Az érintett jogán a Kasztner-dilemmáról

Írta: Élet és Irodalom - Rovat: Hírek - lapszemle

Elérkeztünk a XXI. század első évtizedének a végére, amikor immár idős emberek adnak számot arról, hogyan élték át gyerekként a holokausztot.

Forrás: Élet és Irodalom

 

De nem csak erről szól a könyv (Ladislaus Löb: Dealing with Satan – Rezső Kasztner’s daring rescue mission, Jonathan Cape, 2008. 352 o.). Mint ahogyan a cím is jelzi, a tizenegy éves kisfiú a Kasztner-vonaton utazott Bergen-Belsenbe, és öt hónapi keserves táborélet után a Kasztner-kivételezettekkel együtt léphette át a semleges Svájc határát. Kasztner Rezső a sátánnal, azaz Eichmann-nal alkudozott zsidók életének megmentése érdekében, ügyeskedve és merészen, vállalva a rettenetes felelősséget, hogy döntsön, kit vesz fel a listájára és kit nem. Hogy hős volt-e vagy áruló, arról ma sem csillapodnak a viták. Az Élet és Irodalom hasábjain Fischer István Változatok pár ezer zsidóra című cikke volt a vitaindító (2004/18.), ő habozás nélkül elítélte Kasztnert, s azzal fenyegetőzött, hogy felindulásában egyszer kalapáccsal szétveri a “zsidómentő” budapesti emléktábláját. Érveit a Karsai László-Molnár Judit szerzőpár válaszcikkben vette sorra (ÉS, 2004/20.), és arra a következtetésre jutottak, hogy végeredményben mégis megmenekült 1670 üldözött Kasztner tevékenysége következtében, tehát nem érdemelte meg a sorsát, azt, hogy egy merénylő Tel-Avivban, a nyílt utcán agyonlőtte.

*

Halálát Izraelben bírósági tárgyalás előzte meg, azzal vádolták, hogy összejátszott a SS-szel. A bíró szerint “eladta lelkét az ördögnek”. A képlet messze nem ilyen egyszerű, és Löb László könyvének elsősorban az az értéke, hogy több évi kutatómunka után feltárja az alkudozás minden részletét.

Természetesen saját sorsáról is szól, arról, hogy I. világháborús hadirokkant kereskedő gyermekeként Margittán (Marghita) nevelkedett, ebben az erdélyi kisvárosban, aminek akkoriban 2600 zsidó lakosa volt. Az üldöztetést négyszázan élték túl, ezek is szétszéledtek a világban, a zsinagógára többé nem volt szükség, 1977-ben lebontották.

Löb László még kisiskolás volt 1944 novemberében, amikor elszabadult a pokol. Eichmann SS Obersturmbannführer a zsidóság kiirtásának egyik fő stratégája és végül a magyar zsidók deportálásának megbízottja ravasz volt és kegyetlen.

Miért nem került sor jelentékeny zsidó ellenállásra? A gyakran felmerülő kérdésre kettős a válasz. A férfiakat munkatáborokba vitték, fegyverhez amúgy sem juthattak volna hozzá. A másik ok Eichmann taktikájában rejlik. A deportálások zökkenőmentes lebonyolításához viszonylagos nyugalomra volt szükség. Ezt szolgálta a Zsidó Tanácsok felállítása. Eichmann két közvetlen beosztottja, Dieter Wisliceny és Hermann Krumey már néhány órával a német megszállás után megjelent a Síp utca 12-ben, a hitközségi irodában, és másnapra összehívatta az ország zsidóságának vezetőit. Mintegy ötszázan jelentek meg, többen útimálhával, mert azonnali elhurcolásukat sejtették. De a két SS-tiszt atyai hangon közölte, hogy a német állambiztonság mindannyiukról gondoskodni fog. A bankbetétjeiket mindenesetre befagyasztották. Utasították az egybegyűlteket, hogy huszonnégy óra alatt alakítsanak Zsidó Tanácsot, ez lesz a legfőbb irányító szerv. A tanács azután a bankár és pesti hitközségi elnök Stern Samu vezérletével megalakult. Vezetőit Eichmann március 31-én hívatta magához. Sternéknek azt mondta el, hogy a zsidóságot sújtó megkötések csak a háború idejére maradnak érvényben, kérte a tanácsot a fegyelem megőrzésére.

