Utcára, Magyarok!

A hétvégén újabb előre tervezett utcai csata lesz, ezúttal a meleg-felvonulás ellen támadnak a kuruc forradalmárok által vezetett hadak. Legalábbis látszólag, mert valójában az egyébként is gyengélkedő demokrácia seggébe rúgnak hatalmasat, és teszik mindezt az ország többségének csendes támogatásával.

 

 

Forrás: Hírszerző

 

Európa legszebb meleg fiúját Pesten választják meg a hétvégén, minden bizonnyal mégsem ez lesz a legfontosabb hír. Bár a Meleg Méltóság Menetén történt balhéról, konkrét sérülésekről szóló beszámolókig estig várni kell, előzetesen azért néhány ide tartozó apróságról röviden: a melegek 1997 óta vonulnak, a tavalyi évet kivéve háborítatlanul; mindenki elgondolkodhat azon, hogy valóban provokációnak tekintendő-e az, ha valakik az év egy napján a város egy utcáját 2 órára igénybe veszik, de azon is, hogy a személyes ízlés mentén való verést jó vélemény-nyilvánítási formának tartja-e. Az én válaszom: számomra számtalan viselkedési forma nem szimpatikus, ezek egy részét még provokatívnak is tartom, mégsem gondolom, hogy ütnöm-vágnom kéne például a kuruckodó agresszorokat, a parókában izzadva részegen ordibáló futballrajongókat, vagy a szkínhed-talikra járó fiatalembereket.

A kontrollálatlan düh okainak keresésekor fel szokott merülni a Kádár-rendszerbéli szocializáció, a rendszerváltás veszteseinek jogos-jogtalan frusztrációja, és még sok minden a múltból. A társadalmi problémákat magyarázgatók arra azért vigyáznak, hogy a jelenben ne turkásszanak, pedig érdekes dolgokra lelhetnének. Vannak például nekünk remek politikusaink, akik a maguk módján kontextusba helyezik a velünk-körülöttünk történteket. Segítő tevékenységük révén kiderült például, hogy mennyire cizelláltan ítélik meg a molotov-koktél társadalom-formáló hatását: ha azt egy Hollán Ernő utcai jegyirodába dobják, azonnal arra téved a szolidáris köztársasági elnök, a magyarkodók elleni tüntetésen sokadpolitikus-magával részt vesz a miniszterelnök, de ha buzibárba vagy szaunába repül be, mindez már csupán rongálásnak minősül, a politikának pedig semmi köze hozzá.

A politikusok bizonyára együtt érző arcot vágva szép szavakkal ítélik el a felvonulókat érő az atrocitásokat, európai értékekről beszélnek majd, és politikai ellenfelüket okolják az egészért. Rárepülnek a témára, miközben a molotov-koktélok után ezt nem tartották fontosnak, és az elmúlt hetek fenyegetéseire semmit mondtak jóformán semmit. Amíg nincs balhé, a politikai magas köröket nem éri el egy-egy robbanás, meg a várható csata. Ebben legprofibb a buzibarát pártként is ismert szabaddemokraták új elnöke. Fodor Gábor „legyen mindenki a barátom” körútjának e heti állomásán (oldalán a néha melegjogi harcosként viselkedő Gusztos Péterrel) a KDNP-t látogatta meg, ahol sikerült úgy beszélgetnie Semjén Zsolttal, hogy a hétvégéről egy szó sem esett. Fodor a megbeszélést követő sajtótájékoztatón egy – a hétvégi eseményekre vonatkozó – kérdésre válaszolva azt mondta, biztos benne, hogy Semjén meg ő hasonlót gondolnak: a rendőrség dolga védeni a törvényes rendet. (Arra is van példa, hogy egy politikus ugyan jobboldali, meleggyűlölő, mégis bír némi belátással. Például a cseh köztársasági elnök a meleg párok jogait is bővítő törvénymódosítást pár hete ugyan nem írta alá, de meg sem vétózta, így az életbe lépett. Úgy tűnik, Klaus tudomásul veszi, amit korábban nem, és ehhez természetesen kellettek az épeszű politikustársai is.)

