Izrael elfogadja a kvartett javaslatát a tárgyalások felújításáról
Ez az első hivatalos izraeli reagálás az Egyesült Államok, Oroszország,
az ENSZ és az Európai Unió szeptember 23-án kiadott felhívására, hogy az
izraeliek és a palesztinok kezdjék újra a tárgyalásaikat azzal a
céllal, hogy 2012 végére meg tudják kötni a végleges békemegállapodást.
forrás: mti.hu
A jeruzsálemi nyilatkozatra válaszul Száeb Erakat palesztin főtárgyaló kijelentette, hogy ha az izraeliek elfogadják a javaslatot, akkor be kell jelenteniük a megszállt területeken lévő telepek bővítésének leállítását, és azt, hogy elvben az 1967-es háború előtti határok elvét is elfogadják.
Szerinte az izraeli nyilatkozat egyébként is csak arra szolgál, hogy “megtévessze a nemzetközi közösséget”. A palesztinok már korábban elfogadták a javaslatot. A kvartett felhívásában szerepel az a kitétel, hogy a feleknek tartaniuk kell magukat a 2003-ban elfogadott “útitervben” vállalt kötelezettségeikhez, amelyek között ott van az is, hogy be kell fagyasztani az izraeli telepépítéseket.
Jeruzsálem ennek ellenére egy hete újabb 1100 telepeslakás felépítésére adott engedélyt a megszállt Kelet-Jeruzsálemben. Ezt a washingtoni külügyminisztérium csalódást keltőnek és kontraproduktívnak minősítette. Elégedetlenségét fejezte ki egy pénteki telefonhívásában Angela Merkel német kancellár is. A Haarec című izraeli lap vasárnap egy német kormányforrást idézve azt írta, hogy a kancellár “dühös” volt, és “nem hitte el Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő egyetlen szavát sem”.