Kevesebb pénzből is siker
Bár az előző évhez képest kevesebb pénzből rendezték meg a budapesti
Nyári Zsidó Fesztivált, a szervezők szerint sikeres volt a kilencnapos,
több tízezer magyar és külföldi vendéget vonzó eseménysorozat.
forrás: magyarhirlap.hu
A költségvetés 82 millió forint volt, ez 16 százalékkal kevesebb, mint az előző évi. Az összeg 49 százalékát jegybevételből, 28 százalékát állami támogatásból, a fennmaradó részt pedig önerőből finanszírozták. Az igazgató kiemelte, hogy a hétfőn zárult fesztivált kilenc helyszínen rendezték meg, az ötven produkcióban számos új fellépő gazdagította a programot. A záróakkord a Budapest Klezmer Band és a Vujicsics Együttes közös koncertje volt az európai zsidó kultúra egyik legismertebb rendezvénysorozatán.