A magyar legnagyobb ellensége a magyar – beszélgetés Czeizel Endrével

A matematikusok csendes emberek, megszokták, hogy csak egymást értik, örültek annak,
hogy jött valaki a köreiken kívülről, aki bemutatta, hogy a matematika
fontos, a magyar matematika világszínvonalú. Olyan sok jót mondtak
rólam, hogy el se hittem. Teljesen szokatlan volt. (Czeziel Endre)

 

 

forrás:nepszava.hu

 

-A művészekhez az alkotásaik egyfajta viszonyt teremthetnek. De a matematikusok életművét többségünk nem érti, mitől válhatnak akkor számunkra érdekessé?

-A matematikus géniuszok olyan szinten értik a matematikát, hogy én, pedig mégiscsak természettudós vagyok, alig értek belőle valamit. A muzsikusnál, a festőművésznél, a költőnél pedig tényleg viszonyulhatunk az alkotásaikhoz.

-A könyvei nagy része átmenet a tudományos és az ismeretterjesztő munka között. A nem matematikus olvasók számára miért lehet érdekes a kötete?

-Azért, mert matematikusokról, matematika nélkül próbáltam írni. Ugyanazt a módszert alkalmaztam, mint a muzsikusoknál, poétáknál, festőknél. A matematikusok esetében van számomra öt rejtély. Rögtön az, hogy az általam vizsgált 15 géniusz közül 11 elsőszülött.

Teller Ede például, amikor egyedül volt kiskorában és félt, kiszámolta, hogy egy napban hány másodperc van, Erdős Pál pedig kiszámolta, hogy akik hozzájuk jöttek vendégségbe, hány napot éltek addig. Ilyesmit három-ötéves korukban csináltak. Jellemző, hogy a matematikai tehetség igen korán megjelenik. A tíz elméleti matematikus közül öt nem nősült meg. Követték Szilárd Leó tanácsát, ha nagy tudós akarsz lenni, hagyd a nőket a fenébe, mert ők elveszik az eszedet meg az idődet. Bár aztán Szilárd Leó 66 éves korában megnősült, majd 3 hónapon belül meghalt infarktusban.

-Írja, hogy mindegyikük mániákus volt. Ez a tudományuk iránti mániákusságot, vagy egyfajta lököttséget is jelent?

-Mániákusan foglalkoztak a matematikával, de a kreativitás azért sok mindennel együtt jár, nem véletlen, hogy őrültnek mondták József Attilát, Csontváryt, Semmelweiset. Nem voltak őrültek, csak nagyon mások voltak. Az átlagos emberek szeretik a géniuszokat rögtön hülyének nyilvánítani, mert nem is értik őket, és irigyek is rájuk.

És van egy nagyon kényes kérdés, amit nem tudom, hogy mennyire mer megírni, hogy az általam vizsgált 15 matematikus géniusz közül 14 zsidó. Ez azért döbbenet. Biztos, hogy nincsenek zsidó gének, amelyek matematikára hajlamosítanak. De a zsidó kultúrának az egyik legfontosabb tanítása a tudás és a tanulás tisztelete. Az, hogy a gyerekeik számára a legmagasabb iskolai végzettséget biztosítják. Észreveszik a képességet, és fejlesztik. Mindez gyakran jómóddal is párosul. Képzelje el, ha Magyarországon általában ilyen lett volna a tehetséggondozás! Jómódban, iskola centrikusan, tehetség érzékenyen nevelték volna a gyerekeket.

-A magyar Nobel-díjasok között is kiemelkedő a zsidók aránya…

-Tizenhatból tizenegy. Ez hetven százalék. Már ez is ledöbbentett.

-A matematikusok miért nem kaphatnak Nobel-díjat?

-Van erről egy történet, miszerint eredetileg a matematikusok is kaptak volna. Nobel azonban szerelmes volt egy bárónőbe, aki egy matematikussal csalta. És ettől begőzölt. Állítólag a matematikusok díja helyett lett a béke-Nobel-díj. Hogy aztán ez igaz, vagy se, nem tudom.

Az viszont érdekes, hogy a zsidók kereskedők, uzsorások, bankárok voltak, ezek mind olyan szakmák, amelyek esetében a matematikai talentum számíthat. Az azonban érthetetlen, hogy a könyvben szereplő matematikus géniuszok miért voltak mind alacsonyak. Az pedig szomorú, hogy a 15 közül 7 külföldön élt, és ők 18 évvel tovább éltek, mint akik Magyarországon maradtak.

-Általában igen rosszak nálunk a halandósági mutatók.

-Azt hiszem az albánok is négy évvel élnek tovább, mint mi. Elgondolkoztató, hogy annak, aki ragaszkodik a szülőhazájához, a büntetése az, hogy ennyivel hamarabb hal meg.

-A magyar származású Nobel-díjasok jelentős része lelépett. De a kötetben szereplő tíz elméleti matematikus közül csak egy hagyta el az országot.

-Igen, Pólya György. Hívták pedig mindegyiket. Például Fejér Lipótot, Riesz Frigyest, mindkettő zsidó volt, olyan világnagyságok, hogy a nemzetközi matematikus közösség ki akarta menteni őket, és nem mentek el. A zsidóságban komolyan élt, hogy ők magyarok, annyit tettek ezért az országért, hogy őket nem érheti bántódás. Rendszeresen eszembe jut Káin és Ábel. Testvérek. Istennek áldozatot mutatnak be. Ábelé fölmegy szépen az égbe, Isten szeretettel fogadja. Káiné viszont nem megy fel, és nem az a reakciója, hogy el kellene tanulni Ábeltől úgy rakni a tüzet, hogy fölszálljon, ehelyett megöli őt.

Azt gondolom, hogy Auschwitznak is ez a magyarázata. Az nem vitás ugyanis, hogy különösen a szellem terén, a gazdaságban, a zsidók sokkal jobban teljesítenek. Ebből egy átlagos ember levonhatja, hogy ők a hígmagyarok, mégis ők vannak vezető pozícióban, gazdagok. Ehelyett meg kellene tanulni a zsidó kultúrától azt, hogyan lehet minden gyerekből kihozni a maximumot. Ekkor az egész nemzet okosabb és sikeresebb lenne. Ehelyett most is vannak olyanok, akik azt mondják, hogy inkább ki kell irtani őket, mert elfoglalják a magyarok elől a vezető pozíciókat, kiszívják a vérünket. Csak hát gondolkodni kéne, hogy milyen büszkék vagyunk a Nobel-díjasainkra, matematikus géniuszainkra, és ezek többsége bizony zsidó volt. Én ezt azért mondhatom, mert nem vagyok az. Az is igaz, hogy van zsidó szolidaritás, összetartanak. Ezzel szemben Széchenyi megmondta, hogy a magyar legnagyobb ellensége a magyar.

-Hogyan fogadták a könyvét?

-Meglepett, hogy a Bolyai János Matematika Társulat Békéscsabán egy teljes napi tudományos ülést rendezett ennek a könyvnek a tiszteletére, négyszáz matematika tanár jött össze. Meg voltam hatva. Ők, akik csendes emberek, megszokták, hogy csak egymást értik, örültek annak, hogy jött valaki a köreiken kívülről, aki bemutatta, hogy a matematika fontos, a magyar matematika világszínvonalú. Olyan sok jót mondtak rólam, hogy el se hittem. Teljesen szokatlan volt.