A Zsidó Tanács szervezetten működött. Körlevelekben értesítette a zsidóságot Eichmann utasításairól, felvarrható sárga csillagokat készített, névsorokat állított össze a gettókba költöztetendőkről és leltárt a vagyontárgyaikról. Miért voltak ennyire engedelmesek? Löb László úgy véli, hogy szentül hitték: Magyarországon nem történhetnek olyan barbárságok, mint máshol, hiszen kormányhű, asszimilált zsidóságról van szó, tehát honfiúi kötelesség a rendelkezések betartása. A tanács meghunyászkodását azért tekinthetjük elítélendőnek, mert akkor már hír érkezett Auschwitz gázkamráiról, tehát nem lett volna szabad a veszélyeztetetteket hamis biztonságérzetbe ringatni.

Löb rámutat, hogy a zsidóság megosztott volt. A neológok az ortodoxok asszimiláció-ellenességét hibáztatták az antiszemitizmus fellángolásáért, az ortodoxok épp fordítva, Jehova büntetését látták a katasztrófában, amiért sokan az asszimilációt választották. Leginkább a cionista fiatalok sejtették meg a veszélyt a maga súlyosságában.

Itt lép be a képbe a Vaada és Kasztner Rezső. A Vaada segély- és mentőbizottságot az I. világháború harctereit megjárt Komoly Ottó mérnök vezetésével hozták létre, az ügyes manipulátorként ismert Kasztner lett az alelnök. Ő már 1943 őszén kávézgatott Pesten egy német gyárossal, aki elmondta neki, hogy lengyelországi és csehszlovákiai hadiüzemeiben zsidó kényszermunkásokat alkalmaz, menti őket. A gyárost Schindlernek hívták. Ekkor hallott Kasztner először arról, hogy az SS hajlandó egyezségeket kötni.

A Vaada felosztotta a feladatokat. Brand Joel irányította a menekültsegélyezést, az ékszerész Springmann Samu a pénzszerzést (főleg Weiss Edit bárónőtől), Kasztner Rezső reszortja a hatóságokkal folytatandó tárgyalások előkészítése volt. A német megszállás után életveszélybe kerültek. Kasztner családostól a Semsey utca 15-be menekült, az evangélikus egyház nevére bejegyzett lakásba.

A helyzet egyre kilátástalanabbá vált, Eichmann megkezdte a teljes magyarországi zsidóság deportálását. Kasztner figyelmét Weissmandel pozsonyi rabbi hívta fel arra, hogy Wisliceny SS-százados valószínűleg megvesztegethető. Valóban késznek mutatkozott tárgyalásra, magánlakáson fogadta Kasztnert és Brandot.

“Kis csoportok emigrációjával nem foglalkozom – mondta -, de ha kidolgoznak egy legalább százezer személyre szóló tervezetet, ezt megpróbálhatjuk elfogadhatóvá tenni Berlin számára.”

Kasztner és Brand tudta, hogy a Zsidó Ügynökségnél harmincezer palesztinai kivándorlási engedély fekszik. Ha teljes családokról lenne szó, a létszámot 150 ezerre lehetne bővíteni. Wisliceny a judenkommando nevében kétmillió dollárban szabta meg a váltságdíjat. (Ez mai értékben majdnem 25 millió dollár.) A fizetésképesség bizonyítására tíz százalékot egy héten belül kellett az asztalra tenni, akár pengőben. Fizetendő volt további tíz százalék a Wehrmachtnak, valamint egy-egy százalék Wislicenynek és két társának. Stern Samu, a pesti hitközség elnöke egymás után hívta irodájába a magyar zsidóság legmódosabb tagjait, és sikerült összegyűjtenie ötmillió pengőt. Ezt a Vaada megtoldotta másfél millióval. De az egyhetes határidőt túllépték, ami ingerültté tette a németeket.

Április 25-én Eichmann maga tett váratlan ajánlatot Brandnak. Hajlandónak mutatkozott eladni egymillió zsidó életét katonai teherautókért. Száz zsidó – egy teherautó. Téli hadviselésre alkalmas, új járművekre volt szüksége a német hadseregnek. “Brand, maga ügyes ember, szerezze meg a szállítmányt, plusz kétszáz tonna teát, nyolcszáz tonna kávét, kétmillió darab szappant” – mondta Eichmann. Egyben közölte, hogy a magyar zsidóság deportálása megkezdődött, naponta tizenkétezer személyt zsúfolnak marhavagonokba. Ha Brand sikeresen tárgyal Törökországban a teherautók szállításáról, akkor a szerelvényeket Auschwitz helyett Ausztriába irányítják. Amennyiben két hét alatt biztosítja az ügyletet, még az is meglehet, hogy a zsidók kijutnak Spanyolországba. Ha nem jön vissza, a szerelvények biztos végállomása Auschwitz.

