Holokauszt emléknap: politikusok beszédei, nyilatkozatai, megemlékezések, javaslatok

Szili Katalin: Európában ismét felütötte fejét az antiszemitizmus. Sok ezren – közöttük a közjogi méltóságok és a pártok képviselői – vettek részt tegnap este a holokauszt áldozataira emlékező fáklyás felvonuláson, az Élet menetén. Előtte a Terror Házánál tartottak megemlékezést: ezen a szocialista Szili Katalin és a fideszes Balog Zoltán is beszédet mondott.

	Egy emlékező

Április 16-án van a holokauszt hazai és – a naptári egybeesés miatt – nemzetközi emléknapja. 1944-ben a kárpátaljai településeken ekkor kezdődött meg a magyarországi zsidóság gettóba zárása.

Vasárnap délután a Terror Háza Múzeum előtt rendeztek megemlékezést. Korábban, amikor ezen a helyszínen (jobboldali kötődésű) gyűléseket tartottak, általában az egész Andrássy utat le kellett zárni. Tegnap erre nem volt szükség, az esemény néhány száz embert vonzott. Ritka alkalmat szalasztottak el a távolmaradók: manapság kuriózumnak számít, ha jobb- és baloldali politikusok hajlandók együtt mutatkozni. Vasárnap ez történt. Zsidó és keresztény egyházi vezetők mellett – többek között – Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Hiller István MSZP-s miniszter is jelen volt.

Elsőként Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója lépett a mikrofonhoz. Hangsúlyozta, hogy ami a második világháború idején történt a zsidósággal, arra nincs mentség, nincs magyarázat. Európa és Magyarország tragédiája ez. A közös emlékezés – folytatta – újra öszszeforrasztja az erőszakkal szétvert közösségeket, és ezekből a közösségekből áll össze a nemzet, a haza.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor fejet hajtunk az áldozatok emléke előtt, akkor mementót állítunk azoknak, akik életük árán nemet mondtak az intézményes emberirtás rendszerére. A holokauszt fordulópontot jelentett az emberiség fejlődéstörténetében – az emberi létezés, mondta a házelnök, a régi módon már nem folytatható a holokauszt után.

Tisztán kell látnunk ugyanakkor – jelentette ki -, hogy kontinensünkön, akár egy vírus, ismét felütötte fejét az antiszemitizmus, az etnikai és vallási intolerancia. Ezek a jelenségek súlyos veszélyeket hordoznak magukban, fenyegetik a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság értékeit. Az utánunk jövő nemzedékeket meg kell tanítanunk arra, hogy az alapvető emberi értékek védelmében mindig fel kell emelnünk a szavunkat.

	Balog Zoltán

Balog Zoltán így emlékezett az áldozatokra: “A vérük a mi vérünk volt, ugyanaz a vér, ugyanaz a teremtés, ugyanaz a sérthetetlen emberi méltóság. Amikor a holokauszt áldozatait gyászoljuk, akkor az egy vérből teremtett emberiség áldozatait gyászoljuk, a nemzet szívén ejtett sebet“. A fideszes politikus szerint “nem törődve azzal, hogy mások, politikai és egyéb ellenfeleink hogyan használják fel önvizsgálatunkat, újra és újra nézzünk magunkba: megteszünk-e minden tőlünk telhetőt azért, hogy azok, akik egykor tudatlanságból, ostobaságból, érdekből, gyűlöletből a nemzetiszocialista eszmék foglyaivá lettek, ne találjanak Magyarországon követőkre“. Balog Zoltán – feltehetően a miniszterelnök nemrégiben adott nyilatkozatára célozva – úgy vélte, az önvizsgálat mellett azt is meg kell kérdezni, hogy azok, akik ma Magyarországra, a magyarokra az antiszemitizmus bélyegét sütik, milyen szándékból teszik ezt. Az indulatok csillapításában érdekeltek-e, vagy inkább a még nagyobb békétlenségben? Ne engedjük – mondta -, hogy az antiszemitizmus vádját bárki ellen “politikai, kommunikációs csodafegyverként” használhassák.

Az egybegyűltek egy része a Terror Házától átment a Páva utcai Holokauszt Emlékközponthoz, és csatlakozott az ott várakozó sok ezer emberhez. A kora esti órákban innen indult az Élet menete elnevezésű felvonulás, élén Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, a közjogi méltóságokkal, nagykövetekkel és a pártok képviselőivel.

A Dohány utcai zsinagóga kertjében felállított színpadon Horváth Csaba főpolgármester-helyettes köszöntötte az érkezőket. A vészkorszak halálmeneteire csak az Élet menete lehet a válasz – állapította meg. A műsorvezető, Till Attila hangsúlyozta, hogy a holokauszt minden tizedik áldozatát – jóval több mint félmillió zsidót és romát, másságukért vagy politikai meggyőződésükért üldözött embereket – magyar állampolgárként ölték meg. A legnagyobb náci megsemmisítőtábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozatát a náciknak segédkező magyar kormány parancsára a magyar hatóságok deportálták Magyarországról. Emlékeznünk kell arra, hogy a magyar állam megtagadta, meghurcolta, kifosztotta és a halálba küldte sok százezer polgárát. Voltak eközben bátrak, több ezer ember, akik életük kockáztatásával mentették az üldözötteket: mégis nehéz feldolgozni azt a tényt, hogy a többség passzívan nézte honfitársai kálváriáját.

Többek között Szili Katalin, Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Intézet igazgatója és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója mondott beszédet. Erdő Péter bíboros, a katolikus püspöki kar elnöke levélben küldte el üzenetét. “A múltra való emlékezés építő erő kell hogy legyen a jövőre. Elődeink sorsa, szenvedése és helytállása aktuális üzenetet hordoz: az igazság és a szeretet erejével kell törekednünk az emberek közötti békére” – írta. Warren L. Miller, az USA elnökének különmegbízottja felavatta a zsidó életeket mentő XXIII. János pápa emlékére készült emléktáblát.

Még tegnap éjjel az Élet Menete Alapítvány szervezésében több százan utaztak Lengyelországba, az Auschwitz-Birkenau haláltábor területére, hogy tízezer zarándoktársukkal közösen részt vegyenek a nemzetközi megemlékezésen.

A bűnt nem sikerült kitépni

A holokauszt áldozatairól tartottak ünnepélyes megemlékezést vasárnap a Cipők a Duna-parton emlékműnél is, ahol Iványi Gábor metodista lelkész úgy hatvanfős hallgatósága előtt fejtette ki: 63 évvel ezelőtt nagyjából ekkora csoportokban hajtották az embereket az emlékmű helyére, és lőtték őket a Dunába. “Nem ünnep ez, hanem emlékezés: az elveszett családtagokra, szeretteinkre“. Vitányi Iván MSZP-s képviselő azt mondta: “a bűnt még nem sikerült kitépnünk a társadalom belső tudatából“. “Olyan hangok erősödnek, amelyek tagadni vagy bagatellizálni akarják a holokausztot“.

