64 év után rács mögül láthatja viszont Magyarországot

Írta: Index - Rovat: Hírek - lapszemle

Zentai Károly a vád szerint 1944-ben megölt egy 18 éves fiút, mert nem viselt sárga csillagot. A most 86 éves férfi kiadását három éve kéri Magyarország, egy ausztrál bíróság úgy döntött, hogy kiadják. Ha Zentait hazahozzák, szinte bizonyos, hogy a repülőtérről fogdába viszik. 

Forrás: Index

 

Charles Zentai három éve hírhedt ember Ausztráliában. Addig a Steiner Károlyként 1922-ben Magyarországon született férfi nyugdíjas elmegyógyintézeti ápolóként élte csendes életét Perth egyik külvárosában. Özvegy volt, négy gyereke, 12 unokája és 4 dédunokája látogathatta.

Zentai 2004-ben került a nemzetközi figyelem középpontjába: a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ az egyik keresett emberként azonosította (pere egy év múlva kezdődött). A központ 2002-ben Utolsó Esély néven programot indított, hogy még élő bűnösöket az igazságszolgáltatás elé állítsa. Aki a listájukon található személyeket azonosítja, jutalmat kap.
Balázs Péter meggyilkolása

Zentai aktája a Balázs-családtól került a központhoz, még az Utolsó Esély elindítása előtt. Balázsék a második világháború idején Budafokon éltek, épp úgy, mint Zentai Károly, látásból ismerték egymást. 1944-ben lett 18 éves Balázsék Péter nevű fia. Mivel Balázsék zsidók voltak, ezért áprilisban Pétert munkaszolgálatra hívták be. Ő azonban nem engedelmeskedett, hanem hamis papírokkal bujkálni kezdett. November 8-án éppen a Vilmos császár körúton (ma Bajcsy-Zsilinszky körút) villamosozott, amikor Zentai Károly felismerte őt. Zentai a magyar honvédség katonája volt és illegalitásban lévő zsidókra vadászott.

Zentai előállította Balázs Pétert, mert zsidó létére nem viselt sárga csillagot. A fiút az Aréna út (ma Dózsa György út) 51-be vitte, egy kaszárnyába. A kaszárnyában délután háromtól este fél nyolcig verték a fiút. Ekkor megnyomorítva, a torkában lévő vértől hörögve a kínzói a földön hagyták, és elmentek borozni. Mire visszatértek, a fiú már nem élt. Ekkor Zentai és egy katonatársa a holttestét szekérre tették, elvitték a Dunához, és egy követ a lábára erősítve hullámsírba temették.

Az ügyet 1946-47-ben vizsgáló magyarországi népbíróság több tanúvallomás alapján megállapította, hogy Zentai részt vett a fiú halálra kínzásában, két társával együtt ő volt az egyik, aki halálra verte. Balázs Péter édesapja, Balázs Dezső, könyvet írt fia tragédiájáról, és mindent megtett a bűnösök elfogásáért. A három vádlott közül csak Zentait nem kapták el.

A vádat részben az Aréna úti laktanyában szolgáló katonák és munkaszolgálatosok vallomásai alapján fogalmazták meg. A vallomások nem mindenben voltak egybehangzóak, de Zentai felelősségéről többen is, egymástól függetlenül beszéltek. Ugyanakkor a két másik, kínzással vádolt katona közül csak az egyik említette a nevét, mint társtettesét.

A másik két katona Máder Béla és Nagy Lajos voltak, közülük Nagy vallott Zentai ellen. Mádert az amerikai hadsereg adta ki a magyar igazságszolgáltatásnak, és 1946-ban életfogytiglanra ítélték. 1956-ban szabadult. Nagy Lajos 1947-ig szovjet hadifogságban volt, majd itthon halálra ítélték. Kegyelemben részesült, és életfogytiglani kényszermunkára módosították ítéletét. Ő is 1956-ban szabadult és a forradalom alatt elhagyta az országot. A vád szerint Nagy vitte Zentaival együtt a szekéren a Dunához Balázs Péter holttestét. Többen emlékeztek arra, hogy Nagy 1944 telén többször dicsekedett azzal, hogy Zentaival együtt halálra vertek egy zsidó fiút.

A Budapesti Katonai Ügyészség lezárta ellene a nyomozást

Zentai az oroszok bejövetelekor menyasszonyával együtt Németországba menekült, ahol amerikai megszállás alatt érte a háború vége. A magyarok hiába kérték az amerikaiaktól kiadatását, nem kapták meg, nem tudni hogy miért. Zentaiék 1951-ben vándoroltak ki Ausztráliába, ahol Charles néven öt év múlva állampolgárságot kapott.

