Le Pen egy izraeli lapban biztatja a francia zsidókat szavazásra
Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) vezetője a Maariv című izraeli napilap csütörtöki számában megjelent interjúban arra kérte a franciaországi zsidókat, hogy szavazzanak rá a francia elnökválasztások vasárnapi első fordulójában.
“A francia és Franciaországhoz kötődő zsidóknak, akiknek érdekei egybeesnek Franciaországéival, tömegesen rám kell szavazniuk – jelentette ki az FN jelöltje, aki azt állította, hogy vannak zsidó barátai és vannak zsidók a pártjában is. Ugyanakkor Le Pen úgy vélekedett, hogy “nincsen zsidó szavazat”, mert a franciaországi zsidókat “társadalmi státusuk osztja meg”.
Jean-Marie Le Pen |
A francia politikus mindazonáltal nem vonta vissza 1987-es, nagy vihart kiváltott kijelentését, amelyben a gázkamrákat “a második világháború története részletkérdésének” tekintette. “Soha nem tagadtam a Soát. Csak azt mondtam, hogy a gázkamrák csupán a második világháború egyik részletkérdését jelentik. Ennek a kijelentésnek nem kellett volna haragot kiváltania” – mondta Le Pen a Maarivnak.
A Nemzeti Front elnöke szerint tény, hogy 2002-ben a zsidók őrá szavaztak. “Valószínűleg jobban érzik, mint én azokat a veszélyeket, amelyek Franciaországot a közbiztonsági helyzet miatt fenyegetik” – tette hozzá. Le Pen szerint a választás esélyese, Nicolas Sarkozy, ugyanolyan “demonizálás” áldozata, mint ő, mert a francia nagyvárosok külkerületeiben kitört zendülés idején, még belügyminiszterként, “csőcselékről” beszélt.
Nicolas Sarkozy |
Sarkozyvel kapcsolatban Le Pen kifejtette: a politikus, aki “anyja révén görög zsidó, de nem zsidó magyar ágról“, mindig a zsidó szervezetek és Izrael pártján állt, továbbá nagyon Amerika-barát, de nem minden zsidó áll mellette. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy Sarkozy több százezer afrikai és muzulmán bevándorlását tette lehetővé.
(Forrás: MTI)