Kasztner és Eichmann vitatott alkuja

Az ördöggel, azaz Eichmann-nal cimborált Kasztner Rezső, amikor sikerült 1944 végén a náci megszállás miatt reménytelen helyzetben lévő másfélezer prominens magyar zsidót (és saját családjának tagjait is) vonatra ültetni és a biztonságos Svájcba menekíteni.

Amikor a cionisták a Sátánnal szövetkeztek

 

Forrás: HVG

A több millió, nagyobb részt kelet-európai zsidó „nagyüzemi” jellegű elpusztítása a második világháború alatt az abszolút gonoszság megnyilvánulása volt, s ez a megállapítás az utóbbi két-hát három évtizedben már evidenciának számít. De az „abszolút gonosz” megtestesítőihez – azaz a zsidók deportálását és legyilkolását szervező SS tisztekhez – való viszony még a holokauszt eseményeinek utólagos elemzésekor, az akkori dilemmák rekonstrukciója során is vet fel vitatható kérdéseket.

A legtöbb indulatot a Kolozsvárról, a cionista vezetők és Eichmann megállapodása alapján véghezvitt első „szelektív mentőakció” epizódja váltotta ki. Ez volt az auschwitzi deportáltak közül 1684 főt Svájcba kimentő az u.n. „Kasztner-vonat”, melyről legutóbb Sárközi Mátyás az „érintett jogán” írt nemrég figyelemfelkeltő cikket. (Sárközi Mátyás: Az érintett jogán a Kasztner-dilemmáról, Élet és Irodalom, 2008 augusztus 22.) Sárközy írásában hivatkozik egy Angliában most megjelent visszaemlékezésre, melynek címében jellemző módon újra megjelenik az abszolút gonosz, a Sátán alakja: (Dealing with Satan – Rezső Kasztner’s Daring Rescue Mission, Johnatan Cape, 2008.)

Ugyanarról felkavaró a történetről olvashatunk, más megközelítésben az Izraelben élő Gáll András idén megjelent kötetében. (Gáll András: Innen az Óperencián nem voltunk boldogok, Novum Verlag, 2008) A kötetben az 1930-ban, Kolozsváron élő, Glancz Andrásként született szerző Egy outsider emlékei címmel írja le azt, hogyan került fel a Kasztner-vonatra 1944 májusában, és onnan hogyan szállították le, néhány nappal később, Budapesten, arra hivatkozva, hogy nem fér bele a keretbe. A tizennégy éves fiú édesanyjával együtt túlélte a nyilas érát, de még utólag sem képes megbocsátani a cionista mentőakció szervezőinek, hogy elsősorban a saját maguk, és családtagjaik kimentését tartották szem előtt, és barátaik, rokonaik, hitsorsosaik felett mondtak – igaz, kényszerűségből, de mégis – ítéletet.

„Rezső úgy mentett, hogy egyszersmind megkönnyítette mások halomra gyilkolását. Mert a svájci csoport létrejöttének (az anyagiakról most nem beszélek) az volt az egyik előfeltétele, hogy a prominens zsidó gentlemenek, akikkel Eichmann tárgyalt, biztosítják a deportáláshoz az ‘üzemi csendet’. Hogy gyorsan és akadálytalanul menjen végbe. A lehető legkisebb erőbevetéssel…. A többiek úgy vártak a sorsukra, mint a birkanyáj a karámban. És a karám fölött prominens zsidó úriemberek énekeltek illúzióba ringató bölcsődalokat. Aki életben maradt volna, azokat Kasztner Dezső küldte a halálba, meg a többiek, akik az altatásban segítségére voltak. Ezt nem lehet kitörölni a krónikákból. Nem tehette semmissé még az a Kasztner Emlékbizottság sem, mely az utókort megtévesztő emléktáblát állított Kasztner Dezsőnek Budapesten.” (Idézet a könyvből, 646. oldal.)

Az 1906-ban született Kasztner Rezsőről és az Budapesti Segély- és Mentőbizottságról 2005-ben könyv jelent magyarul és angolul is, a Corvina könyvkiadó, illetve a CEU Press gondozásában, Szita Szabolcs tollából, Aki egy embert megment – a világot menti meg címmel. Ellentmondásos alakjáról a Kasztner-vonat címmel három részes dokumentumfilm is készült, Radó Gyula rendezésében. A könyv budapesti bemutatóján, ugyanúgy, mint a film vetítései után, rendre fellángolt a vita Kasztner megítéléséről, ellentmondásos tevékenységéről. Felmerült a kérdés: ki volt valójában Kasztner Rezsõ? Egy Schindler, egy Perlasca vagy egy Wallenberg? Netán gátlástalan nyerészkedő, aki emberi életekkel üzletelt, miközben jól tudta, mi folyik Auschwitzban? Egyesek ma is a nácik odaadó kiszolgálójának, a zsidó népirtás egyik cselekvő részesének tartják, ugyanúgy, mint Gáll András, vagy az a titokzatos merénylő, aki 1957 márciusában, Kasztnert meggyilkolta.

Kasztner megítélését nehezíti, hogy nem ismerjük az alku pontos szövegét, melyet mint a Budapesti Mentõbizottság alelnöke, Adolf Eichmann-nal kötött. A kényszerhelyzetben kötött megállapodás arról szólt, hogy ellenszolgáltatás fejében, náci felügyelet mellett, magyar és lengyel zsidókat Svájcba menekítenek. Az 1944 júniusában Svájc felé induló vonatra – melynek utasai Bergen Belsenben több hónapos „kitérőt” tettek – a cionista mozgalom vezetõi, jeles értelmiségiek szállhattak fel, vagy olyanok, akik meg tudták fizetni a fejenkénti minimum ezer dollárt. Kasztnerék jeles kolozsvári személyiségeket is vittek magukkal, akiknek mentése igazolta akciójukat. A Kasztner-vonattal menekült meg Zsolt Béla író vagy Szondi Lipót, a világhírű pszichiáter is.

1945 elején, amikor Kasztner a családját már biztonságban tudhatta Svájcban, többször visszatért Németországba, és Kurt Becher Obersturmbahnführerrel, Eichmann beosztottjával, járta a haláltáborokat, hogy zsidókat mentsen. Kasztner később, a nürnbergi perben Becher mellett tanúskodott. Becher egyébként a zsidók értékeit Nyugatra szállító Aranyvonat tartalmából gazdagodott meg, és a háború után a magyar állam fontos üzleti partnerévé vált.

Kasztner mint újságíró Izraelben 1953–56 között a Közellátási Minisztérium sajtófőnökeként dolgozott. Ugyanakkor a meg nem mentettek pert indítottak ellene, és azt sem bocsátották meg neki, hogy Becher védelmére többször Nürnbergbe utazott. Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság végül 1958-ban, post mortem, felmentette Kasztner Dezsőt, sőt, parkot neveztek el róla. Azzal érveltek, hogy végül is majdnem 1700 embert kiragadott a halál torkából. A cionisták a „ördöggel alkuba bocsátkozó” Kasztner érdemének tartják azt is, hogy Eichmannék 10-15 ezer kelet-magyarországi zsidót Auschwitz helyett az ausztriai Strasshof környéki munkatáborokba küldtek, ahol sokkal jobb esélyük volt a túlélésre.