A feltételek teljesítése reménytelennek tűnt, de Brand vállalta az utat. Krumey vitte autón Bécsbe, onnan egy német futárgép Törökországba. Az úton azon gondolkodott, hogy mit érhet el. Isztambulból riaszthatja a világot, feltárhatja a náci tömeggyilkosság tényét, majd ha húzza a tárgyalásait, talán több zsidó érheti meg a Harmadik Birodalom összeomlását.

Eichmann nyilvánvalóan Himmler beleegyezésével tette az ajánlatot. Talán azzal a taktikai meggondolással, hogy a szövetségesek úgysem hajlandók teherautókat szállítani, s így rájuk hárítható a felelősség a zsidók elpusztulásáért. Eichmann megígérte, hogy a kapott teherautókat csak az orosz fronton fogják felhasználni.

Brandnak már a repülőtéren bajai támadtak. Nem volt vízuma, de a Zsidó Ügynökség szerzett számára ideiglenes tartózkodási engedélyt. Első dolga az volt, hogy a cionista csoportokkal ismertette a két auschwitzi szökevény, Vrba és Wetzler jelentését, az úgynevezett auschwitzi protokollt, melyet a jelenlévők elborzadva hallgattak. A szöveget továbbították a szövetségesekhez, és tárgyalást javasoltak a nácikkal. Churchill ezt kategorikusan elutasította. “Rettenetes bűntettek elkövetőivel nem lehet tárgyalni, el kell pusztítani őket” – mondta.

Brand szerint Lord Moyne, a Közel-Kelet ügyeivel megbízott államminiszter, az Eichmann-javaslat hallatán megjegyezte: “És akkor hová tegyek Palesztinában egymillió zsidót?”

Branddal közölték, hogy Szíriában tárgyalhat a Zsidó Ügynökség megbízottjaival. Az Aleppo felé tartó vonaton egy ügynök lépett hozzá, és figyelmeztette, hogy a britek csapdát állítanak neki. Alighogy Szíriába ért, a brit elhárítás letartóztatta, mint “náci kémet”.

“Egymillió embert ítélnek halálra, elsősorban a feleségemet és családomat” – érvelt Brand, de Kairóba vitték, és három hónapon át sorozatos kihallgatásoknak vetették alá. Október ötödikén választhatott: Palesztinába megy vagy Budapestre? Palesztinát választotta. Pesten azzal gyanúsították, hogy saját bőrét mentve nem tért vissza. Élete végéig, 1964-ig igyekezett tisztázni magát. Felesége hozzájárulásával Kasztner Rezső vette át a Vaada mentőakcióinak szervezését. (Ami azt illeti, az emigrációba kényszerített Brand helyét a feleségénél is igyekezett betölteni.)

*

Löb László közeli ismerői egész sorát idézi, hogy meghatározza Kasztner Rezső karakterét. Az 1906-ban Kolozsvárott született újságíró összetett egyéniség volt. Gyors felfogású, merész, idealista. Brand szerint sznob intellektuel, mások szerint megalomániás akarnok. Ígéreteiben megbízhatatlan, arrogáns. Leánya szemében karizmatikus, jóképű férfi, aki sohasem csalt, de sokszor a sorsra bízta: nyer vagy veszít. Arrogancia és önbizalom nélkül hogyan ülhetett volna le Eichmann-nal tárgyalni?

Kezdetben nem ért el sokat. Eichmann biztosította, hogy az előleg lefizetése ellenében vidéki zsidók néhány száz fős csoportját engedi felutazni Pestre, háromszáz “prominens” fővárosi zsidónak pedig kivándorlási lehetőséget biztosít. Ez az ígéret is csak akadékoskodások közepette jött létre. S közben az első háromszázezer halálraítélt megérkezett Auschwitzba. Eichmann utasítása bizonyára az volt, hogy apró engedményekkel próbálja ki, felkeltik-e ezek a szövetségesek figyelmét, megfontolják-e, hogy tárgyalásokba bocsátkozzanak. Fischer István nem jár messze az igazságtól, amikor feltételezi, hogy Kasztner a saját kolozsvári, szélesebb körű családját és a barátait igyekezett megmenteni.

