Egy olyan antiszemita

Nemrégiben e-mail üzenetet kaptam az alábbi szöveggel: “Wass Albert aki a II. vh idején embereket mentett, zsidókat is most antiszemita támadás áldozata! A nagyromán nacionalisták és balosnáci antiszemiták propagandahadjárata folyik egy Igaz Ember ellen.  

 

Forrás: Élet és Irodalom

 

Én mint a Zsidó Hitközség Női Yad Vashem tagozatának vezetője tiltakozom hogy egy olyan antiszemita mint Ön kezet emeljen egy történelmi nagyság és egy humanista hazafi ellen! Tiltakozom!!!” Aláírás: “egy Ön által utált zsidó nő”. Az elektronikus levél freemailes címről érkezett, “Khon Hanna” névről.

A titokzatos levél kiváltó oka az lehet, hogy hónapokkal ezelőtt számos íróval, irodalmárral együtt csatlakoztam a kiváló debreceni költő, Borbély Szilárd tiltakozásához, mely az ellen emelt szót, hogy Wass Albert szobra Csokonaié, Aranyé, Krúdyé mellé kerüljön a cívisvárosban, s ezáltal mintegy beemeltessék a nagy magyar írók, költők panteonjába. Egyszerűen azért, és ez független Wass vitatott életútjától, politikai nézeteitől, mert nem elég jó író azokhoz képest. Egyébként tőlem aztán olvashat bárki annyi Wass Albert-könyvet, amennyit akar, nem szeretnék senkit lebeszélni róla. Ízlésbeli kérdésekben, ahogy már Voltaire is megmondta, nem lehet vitatkozni, csupán verekedni. Ez utóbbi lehetőséget viszont nála sokkal jelentősebb esetekre tartanám fenn a magam részéről. Ha tehát valaki Tamási Áron vagy éppen Bodor Ádám helyett Wass műveit olvassa, épp elég az neki, én nem nehezítem a keresztjét. Nyilvánvaló, hogy e divat nem az irodalommal, hanem a politikai elköteleződéssel függ össze.

A levél elolvasása után azonban értetlenül vakartam a fejemet. A szöveg az elején még alternatívát nyújt, azaz elvileg lehetnék nagyromán nacionalista is, ám később mégis egyértelműen antiszemitaként azonosít, így nagyromán identitásomnak lőttek. Jó, ezért még nem sírom lucskosra a párnámat. Node. Antiszemitizmusom széles körben ismert lenne, miközben én magam mit sem tudok róla? A rejtély megoldásához Sigmund Freud, de talán még a lubavicsi csodarabbi sem tűnt elegendőnek.

Tökéletlenségeim számosak, bár ezeket nem most fogom nyilvánosan meggyónni. De például nem szoktam részegen randalírozni, tévészékházat gyújtogatni, melegfelvonuláson tojással dobálózni. Indulataim levezetésére mindössze a heti egy-két alkalommal művelt futballozás szolgál. Ám ha nem találok be a kapuba, soha nem azt kiabálom, hogy “mocskos zsidók”, hanem valami más, futballpályára illőbbet. A focizáshoz organikusan illeszkedő kocsmai beszélgetésekben sem álltam még elő azzal a magyarázattal, hogy a csapatom vereségét nyilvánvalóan a Moszad beépített emberei okozták volna.

Meghökkenésemből felocsúdva, a kötelező lelkiismeret-vizsgálatot felfüggesztve újból elolvastam az üzenetet. Hogy a helyesírása nem az Akadémia ösvényeit tapodja, az világos. Láthatóan irtózik a szöveget tagoló, értelmező vesszőktől, viszont kedveli az ‘egy’ határozatlan névelő indokolatlan és magyartalan használatát. Halkan jegyzem meg, hogy magyarul egy antiszemita is csak valakire tud kezet emelni, nem pedig valaki ellen. És ott volt még az aláírás: hirtelen nem jutott eszembe egyetlen zsidó nő sem, akit határozottan utálnék. Végül a névvel is akadt egy kis probléma. Mert lehet, hogy az olyan szavakban, mint a ‘Sehenswürdigkeiten’ vagy a ‘dosztaprimecsátyelnosztyi’, amelyek németül, illetve oroszul a látnivalókat jelentik, felcserélünk egy-egy betűcskét. De az olyanféle nem túl kacifántos szavaknál, mint a Kohn, előbb-utóbb megjegyzi az ember, hogy nem az o elé, hanem utána kell írni a h-t. Pláne, ha a saját családnevéről van szó.

Így tehát éles logikával arra jutottam, hogy nem Kohn Hanna küldte a levelet. De akkor kicsoda? A Grün?