Megalázó az – a politikai haszon érdekében alkalmazott – kettős mérce, amely szerint országvezetőink a múltbeli tetteken „érzékenyítve”és elérzékenyülve a Hollán Ernő utcai rendezvényen ott pompáznak, miközben a Magyar Gárdát (mely a Jobbikot majd szépen bemasírozza a Parlamentbe) rátolják a cigányokra, próbáljanak meg ők tenni valamit, vagy ahogy most éppen a melegeket hagyják magukra. Vagy semmit nem tanultak, vagy tojnak ránk.

Miközben hallgatjuk majd a verekedők elítélését (és simán lehet, hogy a melegek is radikalizálódnak, hiszen nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki elmenjen), azért ne felejtsük el, hogy nem a kuruc seregek a buzik harcáról van szó, hanem arról is, hogy politikusaink nem mertek színt vallani nem csak arról, hogy önmaguk melegek vagy kurucok-e, hanem arról sem, hogy mit gondolnak a borítékolható balhéról. Európai politikus kimegy az utcára akkor, ha az alapvető szabadságjogok kerülnek veszélybe, és róla tudni akár azt is, hogy meleg, úgy hogy ezt nem csak a kurucok írják meg. E téren is van még mit fejlődnünk. (Máshol a politikusok előbújtatása a radikális melegszervezetek lépése, nálunk a virtuális kurucbirodalomban nemzeti alapon lehet simán mobilszámmal, lakcímmel lebuzizni bárkit.)

Ezzel együtt tévedésben van az ország zöme is, mert nem képes kitérni a „magánügy-e a buziság” narratívája elől, miközben a „lehetek-e az, aki vagyok” kérdésfelvetést alig hallja meg. Nem azért fontos a melegfelvonulás, hogy bárki szoknyába öltözve táncikálhasson, hanem azért, hogy ne lehessen senkit fenyegetni, bántani, megalázni azért, amilyen emberként meghatározza önmagát. Nem melegügyről van szó, hanem arról, hogy jobban félünk-e attól, hogy egy transzvesztita mellett fényképeznek le a köröndön, mint attól, hogy mások mondják meg, mi esztétikus, és mi provokatív, mi elfogadhatatlan, amit pedig utóbbinak gondolnak, azt ütik-vágják.

Hétvégén a melegek (és a Magyar Gárda demonstrációin a romák is) elsősorban a rendőrökben bízhatnak, ami ugyan pozitív a testület szerepének elmúlt húsz évben bekövetkezett változása tekintetében, ugyanakkor annyit megőrzött a korábbiakból, hogy újra és újra megérezhetik, nincs társadalmi szolidaritás. Azt se felejtsük el, hogy ezt a fenyegetősdit, tojásdobálósdit a szabad vélemény-nyilvánítás hamis szoknyája alá rejtik honfitársaink. Eközben a csendes többség sajnos azt nézi, hogy a „szőnyeg szélére állított” csoportok érdemesek-e a szolidaritásra, ahelyett hogy alapból állna ki mindenki amellett, hogy másnak is járjon ugyannyi jog, mint önmagának. A radikálisok csak teszik a dolgukat, a fekete-fehér látásmód, a közös ellenség tartja össze őket, de abban bízni, hogy az otthon maradók sosem fognak abba csoportba tartozni, mely az aktuális célpont, badarság. Tudjuk, hogy korábban sem volt sikeres stratégia. Biztos fontos érv a csendesek félelme a balhétól, de a melegek se szeretnek végrendeletet írni a felvonulás előtt, és ha mindenki fél, elvesztettük azt, amit megnyerni gondoltunk csaknem 20 éve.

Nem tudom, minek kell történnie ahhoz, hogy minél többen megmozduljanak, ne mérlegeljenek, viselkedjenek minta-struccként, hanem hogy megértsék, valamennyi balhéban benne van az is, aki nincs ott, de hagyja, hogy megtörténjen. Nagyon hamar ki kell lépni az apátiából, és nekiindulni. Most az Andrássy úton itt a lehetőség, éljünk vele.