Az MSZP fővárosi frakciója Dörner György leváltására szólította fel Tarlós Istvánt

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

egy egész város tiltakozott az ellen, hogy az Újszínház élére Dörner Györgyöt nevezzék ki, s az ellen, hogy “az Újszínházat átadja a szélsőjobboldalnak, teret, közpénzt, megjelenést adjon a néhai Csurka István szélsőséges gondolatainak”.
dorner gyorgyDörner György

Az MSZP szerint Tarlós Istvánnak most fel kell ismernie, hogy akkor hibás döntést hozott, és meg kell tennie a szükséges lépést.
Horváth Csaba úgy véli, miután a főpolgármester csütörtökön “világosan elvégezte az értékelést”, itt az idő a döntésre. “Az Újszínházban ma a szélsőjobboldal ül tort, antiszemita darab bemutatására készülnek, amit ráadásul a következő évad egyik legfontosabb darabjának neveztek” – fogalmazott Horváth Csaba, s egyúttal a főpolgármestert arra szólította fel: “vonja vissza Dörner György színházigazgatói kinevezését, váltsa le az Újszínház immáron bevallottan, igazoltan antiszemita vezetőjét”.
Csurka István A hatodik koporsó című darabjának ősbemutatója az Újszínház új évadának műsorán szerepel. A teátrum csütörtöki közleménye “kulcsfontosságú” előadásnak nevezi, amely várhatóan a szezon “húzó darabja” lesz.
Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorának csütörtöki adásában beszélt arról, hogy nem támogatja Csurka István A hatodik koporsó című művének színházi bemutatását. A városvezető az előadó-művészeti törvényre hivatkozva elmondta, hogy fenntartóként nem avatkozhat bele a műsorpolitikába, még akkor sem, ha őt teszik felelőssé, ha bemutatják a darabot. Hozzátette, hogy el fogja mondani a véleményét, és bízik abban, hogy az ér valamit, joga van a figyelmeztetéshez. Úgy vélte: óvatosabban kellene bánni az “antiszemita fegyverrel”, mert nem biztos, hogy jó módszer mindig ilyet kiabálni, amikor nem feltétlenül szükséges. Most azonban igazuk van azoknak, akik a darab bemutatásával szemben fogalmaznak meg véleményt, mert annak a vége “enyhén szólva nagyon necces”.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke levélben kérte Tarlós István főpolgármestert, akadályozza meg a darab bemutatását – közölte pénteken a Mazsihisz.

[popup][/popup]