A Wiesenthal központ megkeresésére Magyarország kérte Zentai kiadatását Ausztráliától. Ezzel párhuzamosan a Budapesti Katonai Ügyészség nyomozni kezdett Zentai ügyében. A nyomozást mostanra lezárták, a bizonyítékokat összegyűjtötték, és ez alapján Zentai kiadása után akár néhány héten belül vádat emelhetnek. Vagyis az összegyűjtött adatok alapján az ügyészség Zentait bűnösnek tartja.

Zentai 2005-ben azt mondta, hogy kész hazajönni és tisztázni magát. Aztán véleményét megváltoztatta, arra hivatkozva, hogy nem bízik a magyar igazságszolgáltatásban.
Három éve tart a per

Zentai ügye három éve húzódik, különböző szintű ausztrál bíróságokon. Először azért fellebbezett, mert szerinte a perth-i bíróság nem jogosult kiadatásáról dönteni. Ezt az ausztrál legfelsőbb bíróság visszautasította. A vádat végig tagadta. Hivatkozott zsidó barátokra, arra, hogy ő 1944 november 8-a előtt egy nappal már elhagyta Magyarországot. Érvelt azzal, hogy több betegségben is szenved és nem élné túl a kitoloncolást. Mindezek ellenére a perth-i bíróság csütörtökön megállapította, hogy a magyar vádak megalapozottnak tűnnek, Zentai kiadható.

A végső döntést a kiadásról az ausztrál belügyminiszternek kell meghoznia, de a mostani ítélet alapján ez már csak formaság lehet. Zentai ugyanakkor húzhatja még az időt, mert a döntést megfellebbezheti egy felsőbb bíróságon. Ügyvédei szerint élni is kíván ezzel a jogával.

Zentait két fia (akiket Steinernek hívnak) támogatja a pereskedésben, ami a család szerint csődbe vitte a vádlottat. Az elmúlt három évnyi pereskedés és az elvesztett előző fellebbezés 30 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárjába került. A csütörtöki döntés után is csak jelentős óvadék letétele után távozhatott.

Amennyiben Zentait hazahozzák, várhatóan ausztrál rendőrök kísérik Budapestig. Itthon rögtön gyanúsítottként hallgatnák ki, és a katonai ügyészség várakozása szerint rögtön előzetes letartóztatásba helyeznék.

A Simon Wiesenthal Központ 2008-as toplistája

0. Alois Brunner – Szíria
Adolf Eichman segítője volt, ő szervezte az osztrák, a görög, a francia és a szlovák zsidók deportálását. Utoljára 2001-ben látták, és mivel 1912-ben született, egyáltalán nem biztos, hogy életben van.

1. Aribert Heim – nem tudják hol van
Több koncentrációs tábor orvosa is volt. Foglyok százait ölte meg mérget injekciózva testükbe. Nem tudják merre bujkál, de van rá bizonyíték, hogy még él.

2. Ivan Demjanjuk – USA
Több koncentrációs tábor tömeggyilkosa, SS-kiképző. Az USA-ban már döntöttek a kitoloncolásáról.

3. Képíró Sándor – Magyarország
Az egykori csendőrhadnagyot az 1942-es újvidéki mészárlás társtetteseként és 44-es deportálásokért keresik. Ugyanakkor Magyarországon nem találták megalapozottnak a vádat, ezért nem indítottak ellene eljárást.

4. Milivoj Aner – Ausztria
Pozsega (Horvátország) rendőrfőnöke volt, szerbek, zsidók és cigányok deportálásának megszervezésével vádolják Horvátország már kérte kiadatását, de Ausztria nem járulkt hozzá.

5. Soeren Kam – Németorsazág
Egy dán újságíró meggyilkolásával vádolják. Áldozata ellopta a dán zsidók névjegyzékét, hogy akadályozza a deportálásokat. Később részt vett a dán deportálások szervezésében. A dánok már kérték kiadatását Németországtól, egyelőre hiába.

6. Heinrich Boere – Németország
A Waffen-SS tagjaként három holland civil megölésével vádolják. Németország első körben visszautasította kiadatását, de idén áprilisban már nyomozást indítottak ellene. Hollandiában 1948-ban a távollétében halálra ítélték.

7. Zentai Károly – Ausztrália
Elrejtőzött budapesti zsidók felkutatásával, feljelentésével és megölésével vádolják. Kiadatási ügye folyamatban van.

8. Mikhail Gorshkow – Észtország
Fehérorosz zsidók megölésével vádolják. Utoljára az USA-ban tűnt fel, Észtországban eljárás folyik ellene.

9. Algimantas Dailide -NémetországBujkáló zsidókra vadászott Litvániában. Az USA kiutasította, Litvániában elítélték, de büntetését nem kellett letöltenie.

10. Harry Mannil – Venezuela
Bujkáló észt zsidókra és kommunistákra vadászott. Észtországban felmentették, de az USA-ból kiutasították. 

 

[popup][/popup]