Eichmann egy dühkitörését Kasztner fegyelmezetten hallgatta végig, de az SS-ezredes a találkozó végén ezt mondta neki: “Maga nagyon idegesnek látszik, elküldhetem Theresienstadtba pihenni. Vagy inkább Auschwitzot választja?”

Június tizedikén a kolozsvári gettóból egy csoport Budapestre érkezett, és a Kolumbusz utcai táborban nyert elhelyezést. A Vaada igyekezett még több embert besegíteni ide, s a létszám végül kétezerre nőtt. Másban is ügyködött. Túlélő lehetőséget adott el gazdagoknak. Százötven hely talált gazdára. Kasztner és Brandné június huszadikán három bőröndben kétszázezer dollárt, százezer svájci frankot, aranyat, gyémántokat, több mint 13 millió pengőt és részvénypapírokat adott át a Gestapónak.

Feltámadt a budapesti SS-vezérek mohósága. Beleegyezek 1300 zsidó külföldre távozásába. Kasztner fejenként száz dollárt ajánlott, Eichmann előbb kétszázat, majd ötszázat követelt. Végül maga az SS-führer, Himmler határozta meg az összeget fejenként ezer dollárban. Feltétel volt, hogy a csoport vegyesen tevődjék össze vidékiekből és fővárosiakból, továbbá az is, hogy a menekítést deportálásnak kell álcázni.

A tizenegy éves Löb Lászlót szüleivel Kolozsvárról az Irisz-telepi téglagyárba deportálták. Mivel Löb Izsó I. világháborús rokkant volt, mentesültek a sárga csillag viselésétől. Június másodikán angol-amerikai szövetséges légitámadás érte Kolozsvárt, negyven perc alatt 1200 bomba hullott a városra, 460-an meghaltak. Az ezt követő zűrzavarban Löbék megszöktek, és vonaton sikerült eljutniok Budapestre. Apát és kisfiát cionista fiatalok bújtatták, az életük megmentéséért mindenre elszánt kereskedőnek sikerült felvennie a kapcsolatot a kolozsvári születésű Kasztner Rezsővel, aki éppen akkor hozatott el onnan 380 zsidót, és a siketek intézetének kertjében tábort alakított ki pártfogoltjainak. Június 30-án elindulhattak Bergen-Belsen felé.

Reggel hatkor gördült ki a marhavagonokból álló szerelvény Budapestről. Sokan szerettek volna feljutni rá, ügyeskedtek a Vaadánál, mások nem bíztak a németekben, és lemaradtak. Mintegy ötvenen nagy összeget fizettek a bekerülésért, egyenesen az SS-nek. Löbék a kolozsvári kapcsolataikat használták fel. Kasztner Noé bárkájának nevezte el a szerelvényt.

Bergen-Belsen kezdetben nem volt haláltábor. A berlini külügyminisztérium terve szerint itt harmincezer zsidót készültek összegyűjteni, hogy kicseréljék őket a szövetséges hatalmak országaiban ellenséges állampolgárként internált németekkel. Tehát az állapotok nem voltak elviselhetetlenek, de idővel egyre rosszabbodtak. Az 1684 tagú magyar csoportot adatfelvétel után tetvekkel és poloskákkal teli barakkokban helyezték el. Öt hónapig vesztegeltek zsúfoltságban, kevés élelemmel. Szerencsére harmincöt orvos volt közöttük, olyan kiváló specialisták is, mint a radiológus Polgár Ferenc, a belgyógyász Braun Sándor és a szemész Hamburg József.