Czene Gábor (Forrás: www.nol.hu)

 

Magyar tragédia volt a holokausz Interjú Schmidt Máriával a Terror Háza múzeum főigazgatójával

 

	Schmidt Mária

A holokauszt áldozatainak emléknapján, vasárnap délután négy órakor a Terror Háza Múzeum előtt tart közös megemlékezést az Országgyűlés Hivatala, Terézváros önkormányzata, a Zeneakadémia és a múzeum.

– Hogyan lehet emlékezni a holokauszt áldozataira Budapest közepén, egy tömegrendezvényen?

– Arra gondoltunk, hogy tiszteletünket az áldozatok előtt a csenddel és néma főhatással fejezhetnénk ki leginkább. A Belváros nem igazán alkalmas erre. Ezután döntöttünk a komolyzenei koncert mellett. A zene ugyanis univerzális erő. A Zeneakadémia tanulóinak ötvenfős kórusa koncertezik majd.

– Hagyományteremtő rendezvényt terveznek?

– Igen, reméljük, hogy a közös országgyűlési, terézvárosi és zeneakadémiai szervezéssel kifejezésre juttathatjuk: a holokauszt a magyar társadalom ügye, nem zsidó belügy. A közös emlékezés nagyon fontos. Úgy kell az áldozatokra emlékeznünk, mint a magyar nemzeti közösségnek az áldozataira, akiket 1944-ben, a nemzetből kitaszítva vittek a pusztulásba. Több mint félmillió nemzettársunkat veszítettük el. Ez magyar tragédia. A nemzet erősebbé és összetartóbbá válik, ha képesek vagyunk osztozni egymás fájdalmában. Ezért várunk vasárnap mindenkit a rendezvényre.

(Forrás: Magyar Hírlap)

A miniszterelnök közleménye a holokauszt emléknapja alkalmából

	Gyurcsány Ferenc

A Holokauszt az európai civilizáció közös tragédiája, és az egyes országok saját, nemzeti tragédiája is. Így vagyunk ezzel mi, magyarok is: az áldozatok között sok

százezer volt a magyar, és sajnos a gyilkosok között is ott voltak honfitársaink. Ha a több mint hatvan évvel ezelőtti szörnyűségekre gondolunk, ezért érezhetünk egyszerre gyászt és bűntudatot. És ezért nem túlzás azt állítani, hogy több mint hatvan évvel ezelőtt Auschwitzban – amely a Holokauszt komor jelképévé vált – bizony mindannyiunkból meghalt valami.

Auschwitzcal, a Holokauszttal örökre megváltozott a világ. A kirekesztő szavak és jelképek többé nem tekinthetők ártatlannak. Sem a gyűlöletbeszéd, sem a kirekesztő ideológiák jelképei, zászlói nem számíthatnak elnézésre, türelemre a túlélők nemzedékeitől. Tőlünk, mai magyaroktól, akik különbözőségeink ellenére bizonyosan közösek vagyunk egy valamiben. Abban, hogy a magunk eszközeivel el akarunk követni mindent azért, hogy ami a Holokauszt során történt, az ne történhessen meg soha többé. A mostanihoz hasonló emléknapok éppen ezért fontosak: hogy a múlt felidézésén túl szembenézzünk a saját felelősségünkkel, számba vegyük a magunk eszközeit abban, hogy egy befogadóbb, türelmesebb, békésebb világot hagyjunk az utódainkra. Mert mindannyiunknak vannak eszközeink. Elsősorban a mintaadás,a gyermeknevelés: mai szavainkon és tetteinken múlik, hogy milyen lesz a világ holnap.

Akinek az életében megadatott az öröm és az óriási felelősség, hogy gyerekeket nevelhet és taníthat; akit az a megtiszteltetés ért, hogy a köz ügyeivel foglalkozhat; de az is, aki csak a barátaival és szeretteivel szokott vitatkozni, beszélgetni az élet fontos dolgairól, annak mind felelőssége van abban, hogy olyan hellyé tegyük a hazánkat, ahol a Holokauszt nem történhet meg soha többé. Rajtunk múlik, a szavainkon és hallgatásunkon, a tetteinken és a tétlenségünkön, mert nem szabad elfelejtünk egyetlen pillanatra sem, hogy a hatvan évvel ezelőtti borzalmak sem a gázkamrák felépítésével kezdődtek, hanem a gyűlölet és a kirekesztés szavaival. Fejet hajtok az áldozatok emléke előtt.

Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnök, Kelt: Budapest, 2007. április 15. vasárnap, (Forrás: MTI-OS)

 

Dr. Szili Katalin a Magyar Országgyűlés elnökének beszéde a Terror Háza Múzeum megemlékezésén

 

„… megeshet, hogy a képzelet

még pontosan visszatükrözi a

valóságot, csak a szó töri meg,

amikor rá kéne dupláznia.” (Bertók László)

Honfitársaim!

	Szili Katalin

Ma, amikor a Terror Háza Múzeum megemlékezésén fejet hajtunk az ártatlan áldozatok, a megmentésükért harcoló s életüket áldozó katonák, ellenállók, életmentők emléke előtt, mindörökkön élő mementót állítunk azoknak, akik – életük árán – nemet mondtak az intézményes emberirtás rendszerére. Arra az intézményes emberirtásra, amely egyebek mellett az iparszerű, milliókat elpusztító tömeggyilkosságával a holokauszt egyedisége.

Ma, amikor a 63 évvel ezelőtti borzalmakra emlékezünk, azt is tisztán kell látnunk, hogy kontinensünkön – akár egy vírus – ismét felütötte fejét az antiszemitizmus, az etnikai és vallási intolerancia. Márpedig ezek a jelenségek továbbra is súlyos veszélyt hordoznak magukban, fenyegetik a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság európai és nemzetközi értékeit.

Megemlékezők!

A nácik által megvalósított vészkorszak – a holokauszt – fordulópontot jelentett az emberi szenvedéstörténetben. Máskor is akadtak vészes időszakok, amikor az ember embertelensége kendőzetlenül megmutatkozott, de ehhez foghatót még soha senkise látott.

A faji megkülönböztetésen alapuló lealacsonyítás és a modern nagyüzemi népirtás sehol sem kapcsolódott olyan olajozottan egybe, mint a XX. század legnagyobb szörnyetegében, a hitlerájban. Ha az ember nézi a korabeli képeket a haláltáborokról, valóban megjelenik előtte a felfoghatatlan.

Ez volna a homo sapiens? Lehetséges, hogy ezt is az ember tette? – kérdezzük magunktól riadtan. Minden ép eszű embert le kell, hogy taglózzon az Auschwitzok máig ható irracionális racionalitása. A gázkamrákat, embertársaim, soha sehol senkinek nem lehet és nem szabad megértenie. Az emberi létezés a régi módon már nem folytatható a holokauszt után. Auschwitz örökös súllyal terheli meg minden szavunkat.

Auschwitz után az emberi lelkek számára már nemcsak holmi politikai jelképet, hanem a faji alapon üzemszerűen működő, természetellenes halált kell, hogy jelentse a horogkereszt. Auschwitz után már nem lehet többé büntetlenül „zsidózni’, „cigányozni” még akkor sem, ha ezt néhol némelyek akár bíróilag engedélyeznék is .

