Hiába várták Hitlert Tatabányán

A Bicske melletti Óbarokon, az Ady Endre utcában három 21-es számú
ház áll. Mi azt az egyet keressük, ahol Nagy Gábor őstermelő és
festőművész él iparművész feleségével. A hátsó kertben kecskék fogadnak,
mint utóbb kiderül, egyikük – az, amelyik két lábbal a karám tetejére
támaszkodva figyel – a Jar Jar Binks nevet viseli, Lucas idétlen
kreatúrája után a Csillagok háborújából.

 

 

 

forrás: hetek.hu

 

Az ötvenes házaspár néhány évvel ezelőtt költözött Óbarokra, mert a feleség édesanyja folyamatos ápolásra szorult. Három-négy állást is elvállaltak, az utóbbi években azonban egyre nehezebbé vált a megélhetés. Pedig disznót vágnak, kecskét fejnek, a feleség ékszereket készít, a férfi képeket fest, tavaly ilyenkor még bejelentett állása is volt egy magánnyomozó cégnél.

Kétszintes ház, a nappali falát festmények borítják. Nagy Gábor azt írja a honlapján, hogy tíz éve foglalkozik festészettel, de hozzáértők szerint kilenc és felet nyugodtan letagadhatna. Nem értek a festészethez, de azt megkockáztatom, hogy Nagy Gábor tényleg nem egy Michelangelo.

Ő maga inkább őstermelőként határozza meg a foglalkozását: olyan őstermelő, aki szabadidejében ecsetet ragad. Tájképek, csendéletek, néger kisfiú, Angelina Jolie, szentképek, négyszemű férfi és a legkülönbözőbb témájú képek fogadják a látogatót. A ritkaságok a belső szoba falán lógnak. Hitler szemből, Hitler félprofilból, Hitler nagykabátban, birodalmi sas díszítette tányérsapkával. Nagy Gábor azt fejtegeti, hogy távol állnak tőle a náci nézetek, de valamiből meg kell élni. „Szörnyű embernek tartom, de el kellett dönteni, hogy visszautasítom, vagy eszünk, mert ezt lehet eladni. Nem sokat gondolkodtam. Az ember ilyenkor lemegy kutyába, elveti a korábbi gondolatait, és tolja az ipart ezerrel.”

Mindez hat-hét évvel ezelőtt kezdődött. „Van egy honlapom, és mivel eléggé bolondosra sikerült, az odalátogatók meg mertek szólítani, hogy Hitler kell, Horthy kell, Gömbös Gyula kell, Sztálin kell, Putyin kell. Annyira nem vagyok őrült, hogy meghirdettem volna ezeket a képeket: alighogy elkészült a weboldal, néhány nappal később érkezett egy levél, hogy vállalok-e Hitlert.”

Az üzlet beindult. Akril, olaj, akvarell vászonra vagy akvarell papírra – mindezt lelevelezi a megrendelő és Nagy Gábor, a mester pedig elkészíti a művet a kívánt méretben, a kívánt kerettel. Egy portré egy-két nap alatt megvan. Nagy Gábor ügyel rá, hogy önkényuralmi jelképek ne kerüljenek a képekre – kinek hiányzik egy jogi procedúra? Így aztán Hitlerein alig látszik a horogkereszt.

„A festészet a mellékes jövedelem, de nagyon kell, mert így is egyik pillanatról a másikra élünk. Három-négy dolgot csinálunk egyszerre, abból már illő lenne megélni egy ötvenéves embernek, de nem lehet. A házat nem akarjuk elveszíteni. Egész életünkben azért dolgoztunk, hogy legyen egy házunk, egy autónk, biztos megélhetésünk. Kölcsönt vettünk fel, de a gyenge forint miatt a törlesztőrészlet az egekbe ugrott.”

Erkölcsi dilemmákról kérdezem Nagy Gábort. Őszintének tűnik, de zavaros. Azt mondja, nehéz volt Hitlert festenie azok után, hogy erősen jobbikos fiának elmagyarázta, miért nem helyes faji alapon gondolkodni, gyűlölni a cigányokat, zsidókat.