Mayer Egon az anyaméhben élte át a megpróbáltatásokat, 1945 januárjában már Svájcban született meg, később szociológiaprofesszor lett New Yorkban. Kasztner emlék-website-ot indított az interneten. A magyar deportáltak vezetőséget választottak, ennek tagja volt Kolb Jenő és az író-újságíró Zsolt Béla is. Szondi Lipót, a sorsanalízis elméletét kidolgozó pszichiáter pszichológiai tanácsadó klinikát nyitott a barakkban. Irsai István grafikusművész a mindennapok nyomoráról készített rajzokat. Löb László leírja, hogy jóllehet Zsolt Béla erős dohányos volt, készen állt cigarettát áldozni egy-egy megszerezhető újság-féloldalért. Viszontagságait megírta Kilenc koffer című visszaemlékezésében (ami néhány éve éppen Löb László fordításában volt siker az angol könyvpiacon). Ernster Dezső, a New York-i Metropolitan Operaház későbbi tagja, Verdi- és Wagner-áriákat énekelt, a fiatal Blum Tamás zenetörténeti előadásokat tartott, Palotai Erzsi kortárs költők verseit adta elő.

Kasztner Rezső közben tovább tárgyalt Eichmann-nal, majd megbízásából inkább Kurt Becherrel. Egymillió svájci frankot ígért a deportálások leállítása ellenében. Persze, blöffölt. Július 18-án az utcáról vitte el a magyar rendőrség. Ungvárra szállították, ahol napokig vallatták a Vaada- és az SS-kapcsolatairól. De augusztusban már újra Becherrel alkudozott. A bergen-belseni csoport azonnali átadását követelte. Hamarosan sor került a Szálasi-puccsra, és a budapesti zsidóság sorsa is megpecsételődött.

A Kasztner-csoport eljutott Svájcba. Aschner Lipót, az Egyesült Izzó vezérigazgatója mondta akkor: “egy hetet még kibírtam volna, kettőt már nem”.

A háború végeztével az amerikai és a svájci hatóságok az UNRRA algériai táborába akarták szállítani a magyar csoportot, amit a kolozsváriak vezetőjének, a tekintélyes Fischer Józsefnek a tiltakozása akadályozott meg. Hétszáz fő Palesztinába távozhatott, száznyolcvanan visszatértek Magyarországra. Löb Izsó Svájcban újranősült, fia ott nevelkedett.

Kasztner Rezső a háború utáni felelősségre vonások idején mentegette budapesti tárgyalópartnerét, Bechert. Ez a hajdani lókupec meglepő gyorsasággal tornázta fel magát SS-tisztté és Eichmann “gazdasági felelősévé”. Valószínűleg egyenesen Himmler számára dolgozott zsidó javak megkaparintása érdekében, és közben ő maga is nagy pénzeket tett zsebre. Tény, hogy Becher intézte el, hogy a Weiss Manfréd család negyvenegy tagja távozhasson Svájcba, illetve Portugáliába. De nem volt zsidómentő, a legbecstelenebb rablók közé tartozott. 1948-ban igazolták, 1960-ra multimilliomos lett.

*

Becher számára a mentőöv volt Kasztner igazolása állítólagos jóindulatáról, de épp ez a levél hozott bajt Kasztner fejére. Malkiel Grünwald, Magyarországról emigrált palesztinai újságíró különkiadású körlevélben támadta meg. Felhánytorgatta, hogy Kasztner a saját rokonai közül 152 személyt válogatott a mentesített csoportba, ráadásul kikeresztelkedetteket is. Egyesek milliókkal megvásárolták az életüket, de vezető cionista személyiségek elpusztultak. Bechert pedig kihúzta a csávából. Az ügyben 1953 tavaszán vizsgálat indult, melynek során Kasztner Rezső, aki magát a holokauszt történelmi hősének képzelte, egyre zavartabban védekezett. Hiszen bebizonyosodott, hogy macska-egér játékot űztek vele, s bár valóban megmenekült alkuja révén egy csoportnyi üldözött, az SS-szel folytatott tárgyalásai inkább tűnhettek hazardírozásnak, mint hősiességnek.

1957. március 23-án, Tel-Avivban, az Új Kelet szerkesztőségéből autón tért haza, s amikor kiszállt a kocsiból, egy férfi közvetlen közelről főbe lőtte. A tetteseket elfogták.

Löb László igyekszik levonni a tanulságokat. “Az a szörnyű igazság – írja -, hogy míg milliók, közöttük a legtöbb rokonom, elpusztultak, én még a történtek után több mint fél évszázaddal is életben vagyok. Metafizikai szempontból tekintve nem tudom, miért kímélt meg a sors a milliókat ért haláltól. Ha nem akarom elveszíteni a lelki egyensúlyomat, ezen inkább nem is töprengek. Gyakorlati, emberi szempontból a válasz egyszerű: Kasztner Rezső megmentette az életemet.”
 

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]