Auschwitz után, ha emberek vagyunk, nem használhatunk olyan jelképeket és olyan szavakat, amelyekről egyszer már bebizonyosodott, hogy utánuk a füstölgő halál következik.

Honfitársaim!

A keresztények, a kétkedők és az ateisták legjobbjai szerte a világon mindenütt fejet hajtanak a vészkorszak mártírjainak emléke előtt.

Hiszem és tudom, hogy ez nem a szokásos és szokványos, rutinszerűen visszatérő emlékezés.

Hiszem és tudom, hogy bár az ártatlanok életét nem vagyunk képesek visszaadni és bizonyára a fájdalmakat se tudjuk enyhíteni, az őszinte megrendülés azonban mégis jobbá tesz minket, s reménnyel tölti el mindannyiunk szívét.

S eltölti azzal az emberséges keménységgel is, hogy ami volt, azt sohase feledjük. Csakhogy a múltra nem az önkínzás és még kevésbé a bosszú kedvéért kell emlékeznünk.

Hanem azért, hogy a füstölgő halál jelképezte embertelenség visszatértét, jelentkezzék bármi formában is, egyszer s mindenkorra megakadályozzuk.

Hiszen azt már a legkorábbi emberi civilizációk bölcsei is tudták, hogy a múlt ismerete nem csupán öncél, hanem csakis ez vezethet egy jobb jövő biztosabb megalapozásához.

Tehát a múlt tudatosítása nemcsak politikai, erkölcsi kötelességünk, hanem a jövő érdekében végzett munka is.

Nekünk, magyaroknak a holokauszt sok százezer zsidó és roma honfitársunk elpusztítását jelentette.

Ezzel és minden más áldozat sorsával szembesülve mindenembertársunkkal együtt a leghatározottabban ki kell mondanunk, hogy az utánunk jövő nemzedékeket meg kell tanítanunk valamire, ami nélkül nem létezhet emberhez méltó civilizáció.

Gyerekeinket, unokáinkat meg kell tanítanunk arra, hogy az alapvető emberi értékek védelmében mindig és minden körülmények között fel kell emelniük szavukat.

Meg kell tanítani arra is, hogy mindez szükséges, de nem elég.

Mert tenniük is kell az elnyomás, az embertelenség és a kisebbségek hátrányos megkülönböztetése, magalázása és kiirtása ellen.

Mégpedig hathatósan kell cselekedniük, mert a hátrányos megkülönböztetésből előbb szegregáció, aztán a megalázás és a kiirtás következik.

Keserű múltunkból okulva a leghatározottabban fel kell lépnünk az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, az intolerancia minden megnyilvánulása ellen.

Mert bár a politika a kompromisszumok művészete is, van amiben nem ismerünk alkut. Arra kell felszólítanunk minden embert, hogy ítélje el az intolerancia megnyilvánulásait és a fajgyűlöletre uszítást, valamint a zaklatást és a faji erőszak minden megnyilvánulását;különösen és fenntartás nélkül ítélje el az antiszemitizmusból fakadó minden cselekedetet és annak minden kifejeződését;

különösen ítélje el a vallási és faji gyűlölet vagy intolerancia által motivált erőszak mindennemű megnyilvánulását, köztük a zsidók, muzulmánok vagy más hitűek vallási helyei, szentélyei és kegyhelyei, valamint a kisebbségek – például a romák – ellen irányuló támadásokat.

Ezért ma, itt és vele együtt mindenütt a világban a gyász és a kegyelet érzése mellett éberséget is kell tanúsítanunk. Nem engedhetjük meg, hogy egyetlen vallási vagy etnikai kisebbséget akár csak verbális erőszak, fenyegetés érjen.

Nem engedhetünk abból az emberi parancsból, hogy a jövő nemzedékek biztonságban, emberségben és félelem nélkül élhessenek, és egy jobb világban bontakoztathassák ki képességeiket. Reményeim szerint ez a mai megemlékezés is a jövőt szolgálja.

„A hallgatás, mellyel a halottak sírja előtt állunk, elintéz valamit, amit az élők minden szókincsükkel sem tudnak soha elintézni.” (Márai Sándor)

Dr. Szili Katalin a Magyar Országgyűlés elnökének beszéde a Holokauszt Áldozatainak Emléknapján

Zsidó és keresztény testvéreim!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Önökkel együtt emlékezhetek. A fájdalom, amit most közösen érzünk, elmondhatatlan.

Hiszen sok millió – köztük több mint 600.000 magyar – zsidó emléke előtt hajtunk most kegyelettel fejet.

Emlékezünk és fejet hajtunk tehát, miközben persze a holokausztra nem lehet a szokványos módon emlékezni! Theodor Wiesengrund Adorno, a XX. század egyik legkiválóbb filozófusa azt mondta, hogy „Auschwitz után nem lehet többé verset írni.” Gondoljunk csak bele, mit jelent valójában ez a mondat!

Azt üzeni, hogy az emberiség többé nem érdemli meg a verset, ezt az egyik legnagyszerűbb emberi produktumot.

Azt mondja, hogy a költők kezéből ki kell, hogy essék a toll, mert amit a holokauszt jelent, az maga a emberben megtestesült embertelenség és maga a megemészthetetlen, tömény fájdalom. S ha Adornó felszólítása nem is vált valóra, a filozófusnak mégis igaza, ha felfogjuk a szavaiban rejlő intést. Ha felfogjuk azt, hogy az emberi létezés a régi módon már nem folytatható a holokauszt után. Hiszen a verset ugyan nem vette el tőlünk Auschwitz, de azért rettenetes súllyal terheli meg minden szavunkat.

Auschwitz után az emberi lelkek számára már nemcsak holmi politikai jelképet, hanem a faji alapon üzemszerűen működő, természetellenes halált kell, hogy jelentse a horogkereszt.

Auschwitz után már nem lehet többé büntetlenül „zsidózni’, Auschwitz után, ha emberek vagyunk, nem használhatunk olyan jelképeket ésolyan szavakat, amelyekről egyszer már bebizonyosodott, hogy utánuk a füstölgő halál következik.

Zsidó és keresztény testvéreim!

A kétkedők és az ateisták legjobbjai szerte a világon mindenütt fejet hajtanak a zsidó és a nem zsidó mártírok emléke előtt. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez nem a szokásos és szokványos, rutinszerűen visszatérő emlékezés!

Hiszem és tudom, hogy bár az ártatlanok életét nem vagyunk képesek visszaadni és bizonyára a fájdalmakat se tudjuk enyhíteni, az őszinte megrendülés azonban mégis jobbá tesz minket, s reménnyel tölti el mindannyiunk szívét. S eltölti azzal az emberséges keménységgel is, hogy ami volt, azt sohase feledjük. De a múltra nem az önkínzás és még kevésbé a bosszú kedvéért kell emlékeznünk, hanem azért, hogy a füstölgő halál jelképezte embertelenség visszatértét, jelentkezzék bármi formában is, egyszer s mindenkorra megakadályozzuk. Reményeim szerint ez a mai nap is ilyen reményteljes és emberségesen kemény nap és ez a megemlékezés is a jövőt szolgálja.

