Kiderült, miért nem kapott repülési engedélyt az iráni miniszter gépe
A magyar hatóságok azért nem adták meg az átrepülési engedélyt az iráni
külügyminiszter által használni kívánt repülőgépnek, mivel az nem felelt
meg valamennyi szükséges feltételnek – közölte Tóth József, a
Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője hétfőn az MTI kérdésére.
forrás:mno.hu
Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a külügyi tárcát, hogy az iráni sajtó hétfőn azt jelentette: a magyar hatóságok megtagadták az átrepülési engedélyt attól a repülőgéptől, amely az iráni külügyminisztert szállította volna. Ali Akbar Szálehi Hollandiába utazott volna, hogy részt vegyen hétfőn a vegyi fegyverek betiltásáért küzdő szervezet ülésén. Az AFP francia hírügynökség tudomása szerint több más európai állam engedélyezte a területe fölötti áthaladást az iráni politikust szállító gépnek.
Az ISNA iráni hírügynökség úgy tudja, hogy a belépési engedély megtagadása miatt a külügyminisztériumba kérették Magyarország teheráni nagykövetét, magyarázatot kérve a lépésre. Egy az ISNA által idézett külügyi forrás szerint „nem meggyőző” az a budapesti állítás, amely szerint a lépés hátterében technikai problémák álltak.
Tóth József külügyi szóvivő közleményében tudatta: az iráni külügyminiszter által vasárnap használni kívánt repülőgépnek a magyar hatóságok nem adták meg az átrepülési engedélyt, mivel sem az átrepülés iránti kérelem, sem pedig maga a repülőgép „nem felelt meg valamennyi szükséges feltételnek”. A szóvivő azt írta: „a döntés a repülésbiztonságra vonatkozó uniós szabályok, valamint a hatályos magyar eljárási rend figyelembevételével született meg”. Tóth József hozzátette, hogy a budapesti döntésről tájékoztatták az iráni felet. Ennél többet a főosztályvezető nem kívánt közölni az MTI kérdésére.
Az AFP beszámolója szerint Szálehi korábban az iráni atomenergia-ügynökség élén állt; emiatt a neve rákerült arra a listára, amelyen azok az iráni vezetők szerepelnek, akik nem utazhatnak be Európába. Miután azonban idén januárban külügyminiszterré nevezték ki, a nevét levették a listáról. Az Európai Unió csütörtökön tervez bejelenteni újabb, Irán elleni szankciókat, köztük 200 további iráni állampolgár, illetve cég vagyonának zárolását, valamint beutazási tilalom elrendelését.