Sírni csak a győztesnek szabad – 85 éves Székely Éva

Gyorsan felfelé ívelő sportpályafutását megtörték ugyan a második világháború előtti megkülönböztető törvények, a nehézségeken tántoríthatatlanul felülemelkedni képes kevesek egyikeként azonban nem hagyta, hogy a sors kifogjon rajta. A világégést követően mestere, Sárosi Imre irányításával egyre jobb eredményeket ért el, s az 1947-es, monte-carlói Európa-bajnokságon ezüstérmes, az 1948-as, londoni nyári olimpián pedig negyedik lett 200 m mellen. A csúcsra az 1952-es, helsinki ötkarikás játékokon ért fel: a finn fővárosban már aranyérmet eredményezett nagyszerű úszása 200 m mellen, ahol úgy nyert, hogy a világon először végigpillangózta a távot.

85 éves Székely Éva olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, minden idők egyik legkiemelkedőbb magyar úszója.

„Az akkori szabályok megengedték, hogy melltempók helyett pillangózva ússzak, ami jóval gyorsabb haladást biztosított – elevenítette fel Székely Éva az MTI megkeresésére a hat évtizeddel ezelőtt történteket. – A Mesti (Sárosi Imre) hallotta valahol, hogy egy fiú így úszik, s aztán már ezt az új technikát gyakoroltatta be velem. Na de hogyan!? Minden áldott hétfőn ötezer métert pillangóztatott, ráadásul úgy, hogy csak minden harmadik tempónál vehettem levegőt. Ám nem volt hiábavaló a sok munka, hiszen az olimpián mint bajnok már a dobogón hallgathattam a Himnuszt, gyermekkori álmom beteljesüléseként.”

Négy esztendővel később, ugyanebben a számban ezüstérmes lett Melbourne-ben, de az egyéb kiugró teljesítményekkel sem maradt adós: 400 m vegyesen a világon először ő úszott világcsúcsot, egyéniben hat, váltóban négy világrekord gazdájának vallhatja magát, volt – nyolc ízben is – főiskolai világbajnok, csak egyéniben 33-szoros magyar bajnok, s 36 magyar csúcsot állított fel.

„Az 1956-os olimpián már szétválasztották a 200 mellet és pillangót, s én az előbbinél, az ortodox stílusnál maradtam. Hogy a címvédésem elmaradt, annak több összetevője is volt. Először is én víz alatt nem szerettem, és a vízfekvésem miatt nem is tudtam sokáig úszni, az a német lány – nem felejtettem el a nevét: Ursula Happe-Krey -, aki végül győzött, viszont egyrészt nagyszerű versenyző volt, másrészt vagy harminc métert tudott víz alatt haladni, úgyhogy ő az elején nagyon elment, befogni már nem lehetett. Meg hát akkor csakis az úszásra összpontosítani képtelenség volt. Hetek óta kinn voltunk már Ausztráliában, távol Magyarországtól, miközben hazulról a legkülönfélébb hírek érkeztek, harcokról, arról, hogy mi folyik Budapesten, az utcákon, miközben nem tudhattam biztosan, hogy mi van az akkor kétévesen itthon hagyott kislányommal, Anduval. Borzasztó volt…”

Székely Éva idehaza edzőként folytatta, s miközben gyógyszerészként dolgozott a Vasutas-kórházban, első számú tanítványaként lánya, Gyarmati Andrea egyre sikeresebb úszóvá serdült. Olyannyira, hogy Európa-bajnok lett, s bár az ötkarikás aranyérem neki nem jött össze, az olimpiai dobogó második és harmadik fokára maga is felállhatott.

“Életem legboldogabb időszaka volt, amikor nemcsak az anyja, hanem az edzője is voltam. És megadatott, hogy az ő tiszteletére is eljátsszák a Himnuszt, akárcsak Móci unokámnak, aki vízilabdázóként lett ifjúsági világbajnok.” – mondta büszkén Hesz Máté sikereire is utalva.

Székely Évát érdemei elismeréseként beválasztották a vizes sportok amerikai panteonjába: 1976-ban iktatták be a Hall of Fame-nek, a Fort Lauderdale-i Hírnév Csarnokának tagjai közé. Itthon bekerült a Halhatatlanok Klubjába, s 2004-ben lett a Nemzet Sportolója, amit máig kiemelkedő értékű megbecsülésnek tekint:  „A legnagyobb rang, a legmagasabb elismerés, amit Magyarországon adományoznak, az a Nemzet Sportolója, s ezzel a címmel engem is megtiszteltek ” – mondta.

Nemcsak a vízben alkotott maradandót, hanem a parton is: több könyvet írt, így ő a szerzője az alapműnek számító Sírni csak a győztesnek szabad! címűnek. Egyik szakkönyvéért Ezüstgerely-díjjal jutalmazták, de életműve része az 1986-ban kiérdemelt Gyermekekért díj is. A kivételes életút elismeréseként Nemzetközi Fair Play Díjat kapott 2006-ban, a rá következő esztendőben sportolói és edzői munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2011-ben Prima-díjas lett. A Magyar Úszó Szövetség, az FTC és a BVSC örökös bajnoka.

 „A körülményekhez képest tulajdonképpen jól vagyok. Ami különösen zavar viszont, hogy olvasni nem tudok, s korlátozva vagyok sok olyanban, ami az életemet jelentette. Igyekszem ezt tudomásul venni – nyilatkozta a közérzetét, egészségét firtató kérdésre. – Én, aki mint pók a falon, úgy futkostam annak idején, egy perc nyugtom nem volt, immár három éve már uszodába se járhatok, pedig addig napi háromezer métert úsztam. De a család kárpótol, a lányom naponta olykor többször is nálam van, az unokám is gyakran jön. Amúgy szinte egyfolytában rádiót hallgatok, mindenféle adót, s naponta sok-sok telefont is kapok. Rendszeres kapcsolatban vagyok a régiekkel, Gyenge Valival, Killermann Klárival, Ausztráliából is hívnak sokszor.”

Hogy a sportélet követésétől máig nem szakadt el, hogy nagyon is „képben” van, azt az interjúban „tételesen” is meg erősítette, mondván, öt-hat aranyat vár Londonban.

„Nagyon drukkolok a kajakosoknak, és persze az úszóknak. Ha összekapja magát, olimpiai bajnok lehet Cseh Laci és Gyurta Dani, a lányoknál viszont nem tudom, annyi mindentől függ, hogy összejön-e a győzelem. Jók lehetnek a birkózók, és természetesen, bár a végére hagytam őket, a vízilabdázóink. Szorítok értük, hogy ott legyenek az első háromban, de azt nem tudom, hogy hagyják-e őket negyedszer is nyerni…”