Kedves barátaim!

A huszadik század „mohácsai” sorában a magyar zsidóság többségének elpusztítása semmivel össze nem mérhető borzalom. A százezernyi meggyilkolt pótolhatatlan veszteséget jelentett az egész nemzet számára. A gyakorlatilag teljesen asszimilálódott, magát magyarnak tekintő hazai zsidóság többségének végzete az európai háború utolsó évében a nemzet szörnyű öncsonkítása is volt.

Ha ábrázolni próbálnánk a kirekesztés korszakának nemzeti kártételeit, sorolhatnánk a magyar tudomány emigrációba kényszerült jeleseit, a világhírű „marslakókat”, akik közül sokan részben az államilag intézményesített antiszemitizmus miatt hagyták el hazájukat, miközben idegenben évtizedeken át híven megőrizték anyanyelvüket, magyar kultúrájukat. Utalhatnék egy tragikusabb listára, az elpusztított írókra: Radnóti Miklósra, Sárközi Györgyre, Szerb Antalra, a publicista Bálint Györgyre, a festő Ámos Imrére és Farkas Istvánra, a tudós fizikus Bródy Imrére, az olimpiai bajnok Petschauer Attilára, de sokáig folytathatnánk még ezt a sort. Az igazán pótolhatatlan veszteség az elpusztított iparosok, kereskedők munkatapasztalata, értelmiségiek tudása, az elhurcolt öregek bölcsessége, a gázba küldött asszonyok, anyák füsté vált szeretete, a meg nem élt életű fiatalok végzete. Ki tudja, hogy mi lehetett volna azokból a vagonokba tuszkolt csecsemőkből, kisgyermekekből, kamaszokból, ha túlélhették volna Auschwitzot? Csak adalékként emlékeztetek arra, hogy a Magyarországról deportált, még időben felszabadított fiatal emberekből hárman kaptak Nobel-díjat: Avram Hersko, Kertész Imre és Elie Wiesel.

A holokauszt keserű emléke arra tanít minket, hogy a humanizmus és demokrácia iránti elkötelezettségünk alapján lépjünk fel az antiszemitizmus, a kirekesztés, az idegengyűlölet és az intolerancia bármilyen megnyilvánulási formája ellen. Ebben nem ismerhetünk alkut. Felelősségünk, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a múlt szörnyűségeit, hiszen csak így tudnak majd az igazságosság és emberiesség értékei alapján szembeszállni az embertelenségekkel.

Egy szerény emléktábla többet jelenthet minden harsogó fogadkozásnál, minden önkínzó önmarcangolásnál. Egy szerény emléktábla a maga csendes, de állandó jelenlétével – mint szüntelen, apró impulzus – képes folyamatosan ébren tartani a figyelmet és a lelkiismeretet. Amikor mi, most a XXI. század elején – és majdan a jövőben is –felidézzük a holokauszt, az áldozatok emlékét, egyben megerősítjük azt a visszavonhatatlan és megingathatatlan fogadalmunkat, hogy minden erőnkkel és elhivatottságunkkal azon cél érdekében dolgozunk, hogy az emberi méltóság, az emberi és kisebbségi jogok, az alapvető szabadságjogok a világ minél nagyobb részében maradéktalanul érvényesülhessenek.

Ma, amikor e tábla felavatásával elhurcolt és meggyilkolt honfitársainkra emlékezünk, gondolatban fogjuk meg egymás kezét – fogjuk meg, s történelmünk fájdalmas leckéjét megtanulva, ne is engedjük el többé.

Ne feledjük a múltat, és védjük meg a jelent, hogy béke legyen velünk.

Köszönöm, hogy meghívtak és meghallgattak. A beszéd elhangzott 2007. április 15-én, Budapesten a Dohány utcai zsinagóga kertjében

Tudjuk, hogy ha az emberiség körében több Angelo Giuseppe Roncalli lett volna, a történelem másként alakult volna

	Warren L. Miller

Warren L. Miller úrnak, az Amerikai Kulturális Világörökség Bizottsága elnökének beszéde, mely elhangzott Budapesten a Holokauszt Emléknapja alkalmából megrendezett Élet Menete rendezvényen

Elnök asszony, Eminenciás Uram, Feldmájer Úr, Zoltai Úr, Excellenciás Urak, Tisztelt vendégek, barátaim!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek és csatlakozhatok a mai jelentőségteljes esemény több ezer résztvevőjéhez. Köszönetet szeretnék mondani a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének, aki mint partnere annak az amerikai szervezetnek amelynek elnöke vagyok, Angelo Giuseppe Roncalli emlékére dísztáblát helyezett el ebben a csodálatos Dohány utcai zsinagóga komplexumban.

Mint sok más európai ember, Monsignore Roncalli nem szándékozott tevékeny történelmi szerepet játszani. De az események forgatagába került és azok magukkal sodorták. Akkor a következő választás előttállt: Megvédem-e magamat, pályafutásomat, érdekeimet? Vagy pedig mindent megteszek-e embertársaim megmentésére?

Nagyon sokan azt választották, hogy elfordították tekintetüket mialatt milliókat bélyegeztek meg, majd összeterelték és végül a halálba küldték őket. Németországban, amint Hitler hatalomra került, a bírák, az orvosok, az ügyvédek, az egyetemek, a szakszervezetek és a szakmai egyesületek szolgálatkészen kizárták a zsidókat közösségükből, amikor erre felszólították őket. A világ legtöbb nemzete, beleértve az enyémet is, nem volt hajlandó menedékjogot adni nekik, és a legtöbben nem tettek értük semmit. Viszont, Monsignore Roncalli nem fordította el tekintetét. Törökországi állomáshelyéről azon munkálkodott, hogy magyar, horvát, szlovák, görög, dnyeszterentúli, francia, bolgár és más nemzetiségű zsidók életét megmentse. Ezeknek az országoknak az egyházi vezetőit is arra biztatta, hogy adjanak hamis papírokat a zsidóknak, és ezzel akadályozzák meg Hitler „végső megoldás” tervét.

Monsignore Roncalli Rómába, a Vatikán vezetőihez is címzett szenvedélyes leveleket, amelyekben még ma is lüktet a sürgető hang. Arra kérte a Vatikánt, hogy ahol csak lehet, tegyenek lépéseket Európában a zsidók védelmére és rejtegetésére, és azEgyházfelelősségteljes hangjával erősítsék azok munkáját, akik szembeszállnak a nácik összehangolt, gyilkos hadjáratával.

Monsignore Roncalli tudatában volt annak, hogy a zsidóknak kibocsátott hamis papírok törvénysértésnek minősültek, ennek dacára folytatta tevékenységét. Tudta, hogy az Egyházon belüli jövőjét veszélyezteti, de nem hagyta abba.

