Kudarc övezheti az izraeli kiberterror-ellenes kezdeményezést

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Izrael hét hónappal ezelőtt bejelentett kiberterror-elhárítási egysége szakértők szerint nagy tévedésnek bizonyult: a költségvetésen kívül a személyi állomány és a hatáskör is hiányzik, a kiszemelt műveleti vezető pedig visszautasította a felkínált munkát – írta a Háárec című izraeli napilap internetes oldalán szerdán.

Forrás: MTI

 

 

Jair Kohen, az izraeli központi katonai hírszerzés, az úgynevezett 8200-es csoport egykori vezetője forráshiányra hivatkozva nem vállalta el a feladatot. Az egység hivatalosan a héten kezdte meg működését, de ebből egyelőre semmit sem látni. A szervezet nem tudta megakadályozni azt a szaúdi hacker támadást sem, amelyben 15 ezer – más források szerint 40 ezer – izraeli hitelkártya adatait lopták el és tették közzé a világhálón.

 

cyber_terror.jpg

Egyes tisztségviselők szerint ez nem is az ő feladatuk lett volna, hanem a rendőrség számítógépes bűnözéssel foglalkozó alosztályáé, amelynek látóterébe eddig főként pedofíliával kapcsolatos esetek kerültek. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban amikor tavaly májusban bejelentette a szervezet létrehozását, a létfontosságú hálózatok védelme mellett a hitelkártyaadatok védelmét is megemlítette feladatai között. Egy magas rangú biztonsági tisztségviselő szemfényvesztésnek nevezte az új egységet.

“A szép szavak sehova sem vezettek” – mondta a szakértő kedden, megjegyezve, hogy “két és fél ember még nem alkot ütőerőt”. Szerinte “ezt a miniszterelnöki hivatalnak kellene felügyelnie, de valójában senki sem gondolja, hogy a kormányfőnek van ideje ilyesmire, vagy hogy jelenleg bárkit is komolyan érdekelne az egység sikere.” A tisztségviselő szerint valóban szükség van a kiberbiztonságért felelős szervre, de vannak testületek, amelyek nem akarják segíteni ezt az egységet, és a projektet egyébként sem karolta fel senki.
 

[popup][/popup]