezek alapján fordulok az adott ország külügyminiszteréhez, kérve, hogy kormánya járjon el a kérdéses ügyben. Erre az EBESZ-kötelezettségek alapján válaszolniuk is kell. Az intervenciók gyakran éles vitával járnak, például bebörtönzött újságírók esetében, de ilyenkor életet is menthetünk. Sikeresebbek törvényi ajánlásaink, amelyekkel a sajtószabadság irányába terelgetjük a médiatörvényeket vagy a büntetőszabályokat. Most adtam ki például egy sajtó-önszabályozási kézikönyvet, amelyet a brit panaszbizottság elnöke, a bolgár és a török sajtótanács vezetője, a Le Monde ombudsmanja és jómagam írtunk. Magyarországon is nemsokára megjelenik a Független Sajtóközpont kiadásában, hiszen – bármilyen furcsa – nálunk nincs még sajtótanács, amely a teljes minőségi sajtó önkéntes részvételével gyakorolna etikai felügyeletet.

Jelentősek-e még az eltérések a fejlett, régi demokráciák és az újak sajtókörülményei között?

Igen, jelentősek. Amerikában például nincs adófizetői pénz a médiában, Türkmenisztánban viszont magánpénz nincs benne. De nem kell ekkorát utazni a nagy különbségért, elegendő Magyarországon megállni. Nálunk is igaz például, ami számos új demokráciában, hogy sem a társadalom, sem az állam nem látja be: ha az újságírókat védik, a demokráciát védik. A legtöbb újságírót békeidőben Oroszországban gyilkolják meg, de nálunk is történt két újságíróverés a közelmúltban, Kármán Irénre és Csintalan Sándorra támadtak rá. A rendőrség mindkét esetben eredmény hiányára hivatkozva szüntette be a nyomozást, és ez nem vált közbotránnyá. Holott ha Oroszországban odáig fajult a helyzet, hogy a maffiózók és szélsőségesek a nyílt utcán végeznek a sajtómunkásokkal, akkor ez a gyakorlati büntetlenség és a média közönyössége miatt történt. Nyugaton a sajtó kalákában küldené rá az újságíró-verési ügyekre a legjobb tényfeltáróit.

Az EBESZ sajtószabadság-biztosaként jelentéseiben az új keletű problémák közé sorolja az újságírói hibák kriminalizálását is. Ez pontosan mit jelent?

A félelemmentes vitaszabadságot védi a modern norma, amely szerint a személyiségi jogok szóbeli megsértése, mint a becsületsértés vagy a rágalmazás, csupán polgári bíróságra tartozik. A titoksértés pedig kizárólag hivatali bűncselekmény lehetne, vagyis a szivárogtató hivatalnok üljön a vádlottak padjára, de a civilek, köztük az újságírók nem kötelezhetők az állam titkainak őrzésére. Csakhogy mind a becsületsértés, mind a titoksértés vádját gyakran fogják a bíráló újságíróra. Az önök munkatársát, Rádi Antóniát például az ügyészség olyan cikkért fenyegeti börtönnel, amelyben éppen az ügyészséget bírálja. Fejlett demokráciákban nemhogy a vádlottak, de a tanúk padjára sem ültethetik a titoksértő újságírókat, hogy ezzel kikényszerítsék belőlük információs forrásaikat. Ahol az újságírói hibákat bűncselekményként kezelik, ott nem virágozhat fel a tényfeltáró újságírás, ellenben virágozhat a korrupció. Az EBESZ-tagok közül már hét ország is kivette törvénytárából a rágalmazás kriminalizálását, így az Egyesült Államok, Ukrajna, Grúzia, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, Moldova s legutóbb, személyes lobbizásom nyomán, Írország. Számos ország legalább a börtönbüntetés lehetőségét eltörölte. Nagyon remélem, Magyarország sem mulasztja el ezt a küszöbönálló büntetőjogi reform során.

Az uszító hangvételű művek is korlátlanul jelenhetnek meg a médiapluralitás jegyében?

Kelet-Európában mindenütt elvadult a közbeszéd, amivel szemben világosan ki kell jelölni a sajtószabadság határait. Véleményem szerint Magyarországon a törvények jók e tekintetben, hiszen bűncselekmény az erőszakra, diszkriminációra, jogsértésre uszító beszéd. Nem a sajtóra vonatkozó szabályok szigorítására, hanem arra lenne szükség, hogy az ügyészek és a bírák betartassák a törvényt. De a magyar bírák bátorsága mindaddig nem lesz nagyobb, amíg a parlamenti főerők nem közösen utasítják el a szélsőséges megnyilvánulásokat, már az uszításnál enyhébb formájukban is. Addig úgy érezhetik az ügyészek és a bírák, hogy valami politikai dolgot tennének, ha megbüntetnék az uszító beszédet.

Mégis, a sajtószabadság hivatásos őrzőjeként hogyan értékeli a kuruc.info amerikai bezárását?

Elvileg annak a híve vagyok, hogy bíróság zárasson be bármit, ne maga a tárhely a panaszok nyomán, mert az jogbizonytalanságot eredményezhet. De a kuruc.info nyilvánvalóan éppen a törvény ereje elől menekült olyan távoli tárhelyekre, ahol strómanok útján, felelősségvállalás nélkül tölthet fel magántitkot sértő és uszító anyagokat. Ha a tárhely a saját szabályzata alapján utánanézett, megállnak-e a panaszok, akkor megfelelő értesítés után joga van levenni a kifogásolható anyagokat.

Az egykori szovjet birodalom néhány utódállamában ennél jóval durvább beavatkozásokról érkeznek hírek. Hogyan látja az internetes újságírás helyzetét a térségben?

A posztszovjet országok mindegyikéről elmondható, hogy a televíziózásban a legkisebb a sajtószabadság, akár állami, akár privát adóról legyen is szó. A nyomtatott sajtóban nagyobb a függetlenség, de az írott sajtó általában kicsi és törékeny. Ma az egész térségben a világháló a sokoldalú tájékoztatás igazi médiuma. Nem véletlen, hogy az államok az internetes cenzúrázás újabb és újabb módszereit találják ki. Törökországban például bírósági ítélet nyomán ma minden internetszolgáltató köteles blokkolni a YouTube-ot, mivel a globális videoátjátszóra Atatürköt, Törökország nemzeti hősét bíráló klipet töltöttek fel. Most vasárnap pedig a kaukázusi ingushetiya.ru híroldal kiadóját maguk a rendőrök lőtték le Oroszországban, miután előtte már blokkolták a portált.