Nem a legkisebb ellenállás útját, hanem a bátorság útját követte. Ezért a bátorságért adózunk tisztelettel neki itt, a mai napon. Később, a háború befejeztével felismerték az ő nagyságát és végezetül az Egyház élére került. Mint XXIII. János Pápa, szembeszállt a hivatalosegyházi teológia és liturgia antiszemita elemeivel. Az ő kezdeményezésére született a Nostra Aetate történelmi nyilatkozata. Ezzel az állásfoglalással az Egyház letörölte azt a stigmát, amellyel korábban az egész zsidó népet bélyegezte meg és örökre elkötelezte magát a két nagy világvallás, illetve az Egyház és a zsidóság rendezett kapcsolatai mellett.

János Pápa második világháború alatti tevékenysége élő példaként szolgál mindazoknak, akiknek nehéz időkben morális kihívásokkal kell szembesülniük. Európa még ma is küszködik azzal, hogy szembenézzen a Holokauszt valódi voltával…mikor, mitörtént…hányélet múlt ki…ki a felelős…akár közvetve, akár közvetlenül? Ugyanúgy mint az 1930-as és 1940-es évek Európájában, ma ismét itt a kísértés hogy távol maradjunk az eseményektől: hagyjuk hogy zsidó temetők fölé bérházak épüljenek, megengedjük hogy náci szimpatizánsok és rasszisták kormánykitüntetésben részesüljenek és nemzeti politikai pártokat vezessenek. Eltűrjük, hogy ismét mások lekicsinyeljék, sőt, akár letagadják a Holokauszt megtörténtét.

De azért vannak, akik nem maradnak csendben. Akadnak olyan eltökélt egyének akik meg akarják őrizni, amit Primo Levi a „ becstelenségre való megemlékezés” –nek nevezett. Magyarországon és szerte Európában sokan vannak, akik nem felednek. Ők azok, akik megőrzik a zsidó örökséget és történelmi helyeket, akik eltávolítják az európai fasizmus szimbólumait, és emlékműveket emelnek ott, ahol zsidókat gyilkoltak le. Mindezt nem bűntudatból teszik, hanem azért, hogy a történelem ne menjen feledésbe, és hogy orvosolják az igazságtalanságokat.

Tudatában vagyunk annak, hogy a félelem bénít. De ma már nincs Gestapo, nincsenek haláltáborok vagy gulágok, és a legtöbb európai ország szabad és demokratikus. Ma már félelem nélkül cselekedhetünk. Tudjuk, hogy ha az emberiség körében többAngeloGiuseppe Roncalli lett volna, a történelem másként alakult volna. Ösztökéljen bennünket cselekvésre az ő hősiessége és bátorsága minden olyan alkalommal, amikor előítéletekkel és vallási türelmetlenséggel találkozunk. Hiszen nagyon is jól tudjuk, hogy ha nem cselekszünk az intolerancia erői lerombolhatják a társadalmat és alááshatják szabadságunkat és mindazokat a jogokat, amelyeket mindannyian a legnagyobb becsben tartunk.

Köszönöm. Budapest, Magyarország, 2007. április 15.

Az emléktábla szövege: Angelo Giuseppe Roncalli (1881-1963) XXIII. János Pápa

Monsignore Angelo Giuseppe Roncalli pápai követ a holokauszt idején sokat fáradozott Törökországban és Görögországban azért, hogy segítse az európai zsidók életét. XII. Pius pápához és más vezetőkhöz könyörgött, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy leállítsák a zsidók deportálását és megakadályozzák a tömeggyilkosságokat. 1944-ben különösen sokat tett a magyar zsidók megmentéséért. Pénzt, dokumentumokat, létfontosságú információkat juttatott el Monsignore Angelo Rotta budapesti pápai Nunciushoz aki ezáltal teljesíthette ki mentőakcióját.

Megválasztása után XXIII. János pápa néven kezdeményezte annak a nyilatkozatnak a megfogalmazását, amely oly nagy lépéssel vitte közelebb a megbékélést a katolikusok és a zsidók között. Két évvel halála után a II. Vatikáni Zsinat elfogadta a mérföldkövet jelentő Nostra Aetate-t, mely kijelenti, hogy az antiszemitizmus elítélendő és a zsidók nem tehetők felelőssé Jézus haláláért.

Az emléktáblát állította: Az Egyesült Államok Bizottsága a Külföldön Lévő Amerikai Örökség Megóvásáért és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

 

Mindenek fölött emlékeznünk kell, hogy a Holocaust nem földrengés volt, vagy vulkánkitörés, vagy szökőár, hanem az emberek szörnyű viselkedése embertársaik ellen

	Efraim Zuroff

Dr. Eframim Zuroff a Simon Wiesenthal Központ Izraeli irodájának vezetőjének elmélkedése a budapesti az Élet Menete Megemlékezésen

Tisztelt Gyurcsány Miniszterelnök Úr, Szili Katalin Asszony, a Magyar Országgyűlés Elnöke, Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság Elnöke, Kardos Főrabbi Úr, tisztelt vendégek, hölgyek, urak!

A világon mindenhol ma este a zsidók barátaikkal és támogatóikkal együtt emlékeznek a Holocaust áldozataira, a zsidó nép történelmének legnagyobb tragédiájára. Azért vagyunk együtt, hogy gyászoljuk az áldozatokat, emlékezzünk és tisztelegjünk a náci csapás előtti életükre és borzalmas sorsukat kitörölhetetlenül bevéssük örökre szívünkbe és lelkünkbe.

Ez a zsidó emlékezési szokás, amivel a tragédiákat elviselhetőbbé tudjuk tenni. Évszázadokig a kollektív zsidó emlékezés cipelte a súlyát a zsidóság tragédiáinak, és megmentett minket a felejtéstől és asszimilációtól, fizikai és emocionális traumáktól.

Ez az elsődleges oka, hogy mi még mindig fenn állunk, mint egy nemzet, hogy állandóan megemlékezzünk a zsidó naptárban ünnepeinkről és ritusainkról. Ezért van az, hogy még mindig megemlékezünk az Exodus-ról a Szentély lerombolásáról Jeruzsálemben, még mindig megünnepeljük a Makabeusok győzelmét, a mi Purimunkat, és gyászoljuk legújabb mártírjainkat Yom-Há-Soá, és Yom-Házikáron napján.

A zsidó emlékezés – nemcsak az emlékezés okáért történik -, de leginkább azért, hogy tanuljunk a történelmünkből, és motiválva legyünk egy újabb elkötelezettséggel, szolidaritással és tenni akarással a zsidóság mellet, és azért, hogy a világot egy szebb, élhetőbb világgá tegyük mindenki számára.

Ezen a napon, itt ebben a városban természetes, hogy nemcsak az áldozatokról beszélünk, de a bűnösökről is. Sajnos, sok magyar ember játszott aktív szerepet a zsidóság elleni bűnökben, nemcsak a hatszázezer zsidó deportálásának szervezésében, a haláltáborokban Auschwitz-Birkenau-ba, de az Újvidéki (Novi-Sad) és Budapesti mészárlásokban is. Mint mindenhol Európában a nácik találtak lelkes együttműködőket Magyarországon is. Az együttműködő politikai vezetők, a katonaság, a rendőrség, a civilek, és a nyilaskeresztes banditák is hozzájárultak a magyar zsidók likvidálásához, és a többi zsidó közösségekéhez is.

