Náci horror Wannsee mellett
forrás:kulturport.hu
Hetven éve döntöttek az európai zsidók kiírtásáról
A Berlin délnyugati csücskében fekvő tó, a Wannsee partján található pazar villák egyikében mondták ki a végítéletet a náci elit képviselői arról a népcsoportról, amelynek gyűlölete már Adolf Hitler ideológiai alapvetéséből, a Mein Kampfból is sugárzott. A náci vezetők tanácskozása alig másfél óráig tartott.
A jegyzőkönyvet Adolf Eichmann, a “zsidóügyi referatúra” főnöke vezette, rögzítve egyebek között azt is, hogy “a zsidókérdés végső megoldását” Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetője koordinálja. Történészek egybehangzó véleménye szerint már jóval a Wannsee-konferencia előtt döntés született arról, hogy a német befolyási övezetben egyetlen zsidó sem élheti túl a háborút. 1941 nyara, a Szovjetunió elleni támadás óta a frontvonal mögött tevékenykedő SS-Einsatzgruppék (kommandók) már több mint félmillió zsidót gyilkoltak meg.
Az 1942. januári tanácskozás célja az volt, hogy a jelen lévő államtitkárok és főhatósági vezetők egyeztessék a zsidók összeurópai megsemmisítésének részleteit. A 15 oldalas jegyzőkönyv szinte leplezetlenül írja le milliók útját a halálba, 11 millióban adva meg a kiirtandó zsidók számát. Európát “nyugatról kelet felé haladva kell átfésülni”, az “evakuált zsidókat átmeneti gettókban” összegyűjteni. Közülük a munkaképeseket utak építésére kell alkalmazni, “amelynek során nagy részük kétségkívül természetes létszámcsökkenés révén fog kiesni” a munkából.
Az életben maradókat “megfelelő elbánásban” kell részesíteni – áll a jegyzőkönyvben. A parancs neve: “Munka általi megsemmisítés”.
Ilyen horderejű döntésekben aligha voltak illetékesek a villában – amely akkor az RSHA vendégházaként működött – összegyűlt hivatalnokok, ezt kizártnak tartja Norbert Kampe, a villában berendezett emlékhely igazgatója. “Felülről érkező bebiztosítás” nélkül a minisztériumi tisztviselők nem adhatták áldásukat egy ilyen műveletre; a döntés már korábban megszületett. Hitler maga soha nem adott írásos utasítást a népirtásra. “Ez nem illett hozzá, ő gyűlölte a bürokráciát” – mondta Kampe.
Mindazonáltal három nappal az Egyesült Államokhoz intézett hadüzenet után, 1941. december 11-én a “Führer” Berlinbe rendelte a Német Birodalom összes gauleiterét (a közigazgatási egységek vezetőit).
A háborúnak az Atlanti-óceánon túlra történt kiterjesztésével fokozni kell a zsidók üldözését – sulykolta a meghívottak fejébe a “vezér és kancellár”. Az I. világháborús vereségért az egész világon bűnhődniük kell a zsidóknak, akik amúgy az új háború okozói is – hangoztatta. “Hitler efféle kirohanásait azután a náci főnökök utasításként adták tovább a beosztottjaiknak” – mondta Kampe.
A Wannsee-konferencia előtt Heydrich elérte, hogy Hermann Göring birodalmi marsall “biankó csekket” állítson ki, azaz szabad kezet adjon neki. Ennek értelmében ő dönthetett a “zsidókérdés átfogó megoldásáról Európa német befolyási övezetében”. Terve az volt, hogy ráhangolja a feladatra az államapparátust, társtettessé és beavatottá tegye a tisztviselőket – vallotta két évtizeddel későbbi jeruzsálemi perében Eichmann. Heydrich arra törekedett, hogy bővítse a kiirtandó személyek körét. A jegyzőkönyv arról is rendelkezik, miként kell kezelni a zsidókat, illetve az első- és másodfokú “keverékeket”, vagyis a vegyes házasságokból született személyeket.
“Cseh- és Morvaország birodalmi protektora” azonban nem sokáig munkálkodhatott a Wannsee partján megfogalmazott gyilkos terv megvalósításán. 1942 májusában cseh ellenállók Prágában elkövetett merénylete során súlyosan megsérült, majd pár nappal később meghalt.
