A magyar Guggenheim

Majdnem 70 év adósságát törleszti a Szépművészeti Nemes Marcell-tárlata
A Szépművészeti Múzeum homlokzatán Nemes Marcell Rippl Rónai József
által festett portréja függ a molinón. Nem véletlenül. A Szépművészeti
El Grecotól Rippl-Rónai-ig című tárlata részben kapcsolódik a
Rippl-Rónai emlékévhez: a festő műgyűjtő barátjának emléke előtt adózik. 

 

 

forrás:mno.hu

 

Nemes Marcell gyűjteményét, valamint az évek során kezei közt átfolyt hatalmas műkincsanyagot rekonstruálni szinte lehetetlenség lenne. Pechére rossz időben rossz helyre született, és jóval kevesebben múlott, hogy ennek ellenére Guggenheim világhírét verve a csúcsra törjön műgyűjtőként, mint azt legtöbben hinnék.

A „Golyós bolttól” a Pradoig

A kis Klein Mózes, aki 1866-ban Jánoshalmán született, a hódmezővásárhelyi „Golyós bolt” azaz a helyi méterárú kereskedés eladójaként dolgozott Grossmann Adolf boltjában. Első mentora nővére, Klein Fanni, a hódmezővásárhelyi zsidó közösség egyik prominense, Singer Lajos felesége volt. Az ő segítségükkel 1883-ban Klein Mózes elég pénzt gyűjtött, hogy Budapestre költözzön, ahol Urbán Sámuel kereskedelmi cégének üzletkötője lett.

Üzleti tehetségének köszönhetően hamar az Urbán vállalat frankfurti anyacége, a Goldschmidt alkalmazottja lett. Amikor 1904-ben hazajött Magyarországra, már jelentős vagyonnal rendelkezett, amit szinte azonnal a Nemzeti Szalon aktuális kiállításán költött el műtárgyakra.  Az elkövetkező pár évben mesés vagyonra tett szert, és a pénzt nem másra fordította, mint műkincsekre. Bárói címet vásárolt magának, sikert sikerre halmozott műkereskedőként.
A Szépművészeti Múzeumnak 1906-ban adományozta gyűjteménye első darabjait, amelyet aztán több adományhullám is követ. Neki köszönhetjük többek között Mányoki Ádám Rákóczi portréját, amit egy müncheni aukción vásárolt meg, s azonnal a magyar államnak adományozott. Ő vette El Greco híres „Bűnbánó Magdolnáját” a Szépművészeti Múzeumnak. A századfordulón szinte úgy gyarapította a nemzet művészeti gyűjteményét, mintha a sajátja lenne. Adományai lenyűgözőek voltak: több vidéki városi képtár, köztük a kecskeméti alapjait tette le, az Iparművészeti Múzeumnak is felbecsülhetetlen tárgyakat adományozott.

Már ekkor sokak szemét szúrta a semmiből jött jánoshalmi bádogos fiának üstökösszerű karrierje. A magyar arisztokráciát megszégyenítő bőkezűséggel alakította a magyar művészet arcát, és nem csak klasszikusokat, Rubenst, Tintorettot, Rembrandtot, hanem „kortársakat” is vásárolt. Míg Petrovics Elek 20 évvel később, egy már idős Rippl-Rónaitól vásárolt grafikákat, Nemes Marcell az egyik első volt, aki felismerte jelentőségét, és még 1909-ben, a „csúcson” vásárolt tőle egy 40 képből álló anyagot. Élete végéig a művész barátja maradt.

És akkor jöttek Guggenheimék…

Nemes Marcellt az első komoly, és őt emberileg is érintő csapás 1919-ben érte, amikor gyűjteményét rekvirálta a Tanácskormány. Olyan emberi tragédia volt ez számára, mint barátja, Rippl Rónai számára pár évvel korábban a francia internálás: onnan kapta a legnagyobb döfést, ahonnan legkevésbé várta. Úgy döntött, hogy Németországba költözik, és nem tér vissza. 1920 és 1930 között tutzingi kastélyában élt, de hazájával nem szakította meg a kapcsolatot, és továbbra is az egyik legaktívabb mecénása maradt. Az általa tett alapítvány például akkora volt, hogy 1921-től a második világháború végéig több mint 20 éven át biztosított magyar művészek számára ösztöndíjat.

1924-ben Nemes Marcell a Palazzo Venier dei Leonit szemelte ki gyűjteménye számára, és megvásárolta az épületet: a Canale Grande menti épület ma a velencei Guggenheim Múzeum otthona. Az, hogy Nemes Marcell nem lett olyan, mint amerikai kortársa, Solomon R. Guggenheim, aki csak 5 évvel volt nála idősebb, főleg annak köszönhető, hogy Nemes Marcell gyermektelenül halt meg 1930-ban, hosszan tartó vesebaj következtében.
A másik ok, amire csak halála után derült fény, hogy az 1929-es válság az ő vagyonát is semmissé tette: 1930-as halálát követően 1940-ig több árverésen osztották fel végleg Nemes Marcell gyűjteményét. Ezek bevétele élete utolsó éveiben felhalmozott adósságainak fedezésére ment el jórészt. Ekkor került számos műtárgy épp az amerikai Guggenheimek tulajdonába.

A kincsgyűjtő gyomrágta sírja

A harmincas években a Nemes-vagyon rendszerezésére végrehajtó bizottságot hoztak létre a család és neves személyiségek részvételével. Ennek a bizottságnak volt tagja Petrovics Elek is, aki a Szépművészeti Múzeum igazgatójaként a harmincas években ezeken az árveréseken szerezte be számos darabját a múzeum mai gyűjteményének. Nemes Marcell nevét azonban ekkor már nem nagyon illett úri körökben kiejteni.
Az 1945 utáni rezsim számára Nemes Marcell szintén nem létezett. Olyannyira, hogy elhanyagolt, gazos sírját 1960-ban a hatóságok felszámolásra ítélték, amit csak az gátolt meg, hogy – családja nem lévén – akkor még élő tisztelői magánadományokból megváltották a felszántásra ítélt nyughelyet.

Miközben Nemes Marcell egykori házában Guggenheim Múzeum nyílt, Nemes Marcell sírja ma is magányosan áll a Kerepesi Temetőben. De nem csak Nemes Marcell sírját lepi gyom. Hiányoznak a jelen Petrovics Elekjei is: azok a szürke eminenciások, akik a megfelelő kurátorok segítségével értő szemekkel és biztos kezekkel nyúlnak a lappangó szellemi örökséghez, hogy azt az utókor számára átmentsék.