Nem messze innen, a Frankel Leó utcában, még ma is él egy ember büntetlenül a volt rendőrtiszt dr. Képíró Sándor, aki 1942-ben kapott megbízást, hogy gyűjtse össze a zsidókat, szerbeket, cigányokat Újvidéken, akik közül sokakat a Dunába lőttek nem sokkal ezután. Képíró Sándor tudta, tudhatta, hogy ez egy szörnyű embertelen viselkedés- mégis együttműködött megbízóival.

Mint ügyvéd – duplán kellett volna tudnia törvényellenességét ennek a viselkedésnek, azért is kért egy írásbeli megbízást. Amikor tudatták vele, hogy csak szóban kap utasítást ennek ellenére ráállt azoknak a véghezviteléhez – még akkor is, ha azok erkölcstelenek és illegálisak voltak. Az ilyen, és hasonló emberek viselkedése miatt tudott a Holocaust ilyen elképzelhetetlen végkifejletet elérni. Amikor ilyen művelt, magasan kvalifikált emberek, mint Képíró hajlandóak voltak a legszörnyűbb bűntettekre, akkor nincs határa a kegyetlenkedéseknek, amit a társadalom sebezhető részére zúdítottak.

Amikor a politikai hatalom beleegyezésével gyilkolnak ártatlan embereket, csak azért mert más a vallásuk, vagy a hovatartozásuk – ahelyett hogy a vezetőség hatalmuknál fogva megvédje őket- az eredmény a Shoa.

Mindenek fölött emlékeznünk kell, hogy a Holocaust nem földrengés volt, vagy vulkánkitörés, vagy szökőár, hanem az emberek szörnyű viselkedése embertársaik ellen. Ezen a megemlékezésen kérjünk igazságszolgáltatást a Képíró és a Zentai ügyben, akik meggyilkolták Balázs Pétert és beledobták a Dunába 1944. november 8-án és a többi fel nem fedett ügyekre, és többi fel nem fedett ügyre, és a bűnösök méltó elszámoltatására.

Nem észrevenni ezeket a bűnösöket, egy tagadás formája lenne, ami elképzelhetetlen. A mi felelősségünk az, hogy ezeket a bűnösöket az igazságszolgáltatás elé állítsuk. Bizonyítsuk be, hogy nem csak emlékezünk a Holocaustban meggyilkol áldozatokra, hanem tanultunk a tragédiából, aminek remélhetőleg a jövőre nézve méltó foganatja lesz.

Nagyon köszönöm Kelt: Budapesten, 2007. április 15-én / 28 Nissan 5767

 

A magyar zsidóság nem sanda versenytárs, hanem ellenkezőleg: jó partner, hálás barát.

	Zoltai Gusztáv

Zoltai Gusztáv a Mazsihisz-BZSH űgyvezető igazgatójának az Élet Menete budapesti rendezvényén elhangzott beszéde

Tisztelt Emlékezők! Hölgyeim és Uraim! Elnézésüket kérem, ha első szavaimat szokatlannak tartanák.

Abszurd kérdésem ugyanis így hangzik: mit szólna ahhoz bárki, hogy Magyarország polgárai közül egynémelyek fellépnének a törökök ellen – Mohácsért? Ez persze őrület, merő képtelenség. De fokozhatjuk a döbbenetet további kérdéssel: mi volna, ha azért, mert egy ízben Mátyás király elfoglalta Bécset, most újra megrohamoznánk az osztrák fővárost?

Abból az okból mondjuk ezt, mert most mintha hasonló, feje tetejére állított történelmi képtelenség játszódna le a szemünk előtt. 1944-ben ugyanis a honi zsidóság kétharmad részét, mintegy hatszázezer embert – valamennyien magyar állampolgárok –, részben a határon belül, részben eladva, átadva őket a náci Németországnak, meggyilkolták. Vallásuk, hitük, vérük miatt. A gázkamrákat, a krematóriumokat, a barakkokat a rabszolga priccsekkel Auschwitzban és Birkenauban állították fel, a lengyel-német protektorátus színhelyén. Aztán eltelt 63 év, és most a magyar áldozatok zsidó gyökerű maradékára jószerével ugyanolyan – árpádsávos – zászlók alatt, hasonló jelszavakkal és azonos durva hangerővel, 1944-es imitátorok rontottak.

A török és az osztrák tébolyult hasonlat hatását nem feledteti, hanem éppen ellenkezőleg: fölerősíti legújabb emlékképünk. Mert az akkori és a mai vétlen áldozatot erősen érintik a fölszított indulatok.

Indul a vonat Auschwitzba!

Ha nincs törvény, úgy hallottuk, ez a mocsok mondat szabadon üvölthető. Hát nem abszurd: Barátaim! Az Önök magas erkölcsi értékű gesztusa, történelmi tisztessége révén most különös vonat indul a gyilkosságok régi színhelyére. Önök lesznek az utasai.

Emlékezni fognak azokra a páriává tett zsidó honfitársaikra, akiket a zsúfolt vagonokba vertek a csendőrök, a királyi közigazgatás példás tisztviselői, hogy a szó szerinti végállomás rámpáján már SS hóhérok irányítsák őket a halálba.

Hadd mondjak valami fontosat. A zsidók szerettek itt, ebben a hazában élni. Tisztelték a jogaikért szót emelő Kossuth Lajost, rajongtak a szabadságukért küzdő Petőfiért.

Aztán éltek Deák Ferenc kiegyezési eszméjével, s szorgalmukkal, tehetségükkel hozzájárultak a magyar csodához: Budapest gyors felépítéséhez, az ország páratlan sikerű modernizációjához, a kultúra és a tudomány kiteljesítéséhez.

A magyar fasizmus diktatúrává szervezése maga volt a pokol. Zsidótörvények, sárga csillag, gettó, Dunába lövöldözés, halálmenetek. De a fiatalkori szerelem, amely a reformkorban kezdődött, még több évtizeddel később, a kataklizma ellenére, az után is kitartott. Ha nem így lett volna, vajon miért maradt itt, ezen a 93 ezer négyzetkilométeren annyi zsidó származású ember? Mert a zsidók a magyar népet, Kossuth, Petőfi, Táncsics, Jókai és Bartók Béla nemzetét, vagyis a lakosság többségét sohasem azonosította Szálasi, Rátz, Szőlősi, Képíró, a VKF 2. gyilkosaival. És nem tette ezt akkor sem, amikor a bal-középen felhangzott a libás gúnydal, s nemrég árpádsávos zászlók alatt vonultak a dühödt soviniszták, a nacionalista és az antiszemita bajnokok, hogy aztán a TV-székház előtt gyújtogassanak, a Dohány utcai zsinagóga előtt randalírozzanak?

Mert a magyarországi zsidók nem elfelejtették, megbocsátották a holokausztot – ezt amúgy sem lehet –, hanem értelmezték a társadalmi folyamatokat, s azt mondták, miként, a régi latinok: „ami hasonlít, az nem ugyanaz!”

Mert a boldoggá avatott Salkaházi Sárára gondoltak és a Jad-va-Sémet kapott keresztény honfitársaikra, s változatlanul bíznak a humánum erejében, az emberi tisztességben és az együttélés sikeres kooperációjában.

