Lázadoznak az első izraeli villamosjárat vezetői

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A villamost működtető City Pass konzorcium törvénytelennek nyilvánította
a sztrájkot, és a munka azonnali újrafelvételét követelte. Végül
megegyeztek, hogy a villamosok újraindulnak – ami meg is történt hétfőn
-, és tárgyalások útján próbálják megoldani a konfliktust. A
villamosvezetők arra panaszkodnak, hogy olykor naponta 10-12 órát is
dolgozniuk kell, ami veszélyezteti a közlekedésbiztonságot.

 

 

forrás: mti

Jeruzsálem – és egyben egész Izrael – első villamosvonala augusztus 19-én kezdte meg működését, és a megépítését övező heves viták, kritikák ellenére nagyon népszerű az utasok körében, nem utolsó sorban bizonyára azért is, mert egyelőre ingyenes a használata.

A 14 kilométeres, kétvágányú villamosvonal a város nyugati és megszállt keleti negyedeit köti össze a Herzl-hegytől a Herzl sugárúton, a Központi Buszpályaudvaron, majd a fő bevásárlóutcának számító Jaffa úton át a kelet-jeruzsálemi Piszgat Zeev negyedig. A vonalon 24 megálló van.

Az Izraelben újdonságnak számító közlekedési eszköz eddig különösebb incidens nélkül működött, csak nemrég dobáltak meg kővel egy szerelvényt Beit Hanina palesztin negyedben. Jeruzsálem új büszkesége több évi késéssel készült el tervezési hibák és viták, bürokratikus huzavonák és régészeti feltárások miatt, átadását eredetileg 2008-ra tervezték.

[popup][/popup]