A prágai temető – Umberto Eco új regénye magyarul
A hamisítás mibenlétét és problémáit kutatja Umberto Eco legújabb, a 19. század nagy összeesküvéseit megidéző regényében; A prágai temetőt a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentette meg magyarul az Európa Kiadó.
“Ecónak ez a könyve a hamisításról szól, kicsit bővebben a 19. század utolsó évtizedeinek nagy hamisításairól; a könyv középpontjában is elsősorban a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című hamisítvány története és előtörténete áll” – mondta el az MTI-nek a regény magyar fordítója.
Barna Imre hozzátette, a fordulatos történetben két mellékszál is felbukkan: a főszereplőnek a Garibaldi dél-olaszországi hadjárata körül folytatott besúgói tevékenysége, illetve a Dreyfus-per háttéreseményei.
A főszereplő egy kitalált alak, Simone Simonini, aki mint ezeknek a hamisításoknak a szerzője tűnik fel: előbb a piemonti, majd a francia titkosrendőrség besúgója, aki ráadásul utóbb a cári Ohranával is együttműködik – beszélt A prágai temető központi figurájáról a fordító. Mint hozzáfűzte, a könyv összes többi szereplője és eseménye dokumentumszerűen hiteles.
“Aki ismeri, szereti Eco regényeit, az tudja, hogy A Foucault-inga általánosságban szólt az összeesküvés-elméletekről és az azok körüli hamisítások filozófiai vetületéről. Ennek lényege abban foglalható össze, hogy van-e valami terv a világtörténelemben; erre ad a könyv egy nagyon frappáns, filozófiailag is értelmezhető választ” – vont párhuzamot egy korábbi Eco-regénnyel Barna Imre. Megjegyezte: A prágai temető ennek mintegy kalandregényszerű folytatása, a hamisítás aprómunkájáról szól egy egészen elképesztően gyűlöletes főhős szemüvegén keresztül.
A legújabb Eco-regényben már nem az a kérdés, hogy léteznek-e összeesküvések, sem az, hogy vannak-e összeesküvés-elméletek, az író ugyanis evidenciának veszi, hogy ezekre olyan szüksége van az embernek, mint egy falat kenyérre – emlékeztetett a fordító.
Barna Imre kiemelte: a hamisítás nemcsak a konkrét téma, a Cion bölcseinek jegyzőkönyve miatt érdekes, hanem általában Eco szemiotikai életműve miatt is, amelyben újra meg újra visszatér a hamisítás tematikája.
Elmondása szerint a kötet borítóján szerepel egy mondatnyi idézet: “Ha nincs ellenség, mivel biztassuk a népet”: ezért van szükség azokra a megbízható emberekre, akik megteremtik, megrajzolják, kiszínezik az ellenség képét, és megfelelőképpen gyűlöletessé teszik azt, hogy aztán legyen milyen “vigaszt” nyújtani – mutatott rá.
Barna Imre hozzátette, Eco maga is vállalja azt a régebbi korokat idéző regényírói mentalitást, hogy kicsit tanítani is akarjon, hogy ilyen módon is megmagyarázzon valamit, amit talán nem lehet elégszer felderíteni.
“Az eddigi Eco-regényeknek mind volt egy műfaji mintája: a középkori krónikákat felidéző A rózsa neve vagy a barokk regény, A tegnap szigete, a szintén középkori Baudolino után ezt hangsúlyozottan a Dumas- és Verne-műveket, a 19. századi nagy kaland-, illetve feuilleton regényeket idéző módon és stílusban írta meg. Van benne alteregótörténet, hasonmás-problematika, gyilkosságok, tehát jól felfedezhető ez a műfaji minta” – árulta el a fordító.
Mint az MTI kérdésére felidézte, már szinte A prágai temető megjelenésének a pillanatában felmerült: nem veszélyes-e egy cinikus, zsidógyűlölő figurát a regény főhősének megtenni? “Ha a főszereplő gyűlöletes, akkor talán nem annyira fenyeget az a veszély, hogy az olvasó lelkesen magáévá teszi az ő gyűlöletes eszméit. Ráadásul az olvasó minden apró részletéről értesül annak, hogy miképpen konstruálódik meg vállaltan a semmiből, illetve hamis állításokból valami, aminek aztán hátborzongató következményei lesznek” – vélekedett.
Barna Imre emlékeztetett: a világirodalom számos alapművénél föl sem merül, hogy az olvasó azonosuljon a főszereplővel. “Raszkolnyikovval például ki szeretne azonosulni?” – tette fel a kérdést.
Hangsúlyozta, A prágai temető megértéséhez nincs szükség előzetes ismeretekre, hiszen Ecónak megvan az az ambíciója, hogy regényíróként is kifejtse, megmutassa, megmagyarázza mindazt, amivel esetleg tudósként is foglalkozott. “Természetesen bármelyik Eco-regényről elmondható, hogy egy nagy műveltségű olvasó lelkesen fedezhet fel olyan utalásokat vagy vendégszövegeket, amelyeket mások nem vesznek észre, de ezek plusz örömök, és a hiányuk sem csorbítja az olvasás élvezetét” – szólt az olasz író regényeiről Barna Imre.
