A neoliberális doktrína végnapjai?

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint a nyugati kormányok neoliberális elveket prédikálnak, de protekcionista intézkedéseket hoznak. Az álszent politika károsultjai azok a szegény országok, amelyek bedőltek az instant kapitalizmus guruinak.

Forrás: Metazin

 

„A neoliberális szabadpiaci fundamentalizmus mindig is politikai doktrína volt, amely bizonyos körök érdekét szolgálta. Közgazdasági elméletek és történelemi tények sosem támasztották alá a neoliberális elveket. A globális gazdasági válság annyiban hasznos lehet, hogy végre megtanuljuk a leckét” – írja Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a Financial Times német kiadásában.

A neoliberális gazdaságpolitikusok szerint a szabad, állami beavatkozástól mentes piac sokkal hatékonyabb, mint más gazdasági rendszerek. A washingtoni konszenzus az instant kapitalizmus receptjét javallja a fejlődő országok gazdasági bajaira – privatizációt, deregulációt, a költségvetési kiadások csökkentését és az infláció leszorítását. A harmadik világ vezetői pedig gyakran megfogadják a tanácsot. Holott a „piaci fundamentalizmus” doktrínáját sokszor még leghangosabb hívei sem érvényesítik a gyakorlatban – emlékeztet Stiglitz. Ronald Reagan deregulációról és szabad kereskedelemről prédikált, de közben kvótákat vezetett be. George W. Bush szintén az állami szerepvállalás csökkentéséről, az öngondoskodás fontosságáról beszél, de a közhatalmi funkciók privatizálása valójában a hadiipar érdekét szolgálja.

Az elmúlt félévben ráadásul ismét bebizonyosodott, hogy a piac láthatatlan keze korántsem működik tökéletesen. A jelzálogpiaci válság világossá tette, hogy az állami beavatkozástól mentes, alulszabályozott piac sem hatékony. Olyannyira nem, hogy a szabadpiac szereplői az államnak könyörögtek mentőövért.

„A szabadpiaci retorika és a kormányzati beavatkozás keveréke leginkább a fejlődő országokat sújtja. Azokat, akiknek azt mondták, ne avatkozzanak be a mezőgazdaságba. Ezekben az országokban a farmereknek az amerikai és az európai gazdákkal kellett versenyezniük – persze anélkül, hogy ők is kapnának az európai és az amerikai agrártámogatásokból. Nem meglepő, ha ezek után a mezőgazdasági befektetések aránya és a termelés visszaesett a fejlődő országokban.”