Mert ami ezen kívül és túl van, az ferdítés. A magyar zsidóság nem sanda versenytárs, hanem ellenkezőleg: jó partner, hálás barát. És mert büszke az itteni szimbiózis során elért teljesítményeire, művészeire, fizikusaira, orvosaira, építészeire, íróira, önérzetes is. Az idők végezetéig gyászolni fogja mártírjait, s azokat a meg nem született gyermekeket, akiket szüleivel pusztítottak el, megölve ezzel azt a tudásában markáns, vallásában szilárd közösséget, amely – ha végigélheti életét – Európa és a nagyvilág büszkesége lett volna.

Auschwitz-Birkenau, ahová az Élet Menete most újra elindul, éppen azáltal lesz egyre inkább teljes körű magyar nemzeti üggyé, hogy a tisztelgő megemlékezők között ott láthatjuk politikusaink kiváló személyiségeit, közéletünk nem egy meghatározó alakját, művészeti életünk több nagyszerű képviselőjét. Ők azok, akik igazi szimbólummá emelik a magyar holokauszt legszörnyűbb városát, s igazi magyar temetővé avatják a dél-lengyelországi kőbánya várost.

Auschwitzban sokkal többen haltak meg, mint a mohácsi mezőn. Mohácsnál viszont 150 évre megszűnt a magyar állami lét. Auschwitzban – és ezt tudni kell – a morált gyilkolták meg. És ez az út, az Élet Menete, most, ennyi év után, meg kell, hogy szilárdítsa közös hitünket az emberi szolidaritásban.

És az igazi szeretetben. 2007. április 15.

 

A zéró tolerancia kiáltvány javasolt szövege – a Kormányszóvivői Iroda közleménye

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti beszédében javaslatot tett egy közös kiáltvány elfogadására és aláírására. Alábbiakban közöljük a kormányfő által javasolt szöveget, amelyet a mai napon eljuttat minden országgyűlési képviselőnek.

Zéró tolerancia kiáltvány:

A szavak és a tettek erőszakot szülhetnek, de példát is mutathatnak. A holokausztot verbális támadások sorozata készítette elő, amelyhez az antiszemitizmus és a rasszizmus adott muníciót. A holokauszt nemcsak az áldozatokra emlékeztet, hanem a gyilkosokra, a felbujtókra és a passzív szemlélők felelősségére is figyelmeztet. A zéró tolerancia elvét hirdetjük meg mindazokkal szemben, akik gondolataikkal, szavaikkal és cselekedeteikkel kirekesztenek, gyűlöletet szítanak, vallási, faji, származási vagy nemi alapon különbséget tesznek ember és ember, magyar és magyar között.

Nem vállalunk közösséget szélsőséges egyénekkel és csoportokkal. Elhatárolódunk az antiszemita és rasszista megnyilvánulások minden formájától. Nem támogatjuk semmilyen formában sem azokat, akik erősítik a gyűlöletkeltést, a kirekesztést és a bűnbakkereső agressziót.

A kimondott szavak, a példamutató magatartás és az európai erkölcs, valamint viselkedéskultúra erejében hiszünk.”

Kormányszóvivői Iroda Budapest, 2007. április 16., hétfő (Forrás: MTI –OS)

A Fidesz és a KDNP aláírja a zéró tolerancia kiáltványt

A frakciószövetség ugyanakkor furcsának tartja azt a módot, ahogyan a miniszterelnök a kiáltványt mindenfajta egyeztetés nélkül, napirend előtt “csapta ki az asztalra”

A Fidesz és a KDNP frakciószövetség úgy döntött, hogy aláírja a Gyurcsány Ferenc által előterjesztett kiáltványt a gyűlöletkeltéssel, a kirekesztéssel szembeni zéró toleranciáról. Ezt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője közölte hétfőn.

A Fidesz és a KDNP képviselői aláírják a kiáltványt, bár furcsának tartják azt a módot, ahogyan a miniszterelnök előterjesztette, nevezetesen, hogy mindenfajta egyeztetés nélkül, napirend előtt “csapta ki az asztalra” – mondta a politikus.

(Forrás: MTI/hirado.hu)

 

Sólyom László köztársasági elnök a holokausztra való emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet,

	Sólyom László

amikor hétfőn látogatást tett a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely Páva utcai épületében.

Az államfő a látogatás után újságíróknak úgy nyilatkozott: a holokauszt nem olyan esemény, amire ünnepi alkalmakkor, évente egyszer kell emlékezni, hanem olyasmi, amire minden európai embernek folyamatosan emlékeznie kell. “A holokauszt egy olyan botránya történelmünknek, melyet mindenkinek fel kell dolgoznia” – emelte ki Sólyom László, majd hozzátette: míg ezt nem tesszük meg, addig magunkkal sem lehetünk tisztában.

Hangsúlyozta: örül, hogy nagyon sok iskolás látogatja a kiállítást, mert ez a központ fontos nemzeti intézmény. A köztársasági elnök a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely igazgatójának, Martinkovits Juditnak a meghívására látogatott a központba a holokauszt emléknapján, ahol megtekintette a “Jogfosztástól népirtásig” című állandó kiállítást, melynek a magyar holokauszt a témája. A kiállítás célja, mint a bejáratnál olvasható, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók, vagy a magyar törvények által annak minősítettek, valamint romák szenvedéseit, üldöztetését és legyilkolását elbeszélje és bemutassa.

Magyarországon hivatalosan, az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint, 2001 óta emlékeznek meg minden év április 16-án a holokauszt áldozatairól, mert 63 éve ezen a napon állították fel Kárpátalján az első magyarországi gettót. A magyarországi holokauszt emléknapja és a nemzetközi holokauszt emléknap ebben az évben szinte egybeesik: az utóbbi április 15., míg az előbbi április 16.

A holokauszt idején hatmillió zsidó pusztult el, közülük több mint egymillióan az auschwitzi gázkamrákban. Auschwitzot a legnagyobb magyar temetőnek is nevezik, mivel minden harmadik halott magyar zsidó vagy cigány volt. A magyarországi zsidóság tömeges deportálása az ország 1944. március 19-én történt német megszállása után kezdődött a vidéki zsidóság gettókba, majd lágerekbe hurcolásával, ahonnan csak mintegy tizedük tért vissza.

(Forrás: MTI)

 

Teljesen megfeledkeznek a holokauszt roma áldozatairól

 

Choli Daróczi József szerint elveszik halottaik emlékét, noha 70 ezer cigány öltek meg a nácik. A politika és a sajtó is alig tér a roma áldozatokra.

Ez felháborító. Egy betű, egy kép sincs a terror háza kiállításon a holokauszt cigány áldozatairól – mondta el a Népszava Online-nak a Cigány múzeum igazgatója.

(Forrás: Népszava Online)

Teljes egyetértés: a jobboldal is támogatja Gyurcsány zéró toleranciáról szóló javaslatát

Szeptember 17-e óta először nem vonultak ki a Fidesz és a KDNP képviselői Gyurcsány beszéde alatt . Példátlan méltósággal emlékezett az Országgyűlés a holokauszt áldozataira: a Fidesz és a KDNP nem vonult ki Gyurcsány Ferenc felszólalása alatt, az MSZP megtapsolta Pokorni Zoltán, a Fidesz pedig Hiller István felszólalását is. A beszédeket egyetlen közbekiabálás, de még háttérzaj sem zavarta meg. A miniszterelnök által kezdeményezett kiáltványt a frakciók aláírják.

Az április 16-i ülésnap Szili Katalin megemlékezésével kezdődött. A házelnök arról beszélt, hogy meg kell tanítani a gyerekeket is arra, hogy hová vezethet a tolerancia hiánya, mit jelent az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a rasszizmus, a kirekesztés.

Mint mondta, szomorúsággal és szégyennel tölti el, hogy 1920-ban, 1938-ban, 1939-ben és 1941-ben emberi szabadságjogokat eltipró, a méltóságot nem tiszteletben tartó, a polgári jogegyenlőséget sértő törvények születtek a parlamentben, itt írták az akkori történelem “fekete lapjait”. Soha többé– szögezte le. A Ház egy perces néma felállással emlékezett az áldozatokra.

Az ülésteremben jelen volt Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Zoltay Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi.

Zéró tolerancia

Napirend előtt Gyurcsány Ferenc is felszólalt, kivételesen a Fidesz és a KDNP frakció jelenlétében. A miniszterelnök a gyűlöletkeltéssel, a kirekesztéssel szemben zéró toleranciát hirdető kiáltvány aláírására kérte a képviselőktől. Ebben kimondják: nem vállalnak közösséget szélsőséges egyénekkel és csoportokkal, elhatárolódnak az antiszemita és a rasszista megnyilvánulások minden formájától, és semmilyen formában nem támogatják azokat, akik erősítik a gyűlöletkeltést, a kirekesztést és a bűnbakkereső agressziót.

“A zéró tolerancia elvét hirdetjük meg mindazokkal szemben, akik gondolataikkal, szavaikkal és cselekedetekkel kirekesztenek, gyűlöletet szítanak, és akik vallási, faji, származási vagy nemi alapon különbséget tesznek ember és ember, magyar és magyar között” fogalmazott a kormányfő. Szerinte eddigi történelmünk legembertelenebb, legelvetemültebb tettét, a holokausztot az antiszemitizmus és a rasszizmus gyávaságban és önzésben fogant gondolatai készítették elő. Ezért figyelmeztetünk a beszélő felelősségére, mint ahogy a csendben maradók felelősségére is– tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország minden kormánya érti és tudja, hogy Isten és ember előtt van egy meghaladhatatlan és megfellebbezhetetlen kötelessége: megóvni polgárainak biztonságát, és megakadályozni, hogy a legszörnyűségesebb még egyszer bekövetkezhessen. A kormányfő szólt arról, hogy vitáik ellenére tudják, “abban közösek vagyunk, hogy nem kokettálunk rasszista, antiszemita, kirekesztő, intoleráns magatartással, nézetekkel, gondolatokkal”.

A miniszterelnök beszélt arról, hogy amikor kormányfőként a washingtoni holokauszt múzeumban járt, nem tudta, hogyan kell viselkedni egy olyan ország képviseletében, amelynek “polgárai éveken keresztül szótlanul tűrték, hogy ismerősöket vagy ismeretleneket, barátokat vagy éppen riválisokat csak azért, mert úgymond máshonnan származnak, korlátozzák a méltóságban és szabadságban megélt emberi élet lehetőségében”. Megjegyezte: a polgárok védelme helyett Szent István ezer éves államának képviselői a hazára, a nemzetre, a magyarságra hivatkozva vagy aktívan, vagy csendben közreműködtek abban, hogy magyarok százezreinek “a szervezett ocsmány a halál legyen a vége”.

Navracsics Tibor frakcióvezető az MTI-nek azt mondta, hogy a Fidesz és a KDNP aláírja a kiáltványt, bár azzal nem értenek egyet, hogy Gyurcsány Ferenc egyeztetés nélkül “csapta ki az asztalra” a dkumentumot.

Kölcsönös tapsok 

A képviselőcsoportok kivételesen nem reagáltak a miniszterelnöki beszédre. Napirend előtti felszólalásában Pokorni Zoltán azt mondta: nem azért javasolták a holokauszt emléknapot, hogy bűntudatot keltsenek a felnövekvő, fiatal generációban, hanem azért hogy felelősségérzetet alakítsanak ki. A Fidesz frakcióvezető-helyettese emlékeztetett: akiket megöltek, magyarok voltak és azok is, akik segédkeztek ebben, nem kevesen. Pokorni Zoltán szerint, ahogyan egy felnőtt ember, egy felnőtt nép is őszintén szembe kell hogy tudjon nézni saját hibáival, bűneivel. A képviselő felszólalását mindkét oldalon megtapsolták.

Reagálásában az oktatási és kulturális miniszter kijelentette: vannak olyan ügyek, amelyek a különböző gondolkodású, egymást követő kormányokat összekötik. Hiller István azt mondta: tiszteletreméltó dolognak tartja a Fidesz-kormány holokauszt emléknapra vonatkozó kezdeményezését és emlékeztetett arra, hogy a mostanikormány nyitotta meg a Holokauszt Emlékközpontot.

A holokauszt ügyében az az “előre”, amit közösen vallanak az emléknappá nyilvánítással, a múzeum megnyitásával, a vasárnapi közös megemlékezéssel és azzal, hogy a parlamentben mindannyian együtt vannak az ülésteremben– fogalmazott a miniszter. Felszólalását szintén mindkét oldalon taps fogadta.

Bárándy Gergely (MSZP) bejelentette: ismét kezdeményezik a gyűlöletbeszéd büntetését. A KDNP frakcióvezető-helyettese azt hangsúlyozta: az egyik ember szenvedése és halála együttérzésre indítja a másik embert. Harrrach Péter szerint az egyik leghatékonyabb megelőzés arra, hogy ne legyen újabb holokauszt, a “hiteles keresztény magatartás”. Mint mondta, “olyan nemzedéket kell nekünk nevelnünk, amelyben él a hiteles ember- és társadalomkép, és akkor nem kell félnünk újabb népirtástól”.

Az emléknapon hatmillió olyan emberre emlékezünk, akiket a múlt században a lehető legembertelenebb, legaljasabb módon öltek meg – fogalmazott az MDF frakcióvezetője. Herényi Károly azt mondta: a hatmillió ember halálának két szó a tanulsága, mégpedig az: “soha többé”.

Első frakcióvezetői felszólalásában Eörsi Mátyás, arról beszélt, hogy egy ország akkor tekinthető politikai közösségnek, ha vannak olyan alapvető ügyek, amelyekben egyetértés van. Az SZDSZ-es politikus szerint néhány tízezer szavazat nem érheti meg, hogy bárki is olyan szimbólumot használjon, amely alatt sok százezer magyart lemészároltak, ezért minden politikai erőnek meg kell tennie mindent, hogy az árpádsávos zászlók eltűnjenek a közterekről, a pártrendezvényekről.

Nagy Szilvia (Forrás: Hírszerző)