Interjú Borbély Szilárddal: Isteni igazság, emlékezet

Szögi Lajos tiszavasvári földrajz–biológia szakos tanár 2006. október
15-én Olaszliszkán elsodort autójával egy roma kislány, akinek bár nem
lett semmi baja, a feldühödött rokonság a tanárt két lánya szeme láttára
agyonverte. Borbély Szilárd író drámát írt a történetből Az
olaszliszkai címmel. Vele beszélgettünk.

 

 

forrás:haon.hu

Az olaszliszkai címmel írt drámát Borbély Szilárd író. A mű túlmutat a 2006-ban történt gyilkosságon.

A történet alapjai az olaszliszkai történet, Szögi Lajos története, a drámában megjelent cikkekből és a dokumentumkötetből is idéz, ám a mű túlmutat a történtek dokumentálásán. Miért íródott a darab? Mire keresi a választ? Van-e, lehet-e valamiféle magyarázata az ott, akkor történteknek?

Borbély Szilárd: Nem feladata magyarázatot keresni. A legkevésbé sem akartam dokumentumdrámát írni, noha igyekeztem tárgyszerű lenni. Ez az eset különösen darázsfészek. Nem szívesen nyúltam bele. Azonban a hírek világa a felejtésre épít, hogy mindig jön egy újabb eset, amellyel egy-két este erejéig borzolják a kedélyeket. A folyamat lényege, hogy az előzőt a következővel kitöröljék. Hogy ne legyen a közösségeknek emlékezete. Mert az emlékezet erőt és tartást ad, és tanulsággal szolgál, vagyis morális jelentéssel. Emlékezni munka. Sokszor kellemetlen, de muszáj.

A Szögi Lajos-féle történet mellett megjelenik egy másik szál: az idegen turista története, aki azért érkezik Olaszliszkára, hogy a  helyi zsidó kultúra iránt érdeklődjön, a zsidó  temetőbe menne emlékezni. Úgy tűnik, a helyiek már rég elfelejtették a helyi zsidóságot. A zsidó kultúrára való utalások: a bibliai Jób-történet, a gödölyemese is erre a kultúrára utal. A keresztény-zsidó-cigány kultúra jelenik meg együtt, és az ő konfliktusaik is. Miért? Mi a célja vele?

Borbély Szilárd: A közösségi emlékezet hiánya nem jelenti azt, hogy nem él tovább valami búvópatakszerűen. Olaszliszka Friedländer Herman, a csodarabbi sírja miatt a hászid zsidóság egyik szent helye. De hová tűntek a hászidok? Kelet-Magyaroszág falvaiban mindenütt kisebb-nagyobb közösségek éltek. Mára a nyomukat is eltüntették. És mi emlékeztet a néven túl a liszkai olasz vagy vallon telepesekre? Az emlékezet hiánya megbosszulja magát. Az erőszak erőszakot szül. A felejtés ismétlést. A kultúrák konfliktusa nem emberek, hanem sokkal mélyebb erők szemben állása. Ezért dokumentumként nem lehet elbeszélni.

A mű végkifejlete számomra egyrészt az, hogy emlékeznünk kell, nem szabad elfelejtenünk a történteket. Mintha a felejtés ellen íródott volna. Ez a cél? Hogy ne felejtődjön el, ami történt, mint ahogy elfelejtették sokan az olaszliszkai zsidók történetét is? Ahogy elfelejthetik a  holokausztot?

Borbély Szilárd: Pontosan. Nincs más mód, hogy Szögi Lajosnak igazságot lehessen szolgáltatni. Nincs olyan bíróság, amely az áldozat és a hozzátartozók szenvedését, és általában a közösség fájdalmát képes volna enyhíteni. Mert nem csak a Szögi családnak okozott ez az eset fájdalmat. Akit megrendített a hír, abban együttérzés született. Magyarokban és cigányokban egyaránt. Az együttérzésben pedig olyan energiák jelentek meg, amelyeket a média üzemmódja ki akar törölni. A veszteségből pedig erőt kell meríteni. Meg kell tanulni a fájdalmat vigasszá fordítani át, hogy a tanulság megváltoztassa az életünket. A cigányokét és a magyarokét egyaránt.

Ugyanakkor az is kiolvasható számomra a darabból, mintha nem lenne földi igazság. Illetve felteszi a kérdést: létezik-e egyáltalán, létezhet-e földi igazság? Mintha csak isteni igazság létezne, az azonban – erre utal a gödölyemese – nagyon is van. Valóban így érzi? De ha ez így van: nem oldja-e ez fel a bűn alól az elkövetőket?

Borbély Szilárd: Jól látja, de a szavaiból úgy érzem, ezt nem tudja elfogadni. A bűn és a büntetés jogi kategóriái általában is nagyon gyenge lábakon állnak. Szögi Lajos halála pedig lincselés volt, amelyre hatványozottan igaz ez. Ki a gyilkos? Nincs válasz. Nincs egy gyilkos. Gyilkosok vannak. De lehet kollektív a bűn? És kollektív a büntetés? És mi tudja visszaadni a Szögi-lányoknak az élet önfeledtségét, amihez nekik épp úgy joguk volna, mint minden kortársuknak? És másrészt milyen bírósági ítélet, milyen büntetés volna képes levenni az olaszliszkai lincselőkről a bűn pecsétjét? Ebben a világban egyik kérdésre sincs megnyugtató válasz.

A dráma szerepelt az idei POSZT-on, megjelent legújabb kötetében, hangjáték készült belőle. Elégedett-e az utóéletével? Tervezik-e színpadra állítani?

Borbély Szilárd: Van érdeklődés színpadi bemutató iránt is. De a lényeg, hogy újra ráirányította a figyelmet erre az ügyre, amely túlmutat önmagán. A szöveg éli a maga életét. Én ennyit szerettem volna. Nekem ez személyes ügyem, mert az én szüleim is gyilkosság áldozatai lettek, és a rendőrség érdemben nem nyomozott. Ez egy ilyen ország.
 
Borbély Szilárd
Az 1964-ben született Borbély Szilárd József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem docense, az irodalomtudományok kandidátusa. Az olaszliszkai a Szemünk előtt vonulnak el című, drámáit tartalmazó kötetben, 2011-ben jelent meg.