Magyar művészek a Jeruzsálemben!

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Magyarország idén először vesz részt a népművészet két mesterével a Jeruzsálemi Nemzetközi Kézműves Vásáron, amelyet augusztus 11. és 23. között tartanak 53 ország kézműveseinek részvételével.

Forrás: KultúrPort
Radácsi Piroska hajdúszoboszlói népi hímző és Gosztonyi Zoltán kaposvári fa- és csontfaragó utazását és részvételét a vásáron Lányi Eszter, a Tel-Avivban dolgozó kulturális szakdiplomata szervezte meg és az utaztatásukat saját éves keretéből finanszírozta.

A kulturális diplomata elmondta az MTI-nek, hogy Izraelben nagy kultúrája van a kézművességnek, az emberek nagyon szeretik és vásárolják ezeket a míves tárgyakat. 32 éve rendezik meg a jeruzsálemi vásárt, mégpedig az óvárosi Jaffa kapuhoz közeli Szultán-völgyben, ahol ötezer négyzetméteren állíthatják ki portékáikat a mesterek. Izraelt 150 kiváló kézműves képviseli. A pavilonok este 6 és 11 óra között lesznek nyitva – tette hozzá Lányi Eszter.

A hajdúszoboszlói népi hímző asszony elmondta, hogy sokféle holmit készített a jeruzsálemi vásárra, díszpárnát, terítőt, futót, falvédőt, szalvétát különböző hímzéssel, így matyóval, sárközivel, kalocsaival, széki és vasi mintával. Olyan darabokat visz, amelyeket el lehet adni. Van ugyanis pár olyan munkája – rece- és úrihímzéses – amely védett, és csak kiállításra teheti ki. Radácsi Piroska most a kinti viseletén dolgozik, könnyebb holmikat, magyaros szabású ruhát, meg kétrészest – szoknyát és nyakba húzott fehér blúzt – készít magának, mert ahogy mondta:

“16 napot leszek Jeruzsálemben, és a melegben is szépen kell kinéznem.” Gosztonyi Zoltán kaposvári fa- és csontfaragót az MTI Debrecenben, a Bartók Kórusfesztiválon érte utol, mert ahogy elmondta, a Vikár Béla Vegyeskar tagja, fiatalabb korában pedig népitáncos volt. Magyarázatként hozzátette: “a faragás otthonülő munka, az énekpróbára meg hetente kétszer el kell járni, megborotválkozni, felöltözni és így társaságra is lel az ember.”

Gosztonyi Zoltán somogyi pásztorfaragást művel: csontból, szaruból, fából farag ékszertől a bútorig sok mindent, van amikor az anyagokat kombinálja. Jeruzsálembe apróbb darabokat, nyakba való díszeket, kitűzőt, asztali ceruzatartót, fa gyerekjátékokat, ördöglakatot visz.
  

[popup][/popup]