Tarlós levette a műsorról Csurkát

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Tarlós István nem ellenzi, hogy Csurka István drámáit műsorára tűzze az
Új Színház, de felkéri Dörner György kijelölt igazgatót, hogy az
író-politikust színházában ne alkalmazza – erről tájékoztatott a
budapesti főpolgármester.

 

 

forrás:nol.hu

 

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Csurka István úr többszöri kérésem és ezt követő nyilvános felhívásom ellenére is újólag az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában – írta közleményében a főpolgármester. Ezért – bár azt nem ellenzem, hogy Csurka István sikeres drámáitműsorára tűzze – felkérem Dörner György urat, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka István urat színházában ne alkalmazza – közölte Tarlós István.

Ezzel újabb fejezetéhez ért az Új Színház ügye, amelynek kezdetén a főpolgármester arról döntött, hogy február 1-jétől a magát radikális jobboldalinak valló Dörner Györgyöt nevezi ki az Új Színház élére, méghozzá úgy, hogy Csurka lesz az intendánsa. A bejelentést követően aláírásgyűjtés kezdődött, a civilek tüntetést tartottak a színház előtt, több szerző pedig betiltotta műve színrevitelét. A Dörner – sokak által fércműnek tartott – pályázatában partnerként megnevezett színházi szakemberek közül többen elhatárolódtak a „furcsa párossal” való együttműködéstől.

A döntés, hogy a MIÉP volt elnöke ne legyen az Új Színház intendánsa, Tarlós István saját, személyes döntése volt. Senki nem gyakorolt rá politikai nyomást – mondta városházi forrásunk. A főpolgármester a közleményt azután adta ki, hogy kedden az ATV részéről felhívták a figyelmét Csurka újabb cikkére. Tarlós hivatalos elfoglaltsága miatt csak szerda délután olvasta az írást, és azonnal döntött, „mivel Csurka István jól érzékelhetően zsidózott”. Ez a főpolgármester úr szerint elfogadhatatlan – közölte forrásunk.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a kormány, illetve a Fidesz nem akart „kultúrkampfot”. Ezt a miniszterelnök sem helyeselné. Úgy tájékoztattak bennünket, hogy a kulturális kormányzat nem úgy képzelte a színházi kinevezéseket, ahogyan azt Tarlós István eldöntötte. „Rossz tanácsadókra hallgatott” – tették hozzá. A kormányzat részéről is bíztak abban, hogy „változhat a felállás az Új Színháznál”, és hogy februárig sok minden történhet. (Dörner körének eleve nem az Új Színházat szánták, hanem a Tháliát, és nem ősszel, hanem 2012 tavaszán – erősítették meg lapunknak korábban.)

Tarlósnál az verhette ki a biztosítékot, hogy Csurka a Magyar Fórum hasábjain a főpolgármester korábbi figyelmeztetése ellenére is folytatta a „szokásos zsidózást”. A legutóbbi lapszámban Soros Györgyről írt kirekesztő tematikájú kommentárt. „Kiderült, nincs magyar célja itteni jelenlétében – írta Csurka –, minden mozdulata a magyar zsidóság jól körülhatárolható részének hatalomban tartását, majd hatalomhoz juttatását szolgálja. Az amerikai zsidóság érdekeit szolgálja az izraeli befolyás és behatolás erősítésével, és az izraeli befolyást az amerikai Oscar-díjas majomkodás erősítésével.”

Csurkát most Tarlós úr kilőtte – kommentálta a döntést Márta István igazgató, aki szerint új helyzet állt ugyan elő, de ennyiben a dolog nem úszható meg. – A főpolgármester úr elkésett vele – mondta Márta. – Miután Csurka volt az egyetlen néven nevezett valaki a nyertes pályázatban, én Dörner György helyében azonnal visszalépnék. De ezt én tenném.

Nincs fordulat – mondta Gáspár Sándor színész, aki együtt játszik a Komédiumban Dörnerrel a Stílusgyakorlat című darabban. A művész az ügy kipattanásakor karakteresen elítélte Dörner ötlettelen pályázatát. – Akkor lenne fordulat – tette hozzá Gáspár –, ha a főpolgármester új pályázatot írna ki. Ilyenről eddig nem hallottam.

Dörner Györgyöt nem lehetett Tarlós bejelentése után elérni (nincs mobilja, és nem használ e-mailt). Szerettük volna megtudni Pozsgai Zsolt, az Új Színház jövendő főrendező-fődramaturgjának véleményét – személyesen őt sem sikerült elérnünk. Az író helyett egy hölgy vette fel a telefont, aki szerint amint Pozsgai elérhetővé válik, “az MTI-n keresztül mond valamit”. De hozzátette: “ha akar”.

[popup][/popup]