Újabb összetűzések Kairóban koptok és a biztonsági erők között
A hétfői összecsapás annál a kórháznál robbant ki, ahol a vasárnapi
erőszakos cselekmények halálos áldozatainak holttestét tárolták. Az
összetűzés néhány órával azelőtt történt, hogy a kairói kopt keresztény
katedrálisban megkezdődött volna az áldozatok tiszteletére tartandó
gyászszertartás.
forrás:mti
Az egyiptomi hadsereg, amely Hoszni Mubarak elnök februári menesztése óta irányítja az országot, azzal bízta meg a kormányt, hogy mielőbb vizsgálja ki a 26 halálos áldozatot követelő vasárnapi erőszakcselekményeket. “A kormány utasítást kapott, hogy a lehető leggyorsabban állítson fel vizsgáló bizottságot annak megállapítására, mi történt, s tegyen jogi lépéseket mindazok ellen, akiknek bizonyíthatóan köze volt az eseményekhez, akár résztvevőként, akár felbujtóként” – adta tudtul a hadsereg az állami televízióban beolvasott közleményében, nem sokkal a legfelsőbb katonai tanács hétfői válságtanácskozása után. A Huszein Tantávi tábornok által irányított testület hangsúlyozta, hogy “továbbra is vállalja annak nemzeti felelősségét, hogy megvédje a népet” a Mubarak hatalmát megdöntő január 25-i forradalom után, “mindaddig, amíg vissza nem adja a hatalmat egy választott polgári hatóságnak”.
A kopt keresztény egyház feje, III. Senuda pápa közben a soraik közé “beszivárgott ismeretleneket” tette felelőssé a koptok tiltakozása kapcsán kirobbant összecsapásokért. A pápa háromnapos gyászt hirdetett az áldozatok emlékére. A felekezetközi feszültségek kiéleződésével és a Mubarak-ellenes forradalomban létrejött egység megbomlásával fenyegető események másnapján az egyiptomi hatóságok váratlanul bejelentették, hogy kivégeztek egy férfit, akit még tavaly év elején ítéltek halálra hat kopt keresztény meggyilkolásáért. Aggodalmát fejezte ki a keresztények elleni egyiptomi atrocitások miatt az Európai Unió több tagországának külügyminisztere hétfőn, egyértelművé téve, hogy az egyiptomi vezetésnek kötelessége vallási hovatartozásra való tekintet nélkül védelmet nyújtania az ország minden lakosának – jelentette az EU-találkozóról, Luxembourgból Veres Béla, az MTI tudósítója.
Az egyes becslések szerint csaknem 10 százalékban keresztények lakta Egyiptomban az elmúlt hónapokban megnőtt a vallásközi feszültség. Az utóbbi napokban lezajlott erőszakos incidensek a legsúlyosabbak közé tartoznak Hoszni Mubarak volt elnök év eleji távozásra kényszerítése óta. Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő a vallásszabadság tiszteletben tartásának alapvető fontosságára emlékeztette Egyiptomot, és elítélte az erőszakos cselekményeket. Franco Frattini olasz külügyminiszter “nagyon súlyos erőszaknak” nevezte a történteket, és ő is figyelmeztetett a vallásszabadság biztosításának szükségességére.
Azt is jelezte, hogy jónak látná, ha az EU egységesen elítélné a koptok elleni atrocitásokat. Felhívta a figyelmet azokra a beszámolókra is, amelyek szerint keresztények jelentős létszámú csoportjai távoznak Egyiptomból. Riasztónak ítélte a híreket William Hague brit külügyminiszter is, a német Guido Westerwelle pedig elfogadhatatlannak mondta a vallási kisebbségek elleni erőszakot. Ashton azt is hangoztatta: az EU fontosnak tartja, hogy Egyiptom úgy induljon neki a közelgő választásoknak, hogy a folyamatban mindenki egyformán részt kívánjon venni.
A rendszerváltást segítő arab tavaszt követően folytatni kell a demokratikus átalakulást egy olyan rendszer felé, amelyben mindenki számíthat emberi jogai tiszteletben tartására – fogalmazott a főképviselő. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke közleményében kiemelte, hogy “a politikai átalakulás e nehéz hónapjaiban mindent meg kell tenni az egyiptomi nép harmóniájának és egységének megőrzése érdekében”.
Buzek szerint a katonai vezetésnek is tisztában kell lennie saját szerepével az átmeneti időben, az erő aránytalan alkalmazása minden körülmények között elfogadhatatlan. Úgy vélte, az egyiptomi demokrácia fontos elemének kell lennie a katonaság polgári